Ruhaüzlet építése
Mindenki szeret divatos cuccokban pompázni. Még a simünk is. De ha szomszédságunkban nincs egy jó ruhabolt, magunk kell hogy készítsünk:
Húzzunk akkora alapozást, mint a bolt tervezett mérete. Kisméretű telken szinte az egész területet elfoglalja.
Majd hagyva egy kis teraszt, húzzunk falakat.
Majd lépcsőket is rakjunk a két szélére. Ezek után rakjunk egy ajtót is.
Körülbelül középre húzzunk két ugyanolyan hosszú falat, hogy párhuzamosak legyenek
egymásra.
Az egyik fal mögé rakjunk tükröket és azokkal szembe pedig öltözőfülkéket.
A két fal közé, amit meghúztunk, rakjunk pultokat és a sor végére pedig egy rövid kerítést kapuval.
Majd rendezzük be a pult mögötti részt kanapéval, egy szoborral, növényekkel, képekkel
és persze ablakokkal. A pultra rakjunk egy pénztár kasszát, hogy legyen eladónk.
A másik oldalra rakjunk négy sornyi ruhát. Kettő sor után hagyunk helyet és folytassuk
utána még két sornyi ruhával. Ezek után díszítsük ki képekkel.
A ruha sorozat alá rakjunk fotelokat és asztalokat, hogy a fáradtságos ruhaválogatás
után megpihenjenek simeink.
Az öltöző fülkék alá is rakjunk négy sor ruhát.
Középre pedig egy magazin állványt, hogy olvasgassanak simeink,
miközben barátjuk vásárolgat.
Ezek után húzzunk még egy emeletet és rakjunk az ajtó mellé kettő-kettő kétemeletes
ablakot. És persze húzzunk üveg kerítést a terasz szélére.
Belül díszítsük ki az ajtó melletti részéket hogy hangulatos legyen.
Az eladó irodájába valami élénk és vidám padlót válasszunk.
A foteleknél lévő részt fapadlóval lássuk el. A ruhás soroknál lévő padlót pedig valami kockással.
Én az öltözőkhöz padlószőnyeget raktam.
Díszítsük ki lámpával ha valaki este tévedne be ide.
És húzzunk valami élénk színű falat, hogy a vásárló simek boldogan nézegessék a ruhákat.
Válasszunk tetőt és kőburkolattal fedjük be a külső falat.
Még kidíszítjük lámpával a kinti részt, így ha valaki erre jár, ha nem a ruhák, de a bolt szépsége és díszlete miatt csak betéved ide.
Éjszaka kívülről a fenti képen látszódó módon fog majd kinézni.
Jó munkát mindenkinek!
A tippet készítette: .Eszti.