Szerencsekártyák - Hírszerző

A Hírszerző szerencsekártyák előfordulási esélyeiről nincs adatunk.

Tini/idős

$me kipróbált detektív partnerével nyomozásba kezd, egy elveszett háziállatot kellett megtalálni. A család azt mondja, hogy Hapsi cica reggelije befejezése előtt tűnt el, melyet rendszerint igen gyorsan fogyaszt el. $me partnere úgy dönt, hogy elsőként további kérdéseket kell feltenni a családnak, és meg kell vizsgálni a cica reggelijét. $me melyik feladatot végezze el?
Hekus
Reggeli
Család
$me közelebbről megvizsgálja a nedves macskaeledelt, és észreveszi, hogy apró ételnyomok vezetnek a fürdőszobába. Amikor felnyitja a vécét, észreveszi Hapsit. A cica bemászott a vécébe, a fedelét magára húzta, így bent ragadt a vécécsészében. $me visszaviszi az elázott cicát a megkönnyebbült családnak. A parancsnokságon $me előléptetésben részesül az ügy profi megoldása miatt. Miközben $me a családot kérdezi ki, egyből feltűnik neki, hogy a legkisebb fiúval valami nem stimmel. Egy kis megszorongatás után a fiú bevallja, hogy őt adoptálták, és általában jóval több odafigyelést kap, de mostanában a család inkább a macskával foglalkozott. $me megérti a helyzetet, és a cicát a fiú szobájában meg is találja, de azt mondja a családnak, hogy a cica az udvarban kóricált el. Mivel megtalálta a macskát, és diszkréten kezelte a helyzetet, $me előléptetésben részesül.
   
További utasítások híján $me az egész délutánt azzal tölti, hogy a macskaeledel környékét átvizsgálja, de akárhogy is erőlteti a szemét, semmit nem talál. A partnere, miután a családot kikérdezte, csupán pár nyommal tud szolgálni; miután visszaértek a parancsnokságra, a megbízottnak azt mondja, hogy $me "gyakorlatilag hasznavehetetlen" volt az ügyben. Mivel senki sem áll mellé, megmondják neki, hogy pakoljon össze, és keressen másik állást! $me még zöldfülű a kihallgatásban, így nem tudja, milyen kérdéseket kell feltenni. Minden beszélgetés után egyre jobban összezavarodik, majd a jegyzetelést is abbahagyja. A parancsnokságon, amikor a jegyzeteket elemzik, a partnere nagyon dühös lesz rá, mivel nagyon hanyagul végezte a jegyzetelést, és végül, hogy tanuljon ebből, erre a napra nem kap fizetést!
   
Egy csodaszép asszony megy be $me irodájába, és megkéri őt, hogy keresse meg férjét. Habár $me ösztönei azt súgják, hogy a nő hazudik, az asztalon hagyott pénzösszeg elég csábító. Miközben távozik, egy B.O.G. monogramos zsebkendőt ejt el. Megkeresse a férjet? Vagy kövesse az asszonyt, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy őszinte volt-e?
Magándetektív
Férj megkeresése
Kliens követése
A zsebkendővel $me igazolni tudja, hogy a B.O.G. valóban a férjre utal, és az is igaz, hogy eltűnt. $me a kapcsolataival és gyakorlatával könnyen rátalál Billre, és végül a férj és feleség végre újra láthatja egymást. Minden jó, ha a vége jó. Ráadásul $me előléptetésben részesül. $me követi az asszonyt, és rájön, hogy az eltűnt férj nemhogy nem a férje, de még nem is tűnt el! Úgy tűnik, hogy nyomozónkat megpróbálták palira venni, hogy így szabaduljanak meg a szajrétól. $me informálja a helyi törvényszékieket a tervről, és nagy hírnévre tesz szert, hogy átlátott a szitán. Mindennek tetejébe $me előléptetésben részesül!
   
