Szerencsekártyák - Természettudós

 

Tini/idős

Egyik este, amikor különösen sokáig dolgozik, $Me észreveszi, hogy főnöke, Dr. Finkelstein egyik fej-a-befőttesüvegben kísérletét a Bunsen-égőn felejtette. A dokira egyébként nem jellemző, hogy egész éjszakára a tűzön hagyjon üvegekben lebegő fejeket. Vegye le $Me a tűzről az üveget, vagy hagyja ott?
Laboratóriumi üvegmosó
Leveszi
Otthagyja
Dr. Finkelstein mostanában kissé szórakozottnak tűnik, valószínűleg a közelmúltban beiktatott "őrült tudós-ellenes" törvény nyomasztja. $Me biztos benne, hogy véletlenül hagyta az üveget a tűzön, ezért lecsavarja a lángot, és visszateszi a lombikot a helyére, a hűtőbe. Amikor másnap tájékoztatja a történtekről, a professzor nagyon boldognak látszik, elvégre nem lehet egyszerű beszerezni ilyen üvegbe való fejeket. $Me kap egy logika pontot a kísérlet megmentéséért.
$Me jól ismeri Dr. Finkelsteint és úgy gondolja, hogy bár nem véletlenül nevezik őrült tudósnak, azért hülyének senki sem tartaná. Ezért meggyőződik róla, hogy az égő megfelelően működik és fel van töltve, majd befejezi a mosogatást. Másnap, amikor a doki bejön a laborba, láthatóan boldoggá teszi a titokzatos kísérlet eredménye. Bármit is csinált a fejjel az üvegben, a laboratórium egy zsák pénz kap érte, és $Me 170 simoleon jutalomban részesül. Milyen jó, hogy nem vette le az üveget a tűzről!
   
Dr. Finkelstein mostanában kissé szórakozottnak tűnik, valószínűleg a közelmúltban beiktatott "őrült tudós-ellenes" törvény nyomasztja. $Me szinte biztos benne, hogy véletlenül hagyta az üveget a tűzön, ezért lecsavarja a lángot, és visszateszi a lombikot a hűtőbe. Amikor másnap megérkezik a munkahelyére, egy NAGYON mérges Dr. Finket talál ott, aki azzal vádolja, hogy szabotálta a kísérletet. $Me elveszíti állását.
$Me nem szeret belepiszkálni Dr. Fink kísérleteibe, ezért egyszerűen hozzá sem nyúl az üveghez. Kisikál egy különösen gusztustalan lombikot, majd hazamegy. Másnap reggel, amikor bemegy dolgozni, ott találja a laborban Dr. Finket, egyik kezével a fejét fogja, és. . . nos hát a másikkal is, csak épp az üvegben lévőt. Kiderül, hogy nem szándékosan hagyta a tűz fölött a kísérletet, és most hosszú hónapok munkája ment veszendőbe! Persze előbb-utóbb minden rendbe jön, de ezen a héten a dokinak nem marad pénze $Me fizetésére.
   
   
Miután szinte immunissá vált az elektrosokkra, az ESP kutatócsoport végre bizonyítottnak találja, hogy $Me valóban nem rendelkezik különleges pszichés képességekkel. Áthelyezik őt az Elméleti Színkutatás részlegbe, ahol első feladatként azt kapja, hogy egy steril tesztszobában ülve válasszon egyet két különböző színű édesgyökér közül, és egye meg. Melyiket válassza: a pirosat vagy a kéket?
Kísérleti alany
Piros
Kék
$Me körbenéz a kihalt tesztszobában, megszemléli a fém asztalt, és a két papírba göngyölt édesgyökér darabot. Felemeli a pirosat, bekapja, összerágja, lenyeli, majd megmutatja a detektívtükör felé, hogy üres a szája. A recsegő hangszóróból egy ünnepélyes hang tájékoztatja, hogy jól választott, bár $Me simnek fogalma sincs róla, hogy miért. Miután megköszönték a segítségét, $Me 500 simoleon jutalommal gazdagabban távozhat.
$Me körbetekint az élesen megvilágított tesztszobában, és megszemléli a különös alakú üvegasztalt, amely leginkább egy fogászati eszközre emlékezteti. Gondolataiból a recsegő hangszóróból megszólaló lágy hang zökkenti ki, amely emlékezteti rá, hogy a feladat egyszerű, a kék vagy a piros gyökeret kell választania. $Me közönyös pillantást vet a detektívtükör felé, majd felkapja a piros édesgyökeret, és a szájába teszi. Hosszú másodpercek telnek el, és a tudósok még mindig nem szólnak. $Me feláll, hogy távozzon, ám ekkor ismét megszólal a hangszóró, és megtudja, hogy rosszul választott, ezért a kísérletben közreműködésére többé nincs szükség. $Me elveszítette állását.
   
$Me bambán bámul a detektívtükörre, a hangszóróból felhangzó instrukciókra figyel, a falon egy digitális óra kijelzője egyhangúan 12:00-t villog. Mivel nem igazán érti a teszt lényegét, a tudományos módszerben bízva a kék édesgyökeret választja, és lenyeli. Ekkor a hangszóróból érkező hang megköszöni neki a segítséget, és megdicséri, amiért jól teljesített. $Me ezt úgy értelmezi, elbocsátották, és az előcsarnokba megy, hogy igyon egy csésze kávét. A feje hirtelen zúgni kezd, és bár erről nincs tudomása, kap egy logika pontot.
$Me helyet foglal a különös üvegasztal mellett, és szemügyre veszi a két papírtartót, amely látszólag egyformán ízletes édesgyökér darabokat tartalmaz. A szobában az asztalon kívül csak egy tükröt és egy hangszórót lát. $Me nem igazán érti, hogy mi szerint kellene választania, de nem is hajlandó izgatni magát a dolgon, felemeli a kék édesgyökeret, megrágja, és lenyeli. Amikor hiába várja, hogy a hangszóró megszólaljon, feláll, kimegy a szobából, végig a folyosón, a bejárati előcsarnokba. Miközben tölt magának egy csésze kávét, megcsúszik egy banánhéjon, és a kávéautomatát magával rántva a földre zuhan. Ugyan semmi baja nem esik, a kávéautomatát ki kell fizetnie, ami 127 simoleonjába kerül.
   
