Edzésnap

5. rész - Edzésnap

Az előző részből: Reggel elmentem a HastalaVista Bevásárlóközpontba. Rosszul kezdődött, mert ahogy betoppantam, mindenhol Diana képét kellett látnom, mert megvette ezt a helyet is. Amikor megnyugodtam egy kicsit, vettem egy kutyás magazint, hogy jobban fel tudjak készülni a versenyre. Amikor épp kifizettem, találkoztam Thomas-szal, és addig beszélgettünk, amíg eszünkbe nem jutott, hogy elmehetnénk valahova ebédelni. Az az ötletem támadt, hogy menjünk a Simoleon étterembe, mert még csak jót hallottam arról a helyről. Elmentünk oda, ahol aztán Thomas megajándékozott egy csonttal, amit Samunak vett. Amikor ezt odaadta, egy rossz előérzetem támadt, ezért hazasiettem. Észrevettem: Samu bepisilt, és szétszedett egy bútort. Amikor mindent feltakarítottam, elolvastam a magazint, és megértettem, hogy idomíthatnám be jól Samut. Ki is próbáltuk magunkat egy gyakorlópályán, ahol 100 pontot értünk el. Büszke vagyok Samura, sőt, magamra is.

Másnap

Alice gondolatai: Ma van a napja, hogy elvégezzünk egy csomó komoly melót. Edzenünk kell ezeken a kellékeken, ha azt szeretnénk, hogy legyen esélyünk a versenyen.
Alice: Oké, Samu, lássunk neki!
Nocsak, jött valaki!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Szia, Thomas! Mi a helyzet?
Thomas: Helló, Alice! Épp munkába igyekeztem, de úgy döntöttem, beadom az edzőfelszerelést. Kissé öreg, de jól jöhet Samu kiképzésében.
Alice: Nahát, köszönöm, Tom! Ez nagyon jó! Épp most akartunk nekikezdeni a gyakorlásnak.

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Thomas: Ne felejsd el, Alice - ne mondd el senkinek, kitől kaptad ezt a cuccot, oké?

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Alice: Ne aggódj, Thomas! Minden rendben lesz, ígérem!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Nézd, Samu, milyen jó ez a MagasraPatt akadály!
Alice gondolatai: Fel kell állítanom az edződolgokat, hogy nekikezdhessünk a gyakorlásnak.
Samunak és nekem egy kicsit még gyakorolnunk kell az A-vázon a bemutató előtt.

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Alice: Jó fiú vagy, Samu! Megcsináltad! JÓ FIÚ! Most menjünk gyakorolni egy kicsit a Tipi Topi tréneren! Gyere!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Jó fiú vagy, Samu! Ez is meg volt! Csodás, most próbáljuk ki a harmadik akadályt, a Magasrapattot!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Jaj, Samu! Ezt nagyon nem így kell! Ugorj inkább!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Már majdnem megvolt! Csak így tovább!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Ó, Samu! Ezt nem hiszem el! Megcsináltad! De nem tudok sajnos még többet tanítani neked, és félek, hogy Drágaság, Diana kutyája jobban fogja csinálni. Nem baj, majd lesz valahogy.

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Most inkább pihenjünk!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Alice gondolatai: Támadt egy ötletem! Lefestem a nagyapát, és kiteszem a falra!

D:\Docs\Gamer\Electronic Arts\The SimsT Állatos Krónikák\Storytelling\Snapshot.bmp

Már kész is van, itt jó lesz!

6.rész - Helyi kutyakiállítás