Mintegy véletlenül bukkantam rá erre a dologra. A negyedik évszak utolsó napjában jártam amikor gondoltam rendezek egy eljegyzési bulit. Akkor meglepődve tapasztaltam, hogy egy új lehetőség bukkant fel a meglévő lehetőségek mellé. Az újévi buli. Ezt ugyanúgy kell megrendezni mint a többit. Sikerének szintje (mint egy átlag bulin) attól függ, mennyire érzik jól magukat a vendégeid. Este 8 óra után megérkeztek a vendégek. Éjjel fél 12-kor megjelent "Szilveszter apó" a házam előtt egy homokórával a kezében.
Erre Simjeim és a vendégek kimentek és köré sereglettek. Mindegyikük el kezdett "csörömpölni' vagyis egy fakanállal verni egy fém főző edényt.
Majd az apó eltűntével a helyébe egy tipegő korú sim "Újév szülötte" jelent meg.
A simek továbbra is zajongtak.
Majd újév szülötte fölállt elkezdett táncolni és tapsolni.
Végül vissza ült és egy kacaj után köddé vált. Addigra a buli ideje is lejárt. Körülbelül ennyi volt az újévi mulatság.
A tippet írta: Aragorn83