   
$Me simre rábíztak egy nagyobb adag tesztsorozatot, amelyet le kell futtatnia. Általában nyugodtan telnek az esték a laborban, jut idő rá, hogy megjavítsa az elromlott készülékeket, játsszon az egerekkel, és Wikivel, a csimpánzzal, most azonban a kutatásvezető rásózta ezt a nagy kupac egyszerű tesztet, amit akár Wiki is meg tudna csinálni, és ennek $Me egyáltalán nem örül. Ám egyszer csak belényilall, hogy Wiki VALÓBAN meg tudná csinálni a tesztsorozatot. Végül is az egész semmi másból nem áll, csak egy nagy halom négyzetből, amit be kell ikszelgetni. Ő amúgy sem szokott sok időt szánni az ilyesmire. Mi lenne a legjobb? Csináltassa meg Wikivel a teszteket, vagy álljon a sarkára, és mondja meg a főnökének, mit gondol?
Laboratóriumi asszisztens
Megcsináltatja Wikivel
Megmondja a véleményét
$Me ad egy tollat Wikinek, és gondosan elmagyarázza, milyen veszélyekkel jár egy ilyen szerszám, különös tekintettel a szemkárosodásra, majd kiemeli, hogy "a toll hatalmasabb fegyver a kardnál", főként egy csimpánz kezében. Kiengedi Wikit a ketrecéből, majd elé teszi a kupac tesztet, megmutatja, hogyan kell kitölteni, és jutalom banánokat helyez a számára kilátásba. A feladat kiosztása után $Me idejét azzal tölti, hogy behozza lemaradását a legfrissebb tudományos folyóiratok olvasásában, amivel egy logika pontot szerez.
$Me ad egy tollat Wikinek, gondosan elmagyarázza az ezzel járó veszélyeket, majd a nagy kupac tesztet a csimpánz elé teszi az íróasztalára. Ezután elvackolja magát az előcsarnokban egy pokróccal, egy csésze kávéval és a legfrissebb tudományos folyóiratokkal. Ám alig kezd bele egy cikkbe, ami a szubjektív és objektív megfigyelés közti különbségeket boncolgatja, amikor Wiki robban be a helyiségbe törött tollak és megtépázott tesztek maradványai közepette. $Me a nyomába ered, de Wiki kirohan a bejárati ajtón, és eltűnik a környező erdőben, mielőtt $Me megnyomhatná a riasztócsengőt. Úgy látszik, a tesztek még Wiki számára is túlságosan unalmasak voltak. $Me simet végül arra kötelezik, hogy fizesse ki az elveszett csimpánz árát, 867 simoleont.
   
$Me végigmasírozik a kísérleti alanyok hosszú folyosóján, elhalad a laborasszisztensek számára leválasztott fakkok mellett, amelyekben gyakran 2-3 asszisztens is dolgozik egyszerre, és belép főnöke irodájába. Meg sem várja, hogy az ránézzen, máris belekezd hosszú tirádájába arról, hogy ő értékes tudományos munkatárs, aki időpocsékolásnak, sőt sértésnek tekinti, hogy minden egyes napjából öt teljes percet azzl kell töltenie, hogy igazolja a tényt, SimCityben még mindig működik a gravitáció, majd beikszeli az idevonatkozó négyzetet a tesztlapon. A kutatásvezető a listára pillant, majd egy könnyed mozdulattal a fiókjába löki. Ezután elmondja, hogy a tesztekkel csak próbára akarták tenni $Me önálló gondolkodóképességét. Mivel átment a vizsgán, $Me simet előléptetik helyszíni kutatóvá.
$Me felkapja a tesztlapokat, majd egyenesen a kutatásvezető irodájához masírozik. Már épp kinyitná az ajtót, ám az utolsó pillanatban megtorpan és elgondolkozik. Hirtelen cafatokra tépi a tesztlapokat, majd kupacba rakja a fecniket a padlón, előhúz egy doboz gyufát, és meggyújtja. Miután így kifejezte véleményét, elégedetten tér vissza a laborba, és nekifog, hogy megjavítson egy elromlott mikroszkópot. Hamarosan megjelenik a kutatásvezető, és köhögve, harákolva megkérdezi, hogy $Me tud-e valamit arról a kedves tábortűzről, amit valaki az ajtaja előtt gyújtott. $Me kiáll magáért, elmondja véleményét a tesztekről, és azon nyomban le is fokozzák kísérleti alannyá.
   

Felnőtt

Miután szinte immunissá vált az elektrosokkra, az ESP kutatócsoport végre bizonyítottnak találja, hogy $Me valóban nem rendelkezik különleges pszichés képességekkel. Áthelyezik őt az Elméleti Színkutatás részlegbe, ahol első feladatként azt kapja, hogy egy steril tesztszobában ülve válasszon egyet két különböző színű édesgyökér közül, és egye meg. Melyiket válassza: a pirosat vagy a kéket?
Kísérleti alany
Piros
Kék
$Me körbenéz a kihalt tesztszobában, megszemléli a fém asztalt, és a két papírba göngyölt édesgyökér darabot. Felemeli a pirosat, bekapja, összerágja, lenyeli, majd megmutatja a detektívtükör felé, hogy üres a szája. A recsegő hangszóróból egy ünnepélyes hang tájékoztatja, hogy jól választott, bár $Me simnek fogalma sincs róla, hogy miért. Miután megköszönték a segítségét, $Me 500 simoleon jutalommal gazdagabban távozhat.
$Me körbetekint az élesen megvilágított tesztszobában, és megszemléli a különös alakú üvegasztalt, amely leginkább egy fogászati eszközre emlékezteti. Gondolataiból a recsegő hangszóróból megszólaló lágy hang zökkenti ki, amely emlékezteti rá, hogy a feladat egyszerű, a kék vagy a piros gyökeret kell választania. $Me közönyös pillantást vet a detektívtükör felé, majd felkapja a piros édesgyökeret, és a szájába teszi. Hosszú másodpercek telnek el, és a tudósok még mindig nem szólnak. $Me feláll, hogy távozzon, ám ekkor ismét megszólal a hangszóró, és megtudja, hogy rosszul választott, ezért a kísérletben közreműködésére többé nincs szükség. $Me elveszítette állását.
50%
50%
$Me bambán bámul a detektívtükörre, a hangszóróból felhangzó instrukciókra figyel, a falon egy digitális óra kijelzője egyhangúan 12:00-t villog. Mivel nem igazán érti a teszt lényegét, a tudományos módszerben bízva a kék édesgyökeret választja, és lenyeli. Ekkor a hangszóróból érkező hang megköszöni neki a segítséget, és megdicséri, amiért jól teljesített. $Me ezt úgy értelmezi, elbocsátották, és az előcsarnokba megy, hogy igyon egy csésze kávét. A feje hirtelen zúgni kezd, és bár erről nincs tudomása, kap egy logika pontot.
$Me helyet foglal a különös üvegasztal mellett, és szemügyre veszi a két papírtartót, amely látszólag egyformán ízletes édesgyökér darabokat tartalmaz. A szobában az asztalon kívül csak egy tükröt és egy hangszórót lát. $Me nem igazán érti, hogy mi szerint kellene választania, de nem is hajlandó izgatni magát a dolgon, felemeli a kék édesgyökeret, megrágja, és lenyeli. Amikor hiába várja, hogy a hangszóró megszólaljon, feláll, kimegy a szobából, végig a folyosón, a bejárati előcsarnokba. Miközben tölt magának egy csésze kávét, megcsúszik egy banánhéjon, és a kávéautomatát magával rántva a földre zuhan. Ugyan semmi baja nem esik, a kávéautomatát ki kell fizetnie, ami 127 simoleonjába kerül.
50%
50%
   
$Me simre rábíztak egy nagyobb adag tesztsorozatot, amelyet le kell futtatnia. Általában nyugodtan telnek az esték a laborban, jut idő rá, hogy megjavítsa az elromlott készülékeket, játsszon az egerekkel, és Wikivel, a csimpánzzal, most azonban a kutatásvezető rásózta ezt a nagy kupac egyszerű tesztet, amit akár Wiki is meg tudna csinálni, és ennek $Me egyáltalán nem örül. Ám egyszer csak belényilall, hogy Wiki VALÓBAN meg tudná csinálni a tesztsorozatot. Végül is az egész semmi másból nem áll, csak egy nagy halom négyzetből, amit be kell ikszelgetni. Ő amúgy sem szokott sok időt szánni az ilyesmire. Mi lenne a legjobb? Csináltassa meg Wikivel a teszteket, vagy álljon a sarkára, és mondja meg a főnökének, mit gondol?
Laboratóriumi asszisztens
Megcsináltatja Wikivel
Megmondja a véleményét
$Me ad egy tollat Wikinek, és gondosan elmagyarázza, milyen veszélyekkel jár egy ilyen szerszám, különös tekintettel a szemkárosodásra, majd kiemeli, hogy "a toll hatalmasabb fegyver a kardnál", főként egy csimpánz kezében. Kiengedi Wikit a ketrecéből, majd elé teszi a kupac tesztet, megmutatja, hogyan kell kitölteni, és jutalom banánokat helyez a számára kilátásba. A feladat kiosztása után $Me idejét azzal tölti, hogy behozza lemaradását a legfrissebb tudományos folyóiratok olvasásában, amivel egy logika pontot szerez.
$Me ad egy tollat Wikinek, gondosan elmagyarázza az ezzel járó veszélyeket, majd a nagy kupac tesztet a csimpánz elé teszi az íróasztalára. Ezután elvackolja magát az előcsarnokban egy pokróccal, egy csésze kávéval és a legfrissebb tudományos folyóiratokkal. Ám alig kezd bele egy cikkbe, ami a szubjektív és objektív megfigyelés közti különbségeket boncolgatja, amikor Wiki robban be a helyiségbe törött tollak és megtépázott tesztek maradványai közepette. $Me a nyomába ered, de Wiki kirohan a bejárati ajtón, és eltűnik a környező erdőben, mielőtt $Me megnyomhatná a riasztócsengőt. Úgy látszik, a tesztek még Wiki számára is túlságosan unalmasak voltak. $Me simet végül arra kötelezik, hogy fizesse ki az elveszett csimpánz árát, 867 simoleont.
85%
15%
$Me végigmasírozik a kísérleti alanyok hosszú folyosóján, elhalad a laborasszisztensek számára leválasztott fakkok mellett, amelyekben gyakran 2-3 asszisztens is dolgozik egyszerre, és belép főnöke irodájába. Meg sem várja, hogy az ránézzen, máris belekezd hosszú tirádájába arról, hogy ő értékes tudományos munkatárs, aki időpocsékolásnak, sőt sértésnek tekinti, hogy minden egyes napjából öt teljes percet azzl kell töltenie, hogy igazolja a tényt, SimCityben még mindig működik a gravitáció, majd beikszeli az idevonatkozó négyzetet a tesztlapon. A kutatásvezető a listára pillant, majd egy könnyed mozdulattal a fiókjába löki. Ezután elmondja, hogy a tesztekkel csak próbára akarták tenni $Me önálló gondolkodóképességét. Mivel átment a vizsgán, $Me simet előléptetik helyszíni kutatóvá.
$Me felkapja a tesztlapokat, majd egyenesen a kutatásvezető irodájához masírozik. Már épp kinyitná az ajtót, ám az utolsó pillanatban megtorpan és elgondolkozik. Hirtelen cafatokra tépi a tesztlapokat, majd kupacba rakja a fecniket a padlón, előhúz egy doboz gyufát, és meggyújtja. Miután így kifejezte véleményét, elégedetten tér vissza a laborba, és nekifog, hogy megjavítson egy elromlott mikroszkópot. Hamarosan megjelenik a kutatásvezető, és köhögve, harákolva megkérdezi, hogy $Me tud-e valamit arról a kedves tábortűzről, amit valaki az ajtaja előtt gyújtott. $Me kiáll magáért, elmondja véleményét a tesztekről, és azon nyomban le is fokozzák kísérleti alannyá.
15%
85%
   
SimCity egyik távoli, eldugott sarkában $Me egy eddig felfedezetlen bejáratra bukkan, amely egy hegybe vájt romvárosba vezet. Ez bizony fontos felfedezésnek számít, de $Me nem teljesen biztos benne, hogy mi is legyen a következő lépés. Hatoljon be ő maga a romok közé, vagy térjen vissza az intézetbe, és tájékoztassa a nála magasabb rangú régészeket a romok létezéséről?
Helyszíni kutató
Bemegy
Segítséget kér
$Me machetéjével átvágja magát a sűrű dzsungelen, és a hatalmas, faragott kőbejárathoz ér. Csillapítani próbálja heves szívverését, majd a porral és pókhálókkal mit sem törődve belép. Zseblámpával a kezében lépked a kanyargó folyosók szövevényén át, és érzi, hogy egyre mélyebbre hatol a hegy gyomrába. Végül egy óriási terembe ér, melyet egyetlen fénysugár világít meg, amely vagy ezer méter magasból érkezik egy résen át, a barlang plafonjából. A délutáni nap fénye egyenesen egy kő talapzaton álló aranyszobrocskára vetül. $Me azonnal látja, hogy felbecsülhetetlen értékű, de azért zsebre vágja, és később eladja 15 000 simoleonért.
$Me keresztülvágja magát a liánok és az aljnövényzet vastag rétegén a romok felé, de nem bizonyul elég óvatosnak. Amikor belép a faragott boltív alá, a talaj beomlik a talpa alatt, és már száguld is lefelé a csúszós kő borította csatornákon. Egyszer csak a mennyezet is beomlik felette, és a kőlavina közvetlenül mögötte zúdul alá. Kétségbeesetten próbál valamit kitalálni, mielőtt a sziklák halálra zúznák, ám ekkor az esztelen rohanás véget ér, és ő puskagolyóként repül ki egy nyíláson át a szabad levegőre. A hegy túlsó oldalán ér földet. Miután meggyőződik róla, hogy semmi baja nem esett, visszagyalogol a bejárathoz, ám hiába kutat, a lezúduló sziklák úgy maguk alá temették a romokat, hogy nyomuk sem maradt. $Me csalódottan tér vissza az intézethez, és egy logika pontot veszít.
15%
85%
$Me még egyszer megszemléli a hatalmas bejáratot, és bár nem sokat konyít az ősi nyelvekhez, azt azonnal látja, hogy a bonyolult írásjelek egyik eddig ismert nyelvhez sem tartozhatnak. Visszasiet hát az intézetbe, és tájékoztatja a régészeket arról, hogy valószínűleg idegen civilizáció nyomaira bukkant. Az izgatott régészeket a lelőhelyre kíséri, és ők azonnal megállapítják, hogy $Me felfedezése a modern kor legjelentősebb lelete lehet. A régészek tanácskozást tartanak, majd megkérik $Me simet, hogy a továbbiakban felügyelje ő az ásatásokat, majd kinevezik kutatásvezetőnek.
$Me gyorsan lemásol párat az ismeretlen írásjelek közül, és visszasiet az intézetbe. Az előcsarnokban egy csapat régészre bukkan. Izgatottságtól elfúló hangon elmeséli nekik, mit talált, majd megmutatja a lemásolt írásjeleket, és hozzáteszi, hogy a jelek szerinte földönkívüli eredetűek. A régészek egyetértenek abban, hogy soha még ilyen betűket nem láttak, ám harsány nevetésre fakadnak, amikor az egyik fiatal tudós egy újságot dob eléjük. Az újság vezércikke arról szól, hogy az egyik elismert filmstúdió milliókat költött a közelmúltban arra, hogy a dzsungel egy nagyobb darabját díszletté alakítsa át készülő filmjük számára. $Me megszégyenülten hagyja el az előcsarnokot, és veszít egy logika pontot.
85%
15%
   