Kiderül, hogy $me nem az egyetlen nyomozó, akit felbéreltek, hogy megtalálja B.O.G.-t. Amikor $me összefut egy Jeges nevű fejvadásszal, nem veszi figyelembe Jeges figyelmeztetését, így rájön, hogy őt magát követik és figyelik. Végül $me beijed, és feladja az ügyet, viszont a pénzt megtartja magának. Az ügynöksége később rajtacsípi ezen, és visszavonja detektív engedélyét. $me követi az asszonyt, és látja, hogy parókát vesz le. Szembesíti az asszonyt a ténnyel, hogy tud a köpönyegforgatásáról, és kiderül, hogy az asszony híres színésznő. Hirtelen fényképezőgépek kezdenek kattogni, és az elveszett férj ügye hamarosan a címlapokra is kerül - pedig az asszony pont ezt szerette volna elkerülni. A diszkréció hiánya és az ügy hanyag végzése miatt $me lefokozást kap.
   
$me egy hatalmas ipari fagyasztógép átvizsgálása során jégbefagyva megtalálja Banánt, a hírhedett maffiavezért, akit jó pár bűntett elkövetése miatt köröznek. Úgy tűnik, így akarta megúszni a bírósági tárgyalást. $me azonnal bíróság elé állíttassa a megfagyott Banánt, vagy előbb próbálja meg kiolvasztani?
Helyszínelő
Fagyasztott állapot
Kiolvasztás
Mivel Banán fagyasztott állapotban van, az ügyésznek könnyű a dolga. A tanúk szabadon beszélhetnek, Banán semmilyen mesét nem képes jelen állapotában kitalálni, és megszokott karizmája is az abszolút nulla felé közelít. A fagyasztva tartott Banán zseniális húzásnak bizonyul, ezért $me előléptetésben részesül. $me kiolvasztása után azonnal vallatásnak veti alá Banánt, aki jelenlegi állapotában szemlátomást őszintén válaszol a kérdésekre, így $me képes rábírni, hogy mindent bevalljon. Az ügy még a bírósági tárgyalásig sem jut, és $me vezetőnyomozóként előléptetésben részesül!
   
$me büszkén szállítja a lefagyasztott Banánt a kerületi ügyészségnek, de amikor megpróbálják Banánt a bíróságon kivallatni, a bíró röhögőgörcsöt kap. Miután a bíró rájön, hogy az ügyész komolyan gondolja a dolgot, szabálytalannak kiáltja ki a tárgyalást, és minden vádat ejt. Az egész iroda mérges $me ballépése miatt, és emiatt lefokozzák őt. $me kénytelen egy szaunában kiolvasztani Banánt, mivel nincs hivatalos kiolvasztóberendezés a laborban. A művelet közben a szaunában szem elől téveszti Banánt, és mire letisztul a gőz, az őrizetesnek hűlt helye. Mivel $me felelős Banán szökéséért, alaposan megdorgálják, mert nem adta át a bűnözőt előbb, és ráadásul még le is fokozzák.
   
Felnőtt

$me egy héten álló megfigyelési munkája során belehallgat egy-két diszkrét magánbeszélgetésbe a Tengeri Szökkencs luxus tengerjáró hajón. A hajó Pikk Pukk Palika, a zseniális bűnöző tulajdonában áll. Amikor Pikk nem csupán magát, hanem a találkozó egyéb résztvevőit is gyanúba keveri, $me döntés elé kerül. Razziázzon a hajón, és gyorsan letartóztasson pár simet, vagy a szabályzat szerint járjon el, és megvárja az erősítést?
Megfigyelő
Azonnali razzia
Erősítés kivárása
$me dönt: csapatával azonnal megszállják a hajót, és még addig eszközölnek gyors letartóztatásokat, amíg lehetőségük van rá. A bűnözők elővigyázatlanok voltak, és $me kis csapatával csendben letartóztatja mindegyiküket. $me villámgyors döntését az egész osztály elismeri, fel is ajánlják számára a felderítő kommunikátor posztot, ahol mindennap sok fontos döntést kell hoznia. $me úgy gondolja, hogy a szabályzat szerint jár el, és bevárja a hívott csapatot, hogy felszálljanak a hajóra. Úgy tűnik, jól döntött, mivel a Tengeri Szökkencs szuperszonikus védelemmel rendelkezik, melyen a megfigyelőcsapat nem lett volna képes áthatolni. A másik csapat és annak vezetője gratulál, hogy $me sikeresen végezte a megfigyelői feladatát. $me egy logika pontot kap!
   
$me dönt: csapatával azonnal megszállják a hajót, és még addig eszközölnek gyors letartóztatásokat, amíg lehetőségük van rá. Mivel az ellenőrzést végző csapatnak nincs erre megfelelő kiképzése, képtelenek csendben biztosítani a hajót, Pikk őrei közelednek, kérik a személyazonosság megadását. Ezalatt a bűnözők időt nyernek, és meglépnek. Mivel $me felfedte csapatának kilétét, főnöke megfenyíti rossz döntése miatt, ezért $me egy logika pontot veszít! $me úgy gondolja, hogy a szabályzat szerint jár el, és bevárja a hívott csapatot, hogy felszálljanak a hajóra. Miközben várakoznak, Pikk kiszúrja az ellenőrző hajót, és a Tengeri Szökkencs továbbáll. Mire a másik csapat megérkezik, a tengerjáró már nemzetközi vizeken hajózik, így kicsúszott az igazságszolgáltatás keze közül. Következő napon $me főnökének irodájában egy akár nyilvánosnak is mondható lefokozásban részesül.
   
$me már fél éve annak a titokzatos Mr. F-nek nyomában jár, aki a városban pár nagyarányú fémmunkálatot pénzelt, amikor észreveszi, hogy Mr. F hatalmas összegű pénzt vesz ki bankszámlájáról. Mivel $me semmi közvetlen bizonyítékkal nem rendelkezik, karrierjét meghatározó döntést kell meghoznia. Mr. F talán valami katasztrofálisat tervez, mely esetleg nem állítható meg, ha a gépezet mozgásba lendül. Behozassa $me Mr. F-et, vagy kivárja a jobb bizonyítékokat?
Felderítő kommunikátor
Most
Várakozás
$me úgy dönt, hogy ennél jobb alkalom úgy sem fog kínálkozni, ezért utasítja osztagát, hogy hozassák be Mr. F-et, és kutassák át épületeit. Az osztag egy robothadseregen alapuló uralom aljas terveit találja meg. Miután Mr. F-et elmegyógyintézetbe zárják, és a robotokat dekonstruálják, a lakosság megnyugszik. $me egy műszaki jártassági pontot kap a robotbuli leállítása miatt. $me úgy dönt, türelmes lesz, nem akarja a hónapok munkáját veszélyeztetni. A döntés helyes volt, mivel egy héten belül Mr. F gondatlanná válik, és elmegy a helyi raktárba. A raktár átvizsgálása során kiderül Mr. F titka - egy robot hadsereg! És a csapat gyorsan cselekszik. Mr. F elmegyógyintézetbe kerül, a robotokat pedig átprogramozzák, és rendőrökként alkalmazzák őket. A elhúzódó ügyben nyújtott kiváló munkájáért $me előléptetésben részesül.
   
$me csapata behatol Mr. F kastélyába, ám kiderül, hogy csak egy hatalmas metálos születésnapi bulit akart csapni az anyukájának. A mindig is előzékeny Mr. F megkérte, hogy maradjon csapata a buliban, de $me nagyon szégyenkezett. A csapat úgy érzi, hogy fél évet elpocsékoltak, és végül $me lefokozásban részesült, újra megfigyelő lesz, hogy gyakorolja még egy kicsit a döntéshozatalt. Az elkövetkezendő hetekben Mr. F még pár gyanús dolgot csinál, de az ügyben semmi komolyabb előrelépés nem történik. $me tovább vár, és egy napon az újságok címoldalán tudja meg a borzalmas igazságot: Mr. F egy titkos robothadsereget hozott létre, és saját fennhatósága alá vont pár várost! Senki sem tud szembeszállni a gépezetekkel, semmit sem lehet tenni. Mivel $me a csapat vezetője volt, a katasztrofális eredmény miatt kirúgták állásából!
   
