Tini/idős
Átlagos délutáni műszak ez $Me számára, amikor váratlanul megnyílnak az ég csatornái. Óriási vihar csap le a környékbeli gyerekekre, és perceken belül járhatatlanná válnak az utak. $Me nem hagyhatja őket magukra, de mit tegyen? Menjenek a hosszabb úton, vagy vágjanak át a közeli építkezésen, mert úgy gyorsabb?
|
Zebrafelügyelő
|
Hosszabb út
|
Rövidítsen
|
$Me számára nem tűnik különösebben vonzónak az ötlet, hogy tíz csuromvizes gyerekkel kóboroljon egy elhagyatott építkezésen. Bevárja a lemaradozókat, majd kalandos útra indulnak a környék szeles utcáin. A szakadó esőben egyesével, szépen sorban minden gyereket az ajtóig kísér, és csak akkor indul tovább, amikor látja, hogy biztonságban vannak. A szülőket elképeszti $Me buzgalma, és 100 simoleon jutalmat adnak össze fáradhatatlan figyelmességéért.
|
A gyerekek imádják a felfedezősdit - nem igaz? $Me maga köré gyűjti őket, majd elindulnak az építkezés felé. Közben énekel nekik, hátha sikerül megnyugtatni a kicsiket - az ingatag palánkokon sétálva, a gyerekek élén úgy érzi magát, mint a mesebeli hamelni patkányfogó. A rövidebb út szerencsére teljesen veszélytelennek bizonyul, mert az építőbrigád szépen kitakarított maga után, és jó húsz percet spórolnak. Mindegyik gyerek biztonságosan (legfeljebb kicsit sárosan) ér haza, és utána megállíthatatlanul lelkendeznek a zenés kalandról. $Me karizmája egy ponttal nő.
|
$Me nem kockáztatja meg az útrövidítést, