Szerencsekártyák - Építész

Szerencsekártyák - Építész

Az Építész szerencsekártyák előfordulási esélyeiről nincs adatunk.

Tini/idős

A gyár hatalmas mennyiségű cementre kap megrendelést egy nagy nevű vállalattól. $me főnöke közli vele, hogy ez lehet a nagy lehetőség, amelynek segítségével a cég képes lesz berobbanni a piacra. $me ennek érdekében a szokásosan megtermelt mennyiség kétszeresét kénytelen teljesíteni. Remek ötlete támad: egyszerre két cementkeverőt működtet, így feleannyi idő alatt elkészül. $me éppen az összetevőket önti bele a keverőtartályba, amikor rájön, hogy kioldódott az egyik cipőfűzője. Megköti, és közben elfelejti, hogy hol is tartott az összetevők hozzáadásánál... Mit tegyen $me?
Cementkeverő
Folytassa ezzel a töltettel
Kezdje újra egy másik töltettel
$me oltári szerencséjére már az összes hozzávaló bent volt a keverőtartályban, így képes tartani az előírt mennyiséget, és kőművessé léptetik elő.
$me újratölti a keverőtartályokat, és csekély anyagveszteség árán sikerül behoznia az elveszett időt. Így képes tartani az előírt mennyiséget, és kőművessé léptetik elő.
   
A keverés végén kiderül, hogy a cement nem tud megkötni, így használhatatlan. $me nem tudja tartani az előírt napi mennyiséget, ezért elbocsátják az állásából.
$me újratölti a keverőtartályokat, de főnöke tüzet okád, amikor rájön, hogy alapanyag ment pocsékba. Jól leszúrja hősünket, emellett még el is bocsátja!
   
$me utasítást kap, hogy falat építsen egy idősek otthona mellett kanyargó út mentén, mert a lakók panaszkodtak a forgalom zajaira. Ahogy húzza fel a falat, észreveszi, hogy egy része besüllyed a talajba. A félkész fal szemmel láthatóan eldeformálódik a puha talajon, ezzel meggyengítve a szerkezetet. A falnak azonban a nap végére állnia kell... Építse újra a megsüllyedt részeket $me, vagy inkább használjon egy kicsit több téglát a kritikus részeken?
Kőműves
Használjon több téglát
Építse újra a falat
Azáltal, hogy további téglákkal erősíti meg a falat, $me képes kijavítani a szerkezeti hibákat és időre elkészülni a munkával. Ráadásul még jól is néz ki a végeredmény az egyenetlen talajon... A művezető szemrevételezi az eredményt, majd gratulál hősünknek a jól végzett munkáért és az egyedi tervezésért. $me 100 simoleonnal lesz gazdagabb.
Mivel nem túl elégedett a munkája eddigi eredményével, $me elkezdi újra felépíteni a fal problémás részeit. Gyorsan és szorgalmasan dolgozik, hogy behozza az elmaradást. Verejték csorog végig az arcán, a hátizmai pedig sajogni kezdenek a kényelmetlen munkapozíció okozta megerőltetéstől. Megérkezik a művezetője, hogy megnézze, hogy halad, és meglepve tapasztalja, hogy $me képes volt a probléma analizálására és a lehető legjobb megoldás kiválasztására. A $me döntéshozó képességétől teljesen lenyűgözött művezető segít neki befejezni a falat. $me kap egy logika pontot.
   
$me újabb téglák hozzáadásával próbálja megerősíteni az ingatag falat. Ahogy újabb és újabb sor téglát épít rá a fal tetejére, az elkezd lassan előredőlni, majd hangos robajjal leomlik. Az egykor ígéretes fal nem más, mint egy rakás törmelék... A $me munkájával meglehetősen elégedetlen főnök visszazavarja cementkeverőnek, hogy tanuljon a dologból.
$me elkezdi a fal megsüllyedt részének az újraépítését. Gondoskodik róla, hogy az alapozás kellően szilárd legyen, mire újra elkezdi felhúzni a falat. Azonban a problémás részek újraépítésével elmegy a nap, így $me képtelen időre befejezni a számára kijelölt feladatot. A munka lassúsága miatt feldühödött főnöke úgy dönt, hogy hősünket visszaminősíti cementkeverőnek.
   