$Me diákjai mostanában nagyon nyugtalanul viselkednek. Mivel $Me még viszonylag gyakorlatlan a tanítás terén, mindent megpróbált, hogy tovább haladjanak a tankönyvvel. Sajnos azonban örök igazság, hogy a középiskolai tankönyvek lapjain a világ összes csodája unalmasan, érthetetlenül és laposan hat. Így aztán $Me úgy dönt, betelt a pohár, az ő feladata nem az, hogy bemagoltassa a gyerekekkel a periódusos rendszert, hanem az, hogy felkeltse bennük az érdeklődést a tudományok és a tanulás iránt. Itt az ideje hát egy tanulmányi kirándulásnak! Most már csak azt kell eldöntenie, hogy hová menjenek, a bevásárlóközpontba, vagy a játékterembe, persze pusztán tudományos célból!
Tanár
Bevásárlóközpont
Játékterem
$Me bepakolja osztályát az ütött-kopott iskolabuszba, és elzötyög velük a bevásárlóközpontba. Az osztályban csak úgy buzog a lelkesedés, annyi házi feladat mellett, amennyit manapság a kölykök kapnak, már hétvégén sincs idejük arra, hogy a bevásárlóközpontban lógjanak. Ellátogatnak a műszaki áruházba, ahol $Me elmagyarázza a legújabb kütyük működését, majd a hot-dog árushoz, ahol ismerteti a fajhő fogalmát egy mennyeien gőzölgő ízletes "SimCity Dog" segítségével. A kirándulás hatalmas sikert arat, $Me osztálya ismét lelkesen tanul, ő pedig kap 2 logika pontot.
$Me bepakolja osztályát az ütött-kopott iskolabuszba, és elzötyög velük a bevásárlóközpontba. Az osztályban csak úgy buzog a lelkesedés, annyi házi feladat mellett, amennyit manapság a kölykök kapnak, már hétvégén sincs idejük arra, hogy a bevásárlóközpontban lógjanak. $Me úgy gondolja, megtalálta a tökéletes oktatási helyszínt, ahol a gyerekek érdeklődési köréhez kötheti a természettudományok és a modern technológia tanítását. Igen ám, de alig lépnek be a bevásárlóközpont impozáns kapuján, a gyerekek azonnal elpárolognak, és a nap hátralévő részében egyikük sem kerül elő. A kirándulás hatalmas hibának bizonyul, így $Me veszít egy logika pontot.
50%
50%
$Me igényel némi készpénzt, majd tanítványaival bezsúfolódik egy lerobbant iskolabuszba, és irány a videojátékterem! Kiosztja a pénzt, és hagyja, hogy a srácok azt játsszanak, amit csak akarnak. Körbesétál, és elmagyarázza, hogyan működnek a különböző játékok, elbeszélget a gyerekekkel az elektromosságról és a reflexekről. Különösképp azzal nyűgözi le az osztályt, hogy elmeséli, kutatások kimutatták, hogy azok a kamaszok, akik "egészséges" mennyiségű számítógépes játékot játszanak, magasabb IQ-val, és sokkal jobb szem-kéz koordinációval rendelkeznek, mint azok a társaik, akik nem játszanak. A nap végére nyilvánvalóvá válik, hogy a kirándulás igazi siker, $Me nyer 1 logika és 1 karizma pontot.
$Me igényel némi készpénzt, majd tanítványaival bezsúfolódik egy lerobbant iskolabuszba, és irány a videojátékterem! Kiosztja a pénzt, és hagyja, hogy a srácok azt játsszanak, amit csak akarnak. Megfogalmaz magában egy csinos kis beszédet a reflexekről és az elektronika alapjairól, de mielőtt megoszthatná magasztos gondolatait szinte hipnotizált tanítványaival, belebotlik az iskolaigazgatóba, aki épp iskolakerülő diákok után kutat. Mondani sem kell, hogy egyáltalán nem tetszik neki $Me ötlete, és úgy gondolja, hogy ez a "tanulmányi kirándulás" csak mégjobban felbátorítja a tanulókat arra, hogy a játékteremben lógjanak órák helyett. $Me semmivel sem tudja meggyőzni igazáról, így végül helyszíni kutatóvá fokozzák le.
50%
50%
   
Amint $Me a kutatócsoportjelentéseit olvasgatja, észreveszi, hogy az egyik kutató véletlenül újfajta lítiumizotópra bukkant. Ez már önmagában is hatalmas felfedezés, de még lényegesebbé teszi, hogy az új izotóp különböző készülékekben felhasználva - mint például lineáris részecskegyorsítókban és a tűzőgépekben -  rengeteg hasznot hozhat... $Me óriási dilemma előtt találja magát. Etikus persze az lenne, ha felhívná a kutató figyelmét arra, hogy mit is fedezett fel, és tanácsokkal látná el a további teendőkkel kapcsolatban. $Me simet azonban józan esze arra inti, hogy a tudomány világában még soha senki nem haladt előre, ha ragaszkodott a szabályok betartásához, és nyugodtan ellophatja az ötletet, anélkül, hogy valaha valaki rájönne a turpisságra.
Kutatásvezető
Tájékoztatja
Ellopja
$Me behívja a fiatal kutatót a szobájába, és kezébe nyomja a jelentést. Ő először nem tudja, miről van szó, de $Me rábök néhány részletre, amit előzőleg kijelölt a szövegben, majd a periódusos rendszer egy szakaszára, azután ismét a jelentésre, és a kutató arca felragyog. "Én. . . én felfedeztem egy új izotópot!" - kiáltja, és $Me elmosolyodik. A kutató meghatottan köszönetet mond neki, és azt ismételgeti, hogy nélküle soha nem jött volna rá, mit is fedezett fel. Megígéri, hogy $Me százalékot kap az első szabadalom után, és még véget sem ér a nap, amikor $Me kézhez kap egy 7500 simoleonról szóló csekket.
$Me elkészít egy beszámolót a felfedezésről, amelyből a későbbiekben a kollégák tájékozódhatnak, majd behívja a fiatal kutatót az irodájába. Elmagyarázza neki, hogy mire bukkant a jelentésében, és hogy ez milyen nagy jelentőségű felfedezés. A kutató kissé zavartnak tűnik, de megköszöni $Me simnek, hogy felhívta rá a figyelmét. Ezek után sajátjaként leadja a beszámolót $Me feletteseinek, és arra használja fel, hogy bebizonyítsa, mennyivel jobb kutatásvezető lenne $Me simnél. Az intézet vezetősége egyetért ezzel, így $Me - bár egy igen értékes tapasztalattal lesz gazdagabb a tudóstársadalom működését illetően - ismét a helyszíni kutató poszton találja magát.
85%
15%
$Me úgy dönt, hogy amiről az a bamba ifjonc nem tud, az nem fáj neki. Azért biztos, ami biztos, átfésüli a feljegyzéseket és az adatbázist, és eltűntet minden olyan információt, amely az izotópra vonatkozik. Ezután hamisít némi háttértörténetet és teleirkál néhány régi jegyzetfüzetet, hogy úgy tűnjön, mintha már hónapok óta dolgozna a kutatáson. Nekilát, hogy megírjon egy hivatalos jelentést, amellyel majd a világ tudtára hozza "felfedezését". Ha lenne átverés vagy csalás jártasság, most biztosan jó sokkal növelhetné ezeket, ám így csak 2 logika ponthoz jut álnok húzásáért.
$Me ellopja a fiatal kutató felfedezését, és sajátjaként publikálja az intézet elektronikus újságjában. Ezután nekilát kitölteni a papírokat a várakozásai szerint igen jövedelmező szabadalomhoz. Ám amint megjelenik beszámolója az újságban, kutatási csoportja teljes létszámban beront az irodájába. A vezetőség egyik befolyásos tagjának segítségével a fiatal kutató, akié valójában a felfedezés, bemutatja saját dokumentációját, amelyből jól látható, hogyan jutott el lépésről-lépésre az izotóp felfedezéséhez. Prezentációja és kollégái egybehangzó tanúvallomása alapján egyértelművé válik, hogy $Me mindazt, amit alig néhány órával azelőtt publikált, lopta. Mivel nem rendelkezik saját dokumentációval, amellyel tisztázhatná magát, $Me jobbnak látja, ha lemond posztjáról, így elveszíti állását.
15%
85%
   