$me már párszor volt bevetésen társával, és kezd belejönni. Amikor razziáznak egy ismert kém lehetséges rejtekhelyén, a társa meghagyja, hogy $me biztosítsa az utcai ajtót, és ő hátulról behatol. Pár perc elteltével egy férfi rohan ki az ajtón, és az utcára rohan. $me megpróbálja gyalogosan üldözni, vagy megvárja társát, hogy autóval tegyék azt?
Újonc terepügynök
Gyalogos üldözés
Autós üldözés
$me nem vesztegetheti az időt! Utánairamodik a gyalogosan menekülő férfinak. Mind a ketten ugyanolyan gyorsan futnak, de a menekülő megijed attól, hogy $me a sarkában lohol, megbotlik és elesik. $me egyedül tartóztatja le a kémet, és dicséretet kap villámgyors sprinttechnikájáért. A SCIA főnöke maga gratulál, és $me számára felajánlja a terepügynöki előléptetést! $me beindítja az autót, a bejárati ajtóhoz tolat, és felveszi a bejáratot biztosító társát. Az autóval gyorsan utolérik a férfit, és sikerül csapdába csalni az út oldalán lévő árokban. Együtt fogják el, így a sikerben is osztoznak. A parancsnokságon a főnökük gratulál nekik a kiváló csapatmunkáért. Úgy gondolja, hogy $me megérett már a felelősségteljesebb munkákhoz, és terepügynöknek nevezi ki!
   
$me nem vesztegetheti az időt! Utánairamodik a gyalogosan menekülő férfinak. Bár mind a ketten közel ugyanolyan gyorsan futnak, az ismeretlen férfi sokkal jobban ismeri a környéket. $me lassan lemarad, mivel a férfi könnyedén átjut a kerítéseken és falakon, míg végül $me szem elől téveszti. Lihegve visszamegy a házhoz, ahol társa azon töpreng, miért egyedül eredt a célpont nyomába. $me egy időre a kidobott ügyekhez kerül, és egy logika pontot is veszít! $me beindítja az autót, és a bejárati ajtóhoz tolat, de partnere már futva a férfi nyomába eredt. Mindketten az út közepén rohannak, és $me a kocsival nem tudja olyan jól venni a kanyarokat, hogy azzal ne veszélyeztesse társát. Végül kiszáll az autóból, és futva veszi üldözőbe a férfit. Miután a kém kiszúrja, hogy nem járművel üldözik, befut az útról a közeli kukoricásba, és könnyen kereket old. $me veszít egy műszaki pontot!
   
A közelmúlt egyik legmenőbb identitásváltogató tolvaja addig évekig fellelhetetlen és körmönfont volt, míg az ügy $me íróasztalára nem került. A főnök annyit tud, hogy a tolvaj egy napra a városban lesz. $me, akinek egy egész osztag áll rendelkezésre, döntés előtt áll, meg kell határoznia, hol csaphat le legközelebb a tolvaj. Elküldje ügynökeit a volt áldozataihoz, hogy nyomra bukkanjon? Vagy csapatát szétküldje a városban, hogy minden lehetséges helyet lefedjenek?
Terepügynök
Áldozatok
Helyszínek
Az osztag nagy része végighalad az ügy egész történetén, és kikérdezik a volt áldozatokat. Bár lassan megy, de $me áttörést ér el, amikor pár volt áldozat kézbesítőkocsiról beszél. A kézbesítőkocsik gyors átvizsgálásával a lehetséges gyanúsítottakat kettőre szűkítik. A csapat gyorsan közbelép, és az év letartóztatását sikerül megejteniük. $me jó munkáját a kettős ügynöki kinevezéssel jutalmazzák. Miközben $me ügynökei átfésülik a várost, ő maga az irányítóközpontban ül, és minden gyanús vagy feltűnő tevékenységet megpróbál kiszúrni. Egyszer csak észreveszi, hogy egy olyan kézbesítőkocsi halad át a városon, mely gyakran áll meg, de semmit sem kézbesít. A terepen dolgozóknak mindent elmond a gyanús sofőrről, egy osztag behatol a kocsiba, és az elfogott személyről pedig kiderül, hogy ő a keresett tolvaj. $me gyors észjárásának következtében zárult ez a nap sikerrel, ezért $me kap egy logika pontot!
   
Az osztag végighalad az ügy egész történetén, és kikérdezik a volt áldozatokat. Túlságosan lassan megy, az egész nap elmegy vele. Mivel vacsorára semmi sem kerül elő, $me főnöke elveszti türelmét, és elveszi tőle az ügyet. Egy kevésbé fontos ügyet ad neki - $me önbizalmának és egy logika pontjának mondhat végül búcsút! Miközben $me ügynökei átfésülik a várost, ő maga az irányítóközpontban ül, és minden gyanús vagy feltűnő tevékenységet megpróbál kiszúrni. Úgy tűnik, a tolvaj mindig egy lépéssel előttük jár. $me ügynökei számos téves bejelentést tesznek a gyanús eseményekről, így reménytelen meghatározni, hogy melyik beugratás, és melyik valóban bűntett. A nap valóságos katasztrófa, három újabb áldozattal, és persze a tolvajról semmi új információ nem derült ki. Mivel $me borzalmasan teljesített, lefokozták.
   