$me sürgős útépítési megbízatást kap: egy fontos és forgalmas utat kell kijavítani, miután egy autóbalesetet követően megrongálta az ott keletkező tűz. $me a felelős a munka elvégzéséért, a határidő pedig szokás szerint a "minél előbb, annál jobb". Amikor $me kiér a helyszínre, felméri a károkat, és fejben elkészíti az újjáépítési tervet. Két lehetősége van: kihívhatja a munkagépeket, hogy felgyorsítsa a folyamatot, vagy munkába állíthatja az összes melósát a kéziszerszámaikkal. Mit választ? 
Brigádvezető
Vesse be a munkagépeket
Küldje a munkásokat dolgozni azzal, amijük van
A munkagépek hamarosan a helyszínre érnek, és már meg is kezdődhet az út kijavítása. $me ügyesen, az összes munkását szemmel tartva irányítja a munkát, így idő előtt befejezik a javítást. Főnöke olyannyira meg van vele elégedve, hogy előlépteti az építkezési vállalat vezetőjévé.
$me pattogós vezényszavakat vet oda munkásainak, kiosztva köztük az út kijavításának részfeladatait. A hosszú és nehéz munka közben $me mindvégig képes bizakodni és koncentrálni. Sikerül befejeznie a munkát a megígért időre, és ezt a vállalat 100 simoleonnal jutalmazza.
   
$me pár órát várakozik a munkagépek megérkezésére, azonban még mindig nyomuk sincs. Ekkor telefonhívást kap, amelyben tudatják vele, hogy a gépek nem fognak aznap megérkezni, mivel egy közeli irodaháznál vannak beosztva építési munkálatokra, és nincs szabad kapacitásuk. Mivel három munkaórát elfecsérelt, így nem volt képes időben befejezni a munkát, $me napi fizetését jelentősen csökkentették.
$me pattogós vezényszavakat vet oda munkásainak, kiosztva köztük az út kijavításának részfeladatait. A szükséges szerszámok hiánya és a kemény munka nem minden munkásnak tetszik, egyesek morcossá és türelmetlenné válnak. Az egyik munkás vitatkozni kezd egy társával, és hamar kitör a verekedés. $me sikeresen megfékezi a bunyót, de kénytelen hazaküldeni a rendbontókat, meggyengítve ezzel saját munkabrigádját. Emiatt sajnos nem sikerül befejezniük a munkálatokat a megadott időre. $me fejmosást kap a vezetői képességek hiánya miatt, és elveszít egy logika pontot.
   
Felnőtt

Az irodában időzve $me egyszerre két megbízási ajánlatot kap kézhez két különböző ügyféltől. Az önkormányzat egy új autópálya felépítésével szeretné megbízni a céget, amely egy sűrűn lakott övezet mellett húzódna, míg egy nagy nevű üzletember új felhőkarcolója megépítését bízná rájuk. A rendelkezésre álló munkaerőből kiindulva az építési kivitelező csak az egyik projektet vállalhatja. Melyik megbízatást vállalja el $me, kivel  kösse meg a szerződést? 
A kivitelező vállalat vezetője
A helyi önkormányzattal
A dúsgazdag üzletemberrel
Miután $me hosszú órákat töltött különféle tárgyalótermekben a politikusokkal, végre sikerül neki kidolgoznia a helyi önkormányzattal megkötendő szerződés részleteit. A kivitelező vállalat ügyvezető igazgatóját olyannyira lenyűgözik $me üzletemberi képességei, hogy 100 simoleonnal jutalmazza meg.
Miután $me hosszú órákat töltött különféle tárgyalótermekben a kőgazdag üzletemberrel, végre sikerül neki kidolgoznia a felhőkarcoló megépítéséről megkötendő szerződés részleteit. A kivitelező vállalat ügyvezető igazgatóját olyannyira lenyűgözik $me üzletemberi képességei, hogy 100 simoleonnal jutalmazza meg.
   