Az intézet pincelaboratóriumában $Me keményen dolgozik azon, hogy kifejlessze a tökéletes egérfogót. Meggyőződése, hogy elérkezett az áttöréshez, hamarosan sikert arat. Csakhogy a különböző alkatrészek és tervek halmai között egyszerűen kiment a fejéből, hogy a dervosi billenő aljzatot a kapcsolt energiaátalakítóhoz, vagy a központi csapszerkezet szivattyúszelepéhez kellene-e illesztenie. Melyikhez csatlakoztassa vajon?
Feltaláló
Energiaátalakító
Szivattyúszelep
$Me leszereli a biztonsági lemezeket, és a dervosi billenő aljzatot a kapcsolt energiaátalakítóhoz csavarozza, de persze hagy egy kis játékteret, gondolva az energiatúláramlásra, amely a rosszul irányított urániumtöbbletből eredhet. Belép a biztonsági fal mögé, felteszi törhetetlen szemüvegét, belebújik a védőmellénybe (mert soha ne feledjétek: az óvatosság nagyon fontos!), majd a kapcsolót AKTÍV állásba billenti. A búra partikulátor zúgva életre kel, összhangban a pirrhuszi emulátor grafikus ritmusával, amely viszont felpörgeti a szeizmikus indukciós tölcsért, a többi pedig, hogy úgy mondjam, történelem. Most, hogy sikeresen elkészítette az egérfogó érzékelő rendszerét, $Me 10 000 simoleont kap a szabadalomért, és nekilát, hogy elkészítse az egérfogónak azt a részét, amely valójában foglyul ejti az egeret.
$Me leszereli a biztonsági lemezeket, és a dervosi billenő aljzatot a kapcsolt energiaátalakítóhoz csavarozza, de persze hagy egy kis játékteret, gondolva az energiatúláramlásra, amely a rosszul irányított uránium többletből eredhet. Belép a biztonsági fal mögé, felteszi törhetetlen szemüvegét, belebújik a védőmellénybe (mert soha ne feledjétek: az óvatosság nagyon fontos!), majd a kapcsolót AKTÍV állásba billenti. A szerkezet először zúgva beindul, majd fent említett alkatrészeire robban. Mivel a kár helyrehozhatatlan, $Me kénytelen 7000 simoleont kipengetni, hogy folytathassa kutatását a tökéletes egérfogó kifejlesztésére.
50%
50%
$Me benyúl az ordovikátor mögé, vigyázva, nehogy véletlenül hozzáérjen a mélység-ellenálláshoz, vagy a többszelepes csomópont indikátorhoz, és megragadja a központi csapszerkezet szivattyúszelepének negatív végződését. A dervosi billenő aljzatot óvatosan rögzíti egy csavarral a motorblokkhoz, majd a helyére csúsztatja, ügyelve arra, hogy illeszkedjen a szivattyúszelep végződésének középpontjába. $Me belép a biztonsági fal mögé, és megnyomja a kapcsolót. A készülék felzümmög, és foszforeszkáló zölden világítani kezd, de a partikulátorok egyike sem gerjeszt örvényt, vagy bármi mást. $Me simnek nem sikerült létrehoznia a tökéletes egérfogót, de amikor némi töprengés után egy csésze vizet és egy kevés kávét önt az indukciós tölcsérbe, rájön, hogy megalkotta a mikrokozmikus steril kávéfőző gépet, s ezzel 2 főzés pontra is szert tesz.
$Me benyúl az ordovikátor mögé, vigyázva, nehogy véletlenül hozzáérjen a mélység-ellenálláshoz, vagy a többszelepes csomópont indikátorhoz, és megragadja a központi csapszerkezet szivattyúszelepének negatív végződését. A dervosi billenő aljzatot óvatosan rögzíti egy csavarral a motorblokkhoz, majd a helyére csúsztatja, ügyelve arra, hogy illeszkedjen a szivattyúszelep végződésének középpontjába. $Me belép a biztonsági fal mögé, és megnyomja a kapcsolót. A szerkezet zümmögni kezd, felizzik, majd felmorajlik, és egyre erősebben izzik. Hamarosan fülsiketítő hang és vakító ragyogás tölti be a labort. $Me a kapcsoló felé tapogatózik, de sajnos nem mehet túl messzire, ha nem akar kikerülni a biztonsági fal mögül. Amikor már azt hiszi, hogy a hang és a fény nem lehet erősebb, a gép hirtelen elhallgat, és hatalmas lökéshullámot keltve felrobban. Az egész laboratórium romokban áll, minden szilánkjaira tört. A gép teljesen tönkrement, és $Me veszít 3 takarítás pontot.
50%
50%
   
$Me mostanában belefáradt a tudósok egyhangú életébe, és a folyamatos smúzolásba, ami napjainkban minden olyan akadémikus életének szerves része, aki publikálni, s ez által fennmaradni akar a tudományos élet porondján. Hiányoznak neki a tudomány kézzelfogható aspektusai, és egyáltalán nem élvezi, hogy munkájának tetemes részét az előadások, valamint az írás teszi ki, miközben igazából a kutatómunka az, ami érdekli. Itt az idő, hogy tegyen valamit, most már csak azt kell kitalálnia, hogy eközben hogyan őrizhetné meg kényelmes akadémikus állását. Jó alaposan átgondolja a helyzetet, majd úgy dönt, hogy vagy régi kedvencén, a különösen különleges relativitás elméletén kellene a továbbiakban dolgoznia, vagy folytathatná a terepkutatást a lámák eredetéről.
Tudós
Elmélet
Terepmunka
$Me aznapra lemondja óráit, és beveszi magát jó öreg irodájába. Sajnos a szoba merő káosz, tele van poros kötetek és sárguló papírok halmaival. Egy beragadt fiók mélyén végül rábukkan elméleti kutatásának vaskos dokumentációjára. A nagy halom kávéfoltos papíron hajdanán számtalan elméletet és hipotézist állított fel, amelyekkel a különösen különleges relativitást próbálta bizonyítani. Lehuppan magas támlájú bőr karosszékébe, és megkísérel ismét képbe kerülni a rég elfeledett elmélettel, csakhogy minél tovább olvassa, annál kevésbé emlékszik a gondolatmenetre, azt azonban azonnal felismeri, hogy a tanulmány meghökkentően pontos, és innovatív. Amikor az oldalak végére ér, meglepődve tapasztalja, hogy a tanulmány tulajdonképpen teljes, annak idején befejezte, csak valahogy elfelejtkezett róla! Azonnal publikálja is egy országos szakfolyóiratban, amiért 2 logika pontot, és 5000 simoleon jogdíjat kap.
$Me aznapra lemondja óráit, és nekilát, hogy kitakarítsa irodáját, abban bízva, hogy így rábukkan a jegyzetekre, amelyeket a különösen különleges relativitás elméletének kutatása közben készített annak idején. Sajnos irodájára ki lehetne tenni a "katasztrófa sújtotta terület" táblát, a könyvek és a papírok stócokban állnak mindenütt, van, ahol egészen a plafonig érnek a kupacok, és ha véletlenül hozzájuk ér valaki, félő, hogy azonnal ledőlnek. $Me úgy dönt, itt az idő szünetet tartani, és kényelmes bőr karosszékébe rogy. A hirtelen mozdulattal azonban megtaszítja az egyik könyvhalmot, ami megbillen, és egy doboz denevércsontvázakat tartalmazó fosszíliát beletaszít egy kupacba, ami leginkább megkövesedett lámaürüléknek tűnik. $Me az ajtó irányába vetődik, és még épp időben kijut rajta, mielőtt az iroda teljes berendezése összeomlik. Most már semmi esélye, hogy meglelje a kutatását, ráadásul 2 takarítás pontot is veszít, és úgy dönt, nem is olyan rossz munka az akadémikusoké.
85%
15%
$Me bepakolja a hátizsákját, felveszi régi túrafelszerelését, megragadja jó öreg kirándulóbotját, és nekivág a SimCityt körülvevő hegyeknek. Néhány régi jegyzetét és szakkönyvét is magához vette, így nyugodtan olvasgat a városból kifelé tartó vonaton. Elhatározza, hogy semmi másra nem fog törekedni, mint hogy egyetlen információval, vagy felfedezéssel hozzájáruljon szakterületéhez, és ezzel halhatatlanná tegye nevét. Elég lenne egyetlen apró hozzáfűzés vagy módosítás, egyetlen bekezdés a "Láma enciklopédiában" ahhoz, hogy nyomot hagyjon a világban. Ahogy régi jegyzetfüzetét lapozgatja, egy bejegyzésre bukkan, amely azt a feltevést tartalmazza, hogy az alpakáknak és a lámáknak valaha közös ősük volt, és genetikailag a tevékhez köthetőek. Amikor ez a közös ős hajdanán SimCity területén járt, két leszármazottat is hagyott maga után, a guanakót és a vikunát. $Me régi elmélete szerint, az alpakát a SimCity körötti hegyekben élő nomádok a vikunából tenyésztették ki, a lámát pedig a barlanglakók a guanakóból. Ez az elmélet azóta már elfogadást nyert a tudósok között,  de eleddig még senki nem vallotta magáénak a felfedezést. $Me megjelenteti feljegyzéseit és kutatási eredményeit, így az elméletet magáénak ismeri el, ezért kap 2 logika és 2 karizma pontot.
$Me nekivág a SimCityt körülvevő hegyeknek. Néhány régi jegyzetét és szakkönyvét is magához veszi, s ahogy papírjait lapozgatja, egy bejegyzésre bukkan, amely azt a feltevést tartalmazza, hogy az alpakáknak és a lámáknak valaha közös ősük volt, és genetikailag a tevékhez köthetőek. Amikor ez a közös ős hajdanán SimCity területén járt, két leszármazottat is hagyott maga után, a guanakót és a vikunát. $Me régi elmélete szerint, a lámát a SimCity körötti hegyekben élő nomádok a vikunából tenyésztették ki, az alpakát pedig a barlanglakók a guanakóból. Ez az elmélet azóta már elfogadást nyert a tudósok között, de eleddig még senki nem vallotta magáénak a felfedezést. $Me sietve megjelenteti feljegyzéseit és kutatási eredményeit, abban reménykedve, hogy utólag az elmélet megalkotójának ismerik el. Csakhogy $Me a nagy kapkodásban nem néz utána a legújabb kutatási eredményeknek, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a láma a guanakótól származik, az alpaka pedig a vikunából, így pillanatok alatt köznevetség tárgyává válik tudományos berkekben. Ha pedig egy tudós elveszíti a hitelét, bizony a munkáját is elveszíti!
15%
85%
   
A Katonai Hírszerzés, más néven AWXYMRAWN, valami nagy horderejű leletre bukkant a SimCity sivatagban. $Me egy táviratot kap az alábbi szöveggel: "$Me stop szigorúan titkos stop saját kezébe stop találtunk egy f stop ö stop l stop d stop ö stop stop n stop k stop í stop v stop ü stop l stop i stop ű stop r stop h stop a stop j stop ó stop t stop jöjjön a tudja hová a tudja mikor stop az üzenet megsemmisíti önmagát stop". $Me simet leginkább az a gondolat fogja meg, hogy egy darabka papír miként semmisítheti meg önmagát, de hiába bámulja meredten, semmi sem történik. Megpróbálja megfejteni a végtelenül összetett katonai titkos kódot, de akárhogy igyekszik, nem jön rá, mikor és hol kellene találkoznia a Hírszerzéssel, hogy megbeszéljék a kitudja micsodát. Feltételezi, hogy vagy az ásatási területre kellene mennie, valahová a sivatag kellős közepébe, vagy a titkos földalatti katonai bázisra, amiről azt rebesgetik, hogy az 51-es autóút felé lehet. Merre induljon?
Szigorúan titkos kutató
Sivatagi terület
Bázis
Mivel a SimCity sivatag nem nevezhető túl nagynak, valószínűsíthető, hogy az ásatás helyét ki lehet szúrni valamelyik autóútról. Ezért $Me igényel egy "vállalati autót", és elindul a látóhatár szélén feltűnő sivatag felé. Körülbelül egy órája köröz a környéken, amikor észrevesz egy katonai teherautót, és a nyomába ered. Néhány mérföld után odaér az első őrszemekhez. Megvillantja az igazolványát, mire az ásatás mellett felállított sátorhoz vezetik. Odabent bemutatják néhány katonatisztnek és tudósnak, majd a hátsó helyiségbe vezetik, ahol a "leletet" tárolják. A körülbelül autó nagyságú tárgy olyan fémből készült, amihez hasonlót $Me még soha nem látott, és pulzál, összehúzódik, majd ismét kitágul, mintha nem is szilárd anyagból lenne. A jelenlévő tudósok elmondják, hogy eddig semmire sem jutottak, hiába vizsgálták meg minden lehetséges módszerrel, a földönkívüli szerkezet célját vagy anyagát nem sikerült felderíteni. $Me kezét a tárgyra helyezi, mindenki döbbenetére perceken belül kinyitja a szerkezetet, és különböző teóriákat állít fel felépítésére és funkciójára nézve. Mély benyomást gyakorol a jelenlévőkre, és előléptetik elméleti tudóssá.
Mivel a SimCity sivatag nem nevezhető túl nagynak, valószínűsíthető, hogy az ásatás helyét ki lehet szúrni valamelyik autóútról. Ezért $Me igényel egy Trendi Terepjárót, és elindul a látóhatár szélén feltűnő sivatag felé. Körülbelül egy órája köröz a környéken, amikor észrevesz egy katonai teherautót, és a nyomába ered. A homokos terepen a terepjáró eléggé nehezen veszi az akadályokat, ami érthető, hiszen nem arra tervezték, hogy letérjünk vele az autópályáról, hanem arra, hogy úgy nézzen ki, mintha terepjáró lenne, miközben tulajdonképpen csupán egy puccos furgon. Az "út" egyre rosszabb és $Me végül kénytelen visszafordulni. Veszít 2 logika pontot, amiért a Trendi Terepjárót próbálta úttalan utakra vinni, és bár meglehetősen biztos benne, hogy a hadsereg nem igazi űrhajót ásott ki, elkeseríti, hogy erről nem győződhetett meg a saját szemével.
85%
15%
$Me igényel egy kocsit, becsomagolja a legszükségesebbeket, és megnézi a térképen, hogyan juthat el a leggyorsabban az 51-es úthoz. Miután rákanyarodik, szántóföldek között halad el, majd átszáguld a védett lápvidéken. Már egy órája vezet anélkül, hogy jelét látná bármilyen titkos katonai bázisnak, és már épp kezdené elveszíteni a reményt, hogy rátalál, amikor egy különös útelágazáshoz érkezik. A kereszteződés baloldala felé tábla mutat, "T-I-T-K-O-S T-U-D-J-A M-I" felirattal, és $Me azt gyanítja, rábukkant a keresett objektumra. Egy kaktuszban található hangszóró eligazítja őt a kutatólaboratórium felé. Miután belép, azonnal a "F-Ö-L-D-Ö-N-K-Í-V-Ü-L-I" szerkezethez vezetik. $Me alig állja meg nevetés nélkül, mert a tárgy, amit töprengő tudósok és régészek csoportja áll körül, nem más, mint egy kísérleti sugárhajtású pirítóssütő, egy azok közül a kudarcba fulladt kísérletek közül, amik a hadsereg kutatólaboratóriumából kikerültek az elmúlt néhány évtizedben. Mondani sem kell, hogy a nagykutyákat nem teszi túl boldoggá a kínos lebőgés, valamint az azzal járó idő- és pénzveszteség, ezért majdnem mindenkit ki is rúgnak, $Me simet pedig előléptetik elméleti tudóssá.
$Me úgy gondolja, hogy olyan méretes épületet, mint egy katonai bázis, nem lesz nehéz megtalálni. Megpróbálja megnézi a térképen, hogyan lehet leggyorsabban eljutni az 51-es úthoz, de akárhogy forgatja, sehol sem találja. Ennek ellenére nem veszíti el a bátorságát, igényel egy katonai Trendi Terepjárót, és elindul arra, amerre úgy sejti, az 51-es út lehet. Egy órányi autókázás után $Me úgy dönt, nem érdekli a szupertitkos felfedezés, a hadsereg régészei biztosan megint csak egy ócska régi hűtőt áshattak elő. Megfordul, és elindul hazafelé, ám ekkor a terepjáró köhögve lefullad. $Me a műszerfalra pillant, és ráébred, hogy kifogyott a benzin. Legszívesebben a fejét verné a falba, amiért volt olyan ostoba, hogy olyan járművel vágott neki egy hosszabb útnak, amely városban kevesebb, mint tíz kilométert tesz meg két és fél liter benzinnel. $Me veszít 2 logika pontot, amiért ennyire hiányzott belőle az előrelátás.
15%
85%
   
