Templom másképpen

Templom másképpen

1. Tegyünk le a szomszédságba egy 2X3-as közösségi telket

2. Belépve a telekre tegyünk le egy 11X7-es alapot, és a képen látható módon a bejáratnak rakjunk hozzá kis toldalékot!

My Sims

3. Húzzuk fel a falat, különítsünk el egy kis részt mosdónak, a bejárathoz tegyünk lépcsőket!

My Sims

4. Tegyünk egy 5X4-es belső alapot a képen látható helyre. Ez lesz majd az emelvény.

My Sims

5. Rakjunk persze ablakokat, ajtókat is. (Nálam a képen meg már ki is van festve, de ez azért van, mert utólag kellett a képeket csinálnom

6. Az emelvényhez rakjunk le egy vöröses lépcsőt, és belőle az épület végéig vezessünk egy vörös szőnyeget a képen látottak alapján.

My Sims

7. Fessük be a falakat, és a padló többi részét, én falnak faburkolatot választottam, sötétet, de persze nem kell ilyen komornak lenni. :)

My Sims

8. Tegyünk le egy asztalt az oltárhoz, és rendezzük be, dekoráljuk képekkel ízlés szerint. :) Konkrét keresztény vallási tárgyak nincsenek a Simek tárgyai között, de találhatunk megfelelőket, PÉLDÁUL IDE KATTINTVA (Ewywy küldte a linket)

My Sims

9. Rendezzük be a mosdót is, ahogy tetszik.

My Sims

10. Tegyünk le székeket, én ezt a középkori székfajtát választottam, ide ez illik. Dekoráljuk ki a falakat, tegyünk a falra gyertyás lámpákat.

My Sims

11. A torony elkészítése nagyon egyszerű. Azért a berendezés után mutatom, mert ezt a tippet a templom elkészítése után csináltam, és nem volt kedvem lebontani az egészet, hogy mutassam a fázisait. Ezért van már kifestve, és ablak is rajta, nézzétek el. :)
A tornyot közvetlenül egy erre kialakított eszközzel is megcsinálhatjuk a faleszközön belül, ám én azt sosem tudtam úgy használni, hogy oda rakja, ahova én szeretném. :) Nekem gyorsabb, ha felhúzom.

My Sims

12. A torony két emeletes lesz, utána jön majd rá a csúcs.

My Sims

13. A tető felrakásához javaslom azt, hogy először tegyünk csak fel egy automatikus sátortetőt, és utána a torony tetején találhatót töröljük le. Ezután a magas szögletes torony nevezetű tetőtípust válasszuk ki, és rakjuk a tornyunk tetejére.

My Sims

14. Rendezzük be a templomudvart, rakjunk le sok fát, bokrot, virágokat, szobrokat, én még kerti grillt is tettem ki asztallal, székekkel, elvégre enniük is kell valamit a Simeknek, ha már eljönnek ebbe az új szép templomba. :)

My Sims

15. Most készítsünk templomkerti műemléket. Tegyünk le egy ilyen Sim City asszonya nevű szobrot (de ez variálható mással is, de ez engem egy Szűz Mária szoborra emlékeztet, ezért használtam ezt)

My Sims

16. move objects on kód használatával tegyünk köré virágokat.

My Sims

17. Alacsony vaskerítés-szerűséggel ezt körbekeríthetjük. Tegyünk le bokrokat, kettőt úgy, hogy a szobor félig elnyelje, ahogy ez a képen is látszik. Így azt a benyomást kelti, mintha benőtték volna a szobrot. :)

My Sims

18. Íme kész is a Simek temploma, itt épp éjszakai fényben látható, szerintem így még hangulatosabb látványt nyújt. :)

My Sims

Készítette: krehata