Noha hosszú órákat töltött különféle tárgyalótermekben a politikusokkal, $me változatlanul nem képes egyezségre jutni az autópálya megépítésével kapcsolatban. Az események ilyetén alakulása miatt elkeseredett $me felhívja az üzletembert, hogy megérdeklődje, mi a helyzet a felhőkarcolós ajánlattal. Ő azonban elmondja, hogy már leszerződött egy másik kivitelezővel. Amiért két szék közül a pad alá esett, hősünket brigádvezetővé minősítik vissza.
Noha hosszú órákat töltött különféle tárgyalótermekben a kőgazdag üzletemberrel, $me változatlanul nem képes egyezségre jutni a felhőkarcoló megépítésével kapcsolatban. Az események ilyetén alakulása miatt elkeseredett $me felhívja az önkormányzatot, hogy megérdeklődje, mi a helyzet az autópályás ajánlattal. Ők azonban elmondják, hogy már leszerződtek egy másik kivitelezővel. Amiért két szék közül a pad alá esett, hősünket brigádvezetővé minősítik vissza.
   
Mialatt $me a fülkéjében ül és dolgozik, egy kolléga odalép hozzá és elkezd az aktuális eseményekről csevegni. $me terepfelmérés-jelentése azonban ma esedékes, és időre van szüksége, hogy befejezze. Nem szeretne udvariatlannak tűnni, ezért igyekszik rövidre zárni a párbeszédet. A kolléga azonban elengedi a füle mellett $me udvarias célzásait, és azt javasolja, hogy hozzanak a konyhából valami innivalót, és folytassák a társalgást. Tegyen kollégája kedvére abban a reményben, hogy a konyhában "elveszítheti", vagy kérje meg kedvesen, hogy hagyja békén?
Építészsegéd
Menjen a konyhába
Kérje, hogy hagyják békén
$me feltápászkodik és követi munkatársát a konyhába. Mindketten töltenek maguknak egy pohár szódát, amikor egy másik kolléga érkezik, és üdvözli őket. A beszédes munkatárs az újonnan érkezettet veszi célba. $me felismeri, hogy ez a tökéletes pillanat arra, hogy megszökjön, mivel a felek egymással vannak elfoglalva. Végre zavaró körülmények nélkül dolgozhat, és folytathatja a terepfelmérés-jelentését. $me szerez egy logika pontot.
$me elmeséli a munkatársának, hogy mekkora nyomás nehezedik rá, milyen szorosak a határidők és hogy mennyire megsínyli az irodai robotot. Elmagyarázza, hogy időre van szüksége, hogy koncentrálni tudjon a jelentésére, különben nem tudja befejezni. A munkatárs együttérző, és megpróbálja felvidítani hősünket. Miután tapintatosan lerázta a fecsegő kollégát, elhárítva ezzel a hatékony munkavégzést akadályozó körülményt, $me sikeresen befejezi a jelentést, és kap egy logika pontot.
   
$me követi munkatársát a konyhába, és tölt magának egy kávét. Mivel nem szeretne hosszasan itt maradni és folytatni a beszélgetést, $me visszaterelgeti a beszédes kollégát az asztalához, hogy késedelem nélkül folytathassa a beszámoló megírását. Annyira igyekszik kizárni a tudatából a munkatárs szűnni nem akaró fecsegését, hogy nem veszi észre a földön heverő tollat. Megcsúszik rajta, és a levegőbe repíti a kávéját, amely a laptopon landol, használhatatlanná téve azt és minden adatot, ami rajta volt. $me végtelenül dühös a helyzettől, hiszen elveszíti az eddigi munkáját. Mivel a baleset miatt nem sikerül időre leadnia a jelentését, ma nem kap fizetést!
$me annyira ideges a szüntelenül karattyoló kollégától, hogy udvariatlanul elhajtja az asztalától. A $me viselkedésétől és a vele szemben megütött hangtól felháborodott munkatárs kiviharzik $me fülkéjéből, és elpanaszolja a többieknek, hogy milyen cudarul bántak vele. Azonnal szárnyra kap az irodai pletyka $me gonoszságáról és pocsék munkamoráljáról. Munkatársai nem állnak vele szóba, és $me veszít egy karizma pontot.
   