$me simre egy sürgős, szigorúan bizalmas küldetést bíztak, melyben külföldön folytatott kutatást kell végeznie a vámpírizmus gyógyításával kapcsolatban, így a felkészülésre nem nagyon maradt ideje. A sugárhajtású repülőgépen töltött pár óra alatt próbálja kitanulni a helyi nyelvet és kultúrát, vagy inkább nézzen utána a vámpírizmusról és annak ellenszeréről szóló információknak?
Kettős ügynök
A nyelv és kultúra tanulmányozása
A vámpírizmus-kutatás tanulmányozása
Miután $me elsajátítja az idegen nyelv alapvető kifejezéseit, és nyelvtani alapjait, készen áll, hogy körülnézzen a városban. Hamarosan rájön, hogy bár nem beszéli a helyiek nyelvét folyékonyan, ők ezt elbűvölőnek tartják, és a kutatási intézethez küldik őt. Mivel $me tisztában van a helyi szokásokkal, a tudósok azt hiszik, hogy ő is közéjük tartozik, és szívesen adják át kutatási eredményeiket. Mivel $me konfrontáció nélkül járt sikerrel, előléptetés vár rá! $me egy kicsit átfutja a kutatási intézet tervrajzát, de inkább a vámpírok tanának szenteli az idejét. Megérkezik az idegen városba, és pont szemtanúja lesz annak, hogy vámpírok serege ereszkedik le a városközpontba. Éppen az előbb olvasott arról, hogyan irányítsa a város vámpírvédelmi szerkezeteit, hogy visszaverhesse a támadást. Miután sikerrel jár, a városlakók hálájuk jeléül önként átnyújtják kutatási eredményeiket. $me kap egy műszaki pontot!
   
Miután $me elsajátítja az idegen nyelv alapvető kifejezéseit, és nyelvtani alapját, készen áll, hogy körülnézzen a városban. Hamarosan felfedezi, hogy sajnos kezdő nyelvkönyve siralmasan idejétmúlt, és a helyiek egyből kiszúrják, hogy nem beszél folyékonyan, és a kiejtése is borzalmas. A kutatási intézet új tudósaként mutatkozik be, de körberöhögik, így kénytelen üres kézzel hazatérni. A főnök dühös rá, ezért azonnali hatállyal lefokozza őt. $me egy kicsit átfutja a kutatási intézet tervrajzát, de inkább a vámpírok tanának szenteli az idejét. Amikor megérkezik a városba, akkor ébred tudatára, hogy nem tud a helyiekkel kommunikálni, és nem tudja helyi tudósnak beállítani magát. Megpróbálja a kutatási intézet eszközeit irányítani, de elrontja a kutatási műszereket, és ezzel mindenki szemében gyanús lesz. Még azelőtt kiteszik, mielőtt további károkat okozna. $me veszít egy műszaki pontot!
   
A SCIA főnöke egy kritikus fontosságú küldetéssel bízza meg $me ügynököt: egy nemzeti biztonsági szinttel rendelkező lámát kell kimenteni egy fogvatartó létesítményből, melyet jelenleg a Láma Keresztesek őriznek. $me döntés előtt áll: vagy titkon behatol oda, és még azelőtt elviszi a lámát, hogy azok gyanút fognának, vagy diplomatikus úton, alku kötésével próbálja meg kihozni onnan. Mit válasszon?
Elit kém
Titkos behatolás
Diplomácia
$me a létesítménybe a tetőn keresztül könnyedén bejut, szobáról-szobára rejtőzködve jut előre, és végül eléri a láma ketrecét. Bemegy az elzárt területre, az LRT-vel csendben felkapja a lámát, és hívja a helikoptert, hogy elvigye onnan. $me és a láma még azelőtt biztonságban tudhatja magát, mielőtt a Keresztesek gyanút fogtak volna. $me kap egy műszaki pontot! $me úgy gondolja, hogy ha visszalopják a lámát, a Keresztesek csak még dühösebbek lesznek. Ezért $me találkát szervez a Keresztesek vezetőjével, és alkut ajánl: ha elengedik a lámát, az ügynökség megígéri, hogy nem alkalmaznak lámákat veszélyes, titkos bevetéseken. A keresztesek vezetője hallgat a józan észre, és beleegyezik az alkuba. A SCIA főnöke le van nyűgözve, úgy gondolja, eljött az idő saját nyugdíjazására, és $me számára saját beosztását ajánlja fel!
   
$me a létesítménybe a tetőn keresztül könnyedén bejut, szobáról-szobára rejtőzködve jut előre, és végül eléri a láma ketrecét. Bár sikerül bemennie az elzárt területre, nem veszi észre a biztonsági sávot, mely a ketrecet veszi körül. $me csupán hatalmas váltságdíj kifizetése után szabadul, és a lámát pedig ismeretlen helyre szállítják. Az ügynökség csalódott, és $me lefokozásban részesül, újra kettős ügynök lesz. $me úgy gondolja, hogy ha visszalopják a lámát, a Keresztesek csak még dühösebbek lesznek. Ezért $me találkát szervez a Keresztesek vezetőjével, és alkut ajánl: ha elengedik a lámát, az ügynökség megígéri, hogy nem alkalmaznak lámákat veszélyes, titkos bevetéseken. A Keresztesek vezetője nevetésben tör ki ezen, és azt mondja, hogy a Keresztesek nem mennek bele alkukba, és a lámarablás folytatódik tovább. $me elbátortalanodik, és egy logika pontot veszít!
   
A New Sim Times egy expozét publikál a SCIA-ről, melyben azt állítja, hogy az ügynökség az ismétlődő láma-mekegést használja arra, hogy információkat szedjenek ki azokból az informátorokból, akik erre nemigen hajlandóak. Az Ismétlődő Láma-Mekegés (ILM) illegális, de $me tisztában van azzal, hogy a SCIA nem minden alkalmazottja ért egyet a törvénnyel. $me állítsa azt, hogy szigorúan fellép a belső ILM tevékenység ellen, vagy egyszerűen visszautasítja az ILM-mel kapcsolatos vádakat?
Az SCIA főnöke
Szigorú fellépés
Visszautasítás
$me úgy dönt, hogy a nyilvánosság jól fogadja majd a nyers igazságot, és azt állítja, hogy pár ILM tényleg volt, de az egész SCIA-ben kemény intézkedéseket fognak azok ellen alkalmazni, akik ilyet tennének. A nyilvánosság helyesli a bátor kiállást, és a SCIA alkalmazottai most már úgy érzik, hogy büszkék lehetnek, hogy ilyen ügynökségnél dolgozhatnak. $me 30000 simoleonos kormányzati bónuszt kap! $me megrója a New Sim Timest cikkéért, és kategorikusan kijelenti, hogy nem történtek ILM-esetek az SCIA berkein belül. A nyilvánosság lecsillapodik, és az újság is eléggé megijedt ahhoz, hogy a dolgok ismét a szokásos mederben folyjanak. Az ILM a SCIA rejtett szobáiban tovább folytatódhat, $me az így keletkezett profitból 25000 simoleonos prémiumot akaszthat le!
   
$me úgy dönt, hogy a nyilvánosság jól fogadja majd a nyers igazságot, és azt állítja, hogy pár ILM tényleg volt, de az egész SCIA-ben kemény intézkedéseket fognak azok ellen alkalmazni, akik ilyet tennének. A nyilvánosság megdöbbenve fogadja, hogy az ügynökség valóban sáros az ILM-mel kapcsolatban, és azonnali reformokat követel az ügynökségben. A reformok megcsappantják az ügynökség költségvetését, így $me 4000 simoleonos bírságot kap! $me megrója a New Sim Timest cikkéért, és kategorikusan kijelenti, hogy nem történtek ILM-esetek az SCIA berkein belül. A Times erre egy mekegő láma kiszivárogtatott képét közli le, a nyilvánosság erre felzúdul, a botrány a tetőfokára hág. $me arra kényszerült, hogy lemondjon a SCIA főnöke posztról, és újra elit kém legyen.