Pince variációk

Pince variációk

A Világ körül kiegészítővel lehetőségünk van pincét készíteni.  Most ennek az elkészítéséhez nyújtok segítséget.
Kezdjük az alapoknál. A pince eszközt az Építés módban találod, építeni pedig úgy tudsz, mintha falat húznál.



Fontos, hogy minimum akkorát készítsünk, hogy egy lépcső beférjen. Az én szobám most 6x9 méretű lesz. Ezután már használhatod az "egy emelettel lejjebb ugrás"-t.



Ezután helyezd el a lépcsőt!



Ha alap nélküli házat szeretnél, csak építsd a lépcső köré a szobát/házat.



Ha nem használsz alapot, nem fontos, hogy a pince megépítésével kezdd a házat, de ha szeretnél alapot is, akkor igen. (Legalábbis nekem még nem sikerült úgy, hogy megépítettem a házat alappal, és utána raktam be a pincét, szóval ha biztosra akarsz menni, akkor a pincével kezded.)
A házépítést úgy kezdd el, hogy a lépcsőfeljáró  köré kezdd el az alapot rakni.
Csinálhatod úgy, hogy a sim egyből lemenjen a pincébe.



Vagy úgy is, hogy először egy kis lépcsőn lemegy, majd utána a pincébe.



Figyelj arra, hogy a lépcsőt nem rakhatod közvetlenül a ház fala mellé (szoba fala mellé igen), mert akkor alap hiányában nem tudsz majd falat húzni.



Ezt a problémát kétféleképpen tudod megoldani: vagy a ház valamelyik másik részére rakod a lépcsőt, vagy beraksz mellé még egyet, ami például az emeletre megy. Én ezt a megoldást választottam.



Most jön a pince berendezése.
Megcsinálhatod például mosókonyhának. Én ehhez direkt kő padlót és falat választottam, mert ez adja meg neki az igazi pince hangulatot. A szoba egyik felébe a mosógépeket illetve a szárítógépeket helyeztem el.



A másik felébe pedig szerszámos polcot, szekrényeket, fűrészbakot helyeztem el. (Funkció szerinti rendezés/Dekoráció/Egyéb díszítőelemek)
A kész szoba:



A pincét persze máshogyan is berendezheted. Néhány tipp:
Megcsinálhatod egy "buliszobának".



TIPP: A szobát feldobja, ha a lámpák színét egyesével beállítgatod. Ezt úgy tudod megtenni, hogy a lámpára kattintassz, majd Szín beállítása... miután kiválasztottad a színt, az "Ezt a lámpát" lehetőséget válaszd, így csak a kijelölt lámpa fog más színűen világítani.

A pincét akár egy szobának is berendezheted. Én egy fiú szobájának csináltam meg (plazmatévé, játékszimulátorok,hi-fi). A pincén belül akár több szobát is kialakíthatsz, így én egy fürdőt is csináltam.



TIPP: Ha úgy érzed túl nagyra csináltad a szobát, a kalapács eszközzel  tudsz belőle "lefaragni".

Pincéből is több szintet lehet építeni, mindenkinek a fantáziája szab csak határt.

A tippet Via készítette

My Sims Webáruház

Kiemelt oldalak


Galaxya-Art