A főnök észrevette, hogy $me milyen keményen dolgozik, és a munkában is megnőtt az önbizalma. Gyorsan képes dolgozni, és néha segítséget nyújt a lemaradt munkatársainak. Egy műszaki rajzoló cimborája megkéri, hogy segítsen egy bonyolult dizájnban. $me segítene, de hamarosan ő is határidőnél tart. Nem akar sem a főnöknek, sem a társának csalódást okozni, így $me döntés előtt áll: segítsen vagy ne segítsen a munkatársának?
Tervező
Segítsen a munkatársának
Ne segítsen a munkatársának
A főnök ezzel egyetért, és nagyra értékeli $me csapatmunkához való hozzáállását. Ügyes segítségével $me lett a nap embere, és munkatársa nagy szívességgel tartozik neki. $me egy logika pontot kap.
Az élet egy nagy verseny, és $me nem állhat egyszerre mindenki rendelkezésére. A főnök hallott erről a döntésről, és tudatja vele, hogy jól dolgozik másokkal is, és rangsorolni tudja a fontosabb munkákat. A bölcs döntés a siker titka, így $me építészmérnökké való előléptetése sem marad el.
   
$me egy fontos határidőt nem tudott betartani, mivel munkatársának segített. A főnök megfeddi őt, hogy nem dolgozik rendesen, és kapcsolatuk megromlik. $me lefokozásban részesül, újra építészmérnök növendék lesz.
A munkatársának problémájának megoldása vezethetett volna el egy fontos szerződés megkötéséhez. Mivel $me nem bizonyult jó csapatmunkásnak, munkakapcsolatai megromlanak, és főnöke nem bízik meg annyira képességeiben. $me veszít egy karizma pontot.
   
$me cégét kiválasztották, hogy versenyezzen egy tekintélyes építészeti tervezési versenyen. Sok más építészmérnökkel együtt egész életében erre a lehetőségre várt. Minden tervét elfogadják az Üzlettársak, és $me végül bekerül a döntőbe.  A következő körben kettes csapatokban kell dolgozniuk, de társa stílusa éppen ellenkezője az övével. A kompromisszum nem lehetséges. Ragaszkodjon $me az ötleteihez, vagy áldozza fel magát?
Építészmérnök
Feláldozás
Ragaszkodás az ötleteihez
$me mindig képes arra, hogy másoktól tanuljon. Egyszer számos lehetősége akad majd, hogy saját épületeket tervezhessen. $me szerénysége győzött társa konokságán, és közös munkájuk eredménye egy valóságos mestermű lett. $me egy karizma pontot kap.
$me tehetséges, tervei jók, és a világnak meg kell őket ismernie. Mivel hitt saját terveiben, és nem hagyta magát, tisztelettel kezdett rá felnézni társa és az Üzlettársak. $me minden esélye megvan arra, hogy a cég számára megnyerje a versenyt. $me 2000 simoleon prémiumot kap.
   
$me saját, végső terve jó, de nem hitt benne, nem volt elég önbizalma ahhoz, hogy saját ötleteit is belevigye. $me veszít egy karizma pontot.
$me bár tehetséges, csapattársával és az Üzlettársakkal nem jutottak kompromisszumra. Ebben a feszült helyzetben $me nem képes valami fényesen csapatmunkában teljesíteni, így a cég azt gondolja, hogy talán nem is ő a legérdemesebb erre a munkára. $me egy napra nem kap fizetést.
   
Mialatt az állásra jelentkezők önéletrajzait olvasgatja, $me kezébe akad egy érdekes darab. Egy simigisztáni építész sokéves tapasztalattal jelentkezett műszaki rajzolónak. Ez a jelentkező biztosan nagyszerű rajzoló lenne nagyon kis fizetésért, de sajnos nem kapott működési engedélyt SimCity Építészkamarájától! Nagy kár lenne lepasszolni egy ilyen nagyszerű jelentkezőt, de ha a kamara rájön hogy nincs engedélye, a céget megbírságolják. Mit tegyen $me?
Építészeti partner
Alkalmazza
Ne kockáztasson egy bírságot
$me felajánlja az állást az illetőnek, aki azonnal elfogadja. Amikor $me körbevezeti őt az irodában, belefutnak Mr. McAnwoltba, a cég egyik társtulajdonosába. Kiderül, hogy Mr. McAnwolt is Simigisztánból származik, és azonnal létrejön kettőjük között az a bizonyos kapocs. $me sok dicsérő szót kap a munkájáért, amivel a legjobb embereket szerzi meg a csapatnak, még akkor is, ha nincsenek rendben a papírjaik. Köszönetképpen $me 3000 simoleont kap.
$me úgy dönt, hogy nem kockáztat az illető felvételével a megfelelő papírok nélkül. Nem bízva saját döntésében, $me beszél az egyik társtulajdonossal az ügyről. Mr. McAnwolt biztosítja őt, hogy a helyes dolgot tette, és megdicséri $me simet a becsületességéért. Aztán McAnwolt elmagyarázza, hogy $me előléptetése már rég esedékes, és készen áll a következő lépcsőfokra. $me előléptetést kap.
   
$me annyira le van nyűgözve a jelentkező önéletrajzától, hogy azonnal felajánlja neki a munkát. Sajnos kiderül, hogy a konkurens cég bízta meg, hogy bebizonyítsa, $me cége megfelelő iratokkal nem rendelkező embereket alkalmaz. Az Építészkamara rengeteg pénzre bünteti a vállalatot, és a társtulajdonosok ezt nem hagyhatják szó nélkül: a bírság egy részét maga $me kénytelen kicsengetni. 3000 simoleont kell fizetnie.
$me úgy dönt, hogy nem kockáztat az illető felvételével a megfelelő papírok nélkül. Nem bízva saját döntésében, $me beszél az egyik társtulajdonossal az ügyről. Mr. McAnwolt felháborodik a dolog hallatán... Veszni hagyni egy ilyen nagyszerű munkaerőt egy technikai apróság miatt határozottan rosszat tesz a cégnek! McAnwolt elbeszélget vele, és azt mondja, hogy $me partneri helyzetét újra át kell gondolni. $me lefokozásban részesül - mostantól újra építész.
   
Amikor SimCity keresett valakit, aki megtervezné az új városházát, $me úgy döntött, hogy elküldi az ötleteit, és remek visszajelzéseket kapott. Ma a városi tanács szemrevételezi a végleges modelleket, és eldönti, ki kapja a szerződést. A bemutató előtt $me észreveszi, hogy a másik cég felügyelet nélkül hagyta a modelljét. Olyan egyszerű lenne pár "finom" változtatást eszközölni rajta. Mit tegyen $me?
Vezető építész
Tegye tönkre a modellt
Ne nyúljon hozzá
Talán nem ez volt a legegyenesebb dolog, de megtette a hatását. Pár oszlop átrendezése elég feltűnésmentes volt ahhoz, hogy a másik cég ne vegye észre, csak amikor már túl késő. A konkurencia fura kinézetű modelljével szemben $me megnyeri az új Városháza megtervezésének nemes feladatát! A cég hálája jeléül $me 12000 simoleont kap.
Nincs rá szükség, hogy a másik induló modelljével machináljunk, ha tudjuk, hogy a mi modellünk sokkal jobb. Így $me nem is lepődik meg különösebben, amikor tervét nagyon jól fogadja a zsűri. Csak pár percükbe telik eldönteni, hogy ez az a Városháza, amit mindig is elképzeltek. $me megkapja a szerződést, és egy jókora, 15000 simoleonos bónuszt.
   
$me biztos benne hogy egy kis "átalakítás" kiejti a másik csapatot a versengésből. Így elég meglepő, amikor a városi tanács le van nyűgözve a "forradalmi dizájntól" és a "koncepciókat félredobó" gondolkodásmódtól. Rá sem néznek $me modelljére, és a szerződést a másik cég kapja. Mondani sem kell, $me főnöke a legkevésbé sem boldog az eredménytől, és ott helyben kirúgja őt.
$me bízik a tervében, és nincs szüksége piszkos trükkökre ahhoz, hogy nyerjen. Vagy mégis? A városi tanácsot nem nyűgözi le, és gyorsan a másik cég pályamunkáját teszik meg győztesnek. Ennek eredményeképp $me nyer egy beszélgetést a főnökével, aki úgy dönt, kiszámlázza neki a projekt költségének egy részét. $me elveszít 9000 simoleont.
   
Egy új szerződés élete legnagyobb feladatát gördíti $me elé: egy egész város megtervezését. Sok gondolkodás után kialakul egy konkrét ötlet a fejében egy modern városról, ami nem kápráztatná el, de legalább kielégítené a megbízókat. Bár előző este $me megálmodott egy egészen más jellegű tervet... Kísérletező és forradalmi volt, de fog-e egyáltalán tetszeni bárkinek is? Melyik tervet kövesse $me?
Várostervező
Biztos út
Saját ötlet
Amikor az emberek várostervezést kérnek, nem akarnak semmi túl őrültet, így talán a biztos út a megfelelő ötlet $me számára. Csak pár percbe telik meggyőzni a bizottságot arról, hogy $me konkrét elképzelésekkel bír a város majdani kinézetéről. Az, hogy tudják, $me megbízható partner egy ilyen projekthez, a legfőbb kritérium a városi tanács számára. A képességeibe vetett hitükről csakhamar egy komolyabb ajánlattal tesznek tanúbizonyságot, és $me extra pénzzel térhet haza. $me 40000 simoleont kap!
Senki nem vágyik rá, hogy újra és újra ugyanazokkal a régi elképzelésekkel untassák. A várostervezés az intuícióról szól, itt az idő nagyban játszani. $me elkezdi a beszámolóját, és felépíti egy abszolút egyedi, környezetbarát és produktív város elképzelt képét. A bizottságot hamar sikerül lenyűgöznie, és megveszi az ötletet. $me hatalmas, 50000 simoleonos bónuszt kap!
   
Pár perccel az előadása kezdete után $me látja, hogy a SimCity tervezőtanács szeme kezd üvegessé válni. Kétségbeesetten próbálja visszaszerezni a figyelmüket: megváltoztatja a bemutatóját, és a látomásszerűbb stílus felé orientálódik, nagy szavakkal dobálózva és a várostervező konvenciók nagy részét megkérdőjelezve. Miután teljesen belelovallta magát a mondanivalójába, $me lélegzetvisszafojtva azt veszi észre, hogy a hallgatóság megütközve bámul rá. Mielőtt befejezhetné a prezentációját, megköszönik neki és kikísérik, ezután nem hall többet a bizottság felől. A bemutató nagy pénz- és időpocsékolás volt, ez 25000 simoleonos veszteséget jelent $me számára.
$me nekivág egy vakmerő előadásnak, amely az álomváros terveit hivatott körvonalazni. Sajnos, mivel $me sosem gondolta igazán végig a részleteket, a bizottság könnyedén rámutat a koncepció hiányosságaira. Hamar egyértelművé válik, hogy $me prezentációja nem vezet sehova. A tanács még vonakodva végighallgatja, majd lezavarják a színpadról. A középszerű bemutató súlyosan megkárosította $me szavahihetőségét SimCity vezetői körében, akik azonnal visszavonnak még egy szerződést. Ez 35000 simoleonba kerül $me számára.
   
My Sims Webáruház

Kiemelt oldalak

Galaxya-Art