Mivel napjainkban sok probléma támadt az olyan elképzelések körül, mint a sötét anyag, féreglyuk-elmélet, vörös ill. kék eltolódás, szuperhúr, vagy akár $Me saját különösen különleges relativitás elmélete, és a meta-görbületháló vita, $Me elhatározza, hogy sokkal racionálisabb alapokra helyezi elméleti kutatását. Hiszen oly sok megmagyarázhatatlan és érthetetlen aspektusa van a simek mindennapi életének is! Például mi történt a háziállatokkal SimCityben? Egyik nap még ott voltak, a következőn pedig mintha a föld nyelte volna el őket. Vagy hogy van az, hogy minden sim megosztozik a többiekkel az autóhasználaton, mégsincs senkinek saját kocsija? És miért nem okoz gondot senkinek sem a simek zsebében található látszólag végtelen univerzum? Elhatározza, hogy megpróbál egy kérdésre fókuszálni, és keres egy kiindulópontot. Mivel kezdje, a kézzelfoghatóval vagy a megfoghatatlannal?
Elméleti tudós
Kézzelfogható
Megfoghatatlan
$Me megpördül az irodai forgószéken, és határozott, lendületes krétabetűkkel felírja a "kézzelfogható" szót a poros táblára. Meredten bámulja, és megpróbálja felidézni annak minél több vonatkozását, de csak meghatározások és szinonimák ugarnak be. Letörli, majd ismét felírja, ezúttal minden általa ismert nyelven, de ez sem lobbantja fel agyában az isteni szikrát. Azon kezd töprengeni, hogy vajon minden elmélethez gyártottak-e már elméletet, amikor hirtelen megszállja az ihlet: az elmélet gyártásának folyamata mögötti elmélet! Mi lehetne ennél egyszerűbb, ugyanakkor összetettebb? $Me azon nyomban nekifog a munkának, és bár az elmélet olyan nagy tudományterületet ölel fel, hogy előreláthatólag egész élete sem lesz elég ahhoz, hogy kidolgozását befejezze, már a felvetésért 50 000 simoleon jutalmat kap.
$Me megpördül az irodai forgószéken, és határozott, lendületes krétabetűkkel felírja a "kézzelfogható" szót a poros táblára. Meredten bámulja, és megpróbálja felidézni annak minél több vonatkozását, de csak meghatározások és szinonimák ugarnak be. Letörli, majd ismét felírja, ezúttal minden általa ismert nyelven, de ez sem lobbantja fel agyában az isteni szikrát. Azon kezd töprengeni, hogy vajon minden elmélethez gyártottak-e már elméletet, amikor hirtelen megszállja az ihlet: az elmélet gyártásának folyamata mögötti elmélet! Mi lehetne ennél egyszerűbb, ugyanakkor összetettebb? $Me megjelentet egy rövid tanulmányt a témáról az Intézet tudományos és filozófiai folyóiratában, de a vezetőség nem túl lelkes attól, hogy elméletének láthatóan semmilyen "kézzelfogható" eredménye nem lesz. Érthető módon szívesebben fizetnek olyan munkákért, amelyek később behozzák a rájuk áldozott pénzt, mint filozófiai költeményekért. Közlik $Me simmel, jobb, ha ilyen elméletekkel inkább tanítványait szórakoztatja, és lefokozzák tudóssá.
85%
15%
$Me felírja a "megfoghatatlan" szót egy öntapadós noteszlapra, és számítógépe monitorjára ragasztja. Majd fog egy filctollat, és ráfirkálja a kézfejére is. Amikor ettől sem érzi jobban magát, teleírja vele a szobája falán függő táblát, ám a szó továbbra is megfoghatatlan marad. Elszédül, a szoba forogni kezd körülötte, de ő egyre csak írja, írja csikorgó tollheggyel az irodában található szabad felületekre azt a bizonyos szót, majd a világ elsötétül körülötte. $Me suttogó hangokra, és fényképezőgépek kattogására ébred. Irodája a tudomány és a nyelv kettősségének szentélyévé válik és "kísérleti alkotásáért" 20 000 simoleonnal díjazza őt a "Mentsük meg a művészeket" szervezet.
A "Kézikönyv, amelyből megtudhatjuk, mit is jelentenek a szavak" a "megfoghatatlan" szót úgy határozza meg, hogy "a kézzelfogható ellentéte". $Me odalapoz a "kézzelfogható" meghatározásához, ahol a könyv azt írja, hogy az pedig a "megfoghatatlan" szó ellentéte. Dühösen kivágja a könyvet az ablakon, és visszatér ahhoz a feladathoz, hogy kitaláljon egy teóriát a megfoghatatlan szóhoz. Először hosszasan kibámul az ablakon, majd egy darabig az asztalát nézegeti, később a körmeit vizsgálgatja, végül tekintete ismét az ablakon pihen meg. Órák telnek így el, és $Me még mindig azon töpreng, hogy maradt-e még valami a világon, amiről érdemes elmélkedni. Végül úgy határoz, hogy nem jött el még annak az ideje, hogy az elméleti tudományokkal foglalkozzon, és visszahelyezteti magát a feltaláló munkakörbe, hogy több gyakorlati tapasztalatot gyűjthessen.
15%
85%
   
A levegő megtelik várakozással, és ami még ennél is fontosabb, szabadon áramló elektromossággal. A távolban farkasok üvöltenek, még messzebbről harangzúgás és gyermeksírás hangját hozza a szél. Ma éjjel $Me átlépi a természet alkotta korlátokat. Ma éjjel $Me megkísérli életre kelteni a holtat. Hahahahahaha! Többévtizedes tudományos munkássága elvezette őt a biológiai és vegyészeti eljárások kombinálásához, és amióta az őrült tudós kinevezést megkapta, gondolkodásmódja új titulusának megfelelően alakult. Minden készen áll a nagy fináléhoz, csakhogy asszisztense a sietségben elkeverte valahová az elektronikai leírást, így $Me nem tehet mást, ösztöneire hagyatkozva kell eldöntenie, hogy a zöld, vagy a narancssárga drótokat köti az energiaforráshoz. Ha helyesen dönt, a drót az égbolt energiáit egyenesen a gépezetbe vezeti, ám ha felcseréli a huzalokat, az ebből származó láncreakció akár a világ pusztulásához is vezethet. . .
Őrült tudós
Zöld
Narancssárga
Grivella/Grivello, $Me asszisztensnője átbiceg a hideg kővel borított termen, és maga mögött vonszolja a vaskos zöld kábelköteget. $Me eltelve saját zseniális alkotása feletti ámulattal, vizsgálgatja a bonyolult biomechanikus szerkezetet. Még utoljára leellenőrzi a csatlakozásokat, de tökéletesen biztos benne, hogy a rengeteg befektetett idő és munka után mindennek rendben kell lennie. Jelt ad Grivellának, mire ő odaerősíti a kábeleket a legközelebbi Tesla-transzformátortekercs aljánál kiugró végződéshez. A levegő a laboratórium felett örvényleni kezd, a szobát sápadt, kékes fény tölti be. Hatalmas robbanás, mindent betölt a forróság és a kavargó színáradat, majd hirtelen sötét lesz. $Me odatapogatózik a biztonsági energiakapcsolóhoz, majd a kísérleti alany felé fordul. Életre kelt! Szeretett szobanövénye, ami eddig barna és száraz volt, most üdén zöldell, szinte lüktet az élettől! $Me felfedezése hatalmas lépést jelent a kertészet számára, és 55 000 simoleont neki magának. Mvuhahahahaha!
$Me hirtelen úgy érzi, mintha az egész világ visszafojtott lélegzettel figyelné, a tüdejéből eltűnne minden levegő, és a talaj kifutna a lába alól. A tudomány nevében azonban tennie kell a dolgát! Utasítja asszisztensét, Grivellát, hogy bicegjen oda a legközelebbi Tesla-transzformátortekercshez, és erősítse rá a zöld kábelköteget az "Újraélesztés" központi vezérlőpultból kiálló bemenethez. Grivella megvonja egyetlen ép vállát, és teszi, amire utasították. A vezérlőpult felszikrázik, és a gép körötti levegő lángra lobban, mintha maga az éjszaka molekulái gyulladtak volna meg, és égnének eleven kék lánggal. Valami nincs rendben. Valójában valami pokolian félresikerült. $Me elindul, hogy lekapcsolja a gép energiaellátását, ám ekkor egy hasadás választja ketté az eget, amely mindent magába szippant. $Me futásnak ered, végigszáguld vagy ezer lefelé kanyargó csigalépcsőn, a sáros kerti úton, ki az ősi kastélyból! Amikor végül visszanéz, azt látja, hogy a kastélyt és vele együtt a város egy részét is elsöpörte a föld színéről az a titokzatos erő, amely oly csökönyösen ellenállt szelidítési kísérletének. A pusztítás mellbevágó, és miután a város vezetői elszámolnak $Me simmel, még 10 000 simoleon kártérítést is bevasalnak rajta.
85%
15%
Grivella, $Me asszisztensnője átbiceg a hideg kővel borított termen, és maga mögött vonszolja a vaskos narancssárga kábelköteget a nagy halom diódához és elektroncsőhöz, amely az "Újraélesztés 2000" nevet viseli, és amelyet $Me kedveskedve csak Ronnie-nak becéz. $Me jelt ad Grivellának, mire ő odaerősíti a kábeleket a legközelebbi Tesla-transzformátortekercs aljánál kiugró végződéshez. A változás szele végigsöpör a helyiségen, és a levegő megtelik elektromossággal. $Me karján minden egyes szőrszál felfelé mered. Az ég a laboratórium felett örvényleni kezd, a szobát különös, megfoghatatlan energia tölti be. A természet törvényeinek esszenciája omlik porrá $Me szemei előtt. Hatalmas robbanás, mindent betölt a forróság és a kavargó színáradat, majd hirtelen sötét lesz. $Me odatapogatózik a biztonsági energiakapcsolóhoz, majd a kísérleti alany felé fordul. Életre kelt! Szeretett krizantémjai, amik eddig barnák és szárazak voltak, most üdén zöldellnek, szinte lüktetnek az élettől! $Me felfedezése hatalmas lépést jelent a kertészet számára, és 25 000 simoleont neki magának. Mvuhahahahaha!
$Me utasítja asszisztensét, Grivellát, hogy bicegjen oda a legközelebbi Tesla-transzformátortekercshez, és erősítse rá a narancssárga kábelköteget az "Újraélesztés" központi vezérlőpultból kiálló bemenethez. Grivella megvonja egyetlen ép vállát, és teszi, amire utasították. A vezérlőpult felszikrázik, és hirtelen csend lesz. $Me számára egyszerre minden mintha lassított felvételen történne, úgy érzi magát, mint egy gyermek, aki túl sokáig nézett a napba, és most folyton pislognia kell. Valami nincs rendben. Valójában valami pokolian félresikerült. A laboratórium közepén örvénybe gyűlik a sötétség, és az egyre növekvő tornádószerű jelenség elnyeléssel fenyegeti $Me simet és megbomlott elméjét. $Me már nem képes gondolkodni, moccanni sem tud, mintha lebénult volna, ám agya egy hátsó részében egyre ott zakatol a kérdés, hogy miféle erő lehet az, amely ilyen keményen küzd ellene. Ám ekkor belényilall a gondolat: az energia! Le kell kapcsolnia a gép energiaforrását! Grivellát hívja, de ő nincs sehol, így kénytelen ő maga odakúszni a laboratórium túlsó feléhez, és lekattintani a túlméretezett kapcsolót. Fény villan, majd mindent beborít a sötétség. $Me gyertyát gyújt, és lemegy az utcára, itt találnak rá a rendőrök. Úgy tűnik, $Me kis tudományos "kísérletének" köszönhetően SimCity lakosainak elektromos készülékeit egy nagyobb energialökés tönkretette, így kénytelen 20 000 simoleon kártérítést fizetni.
15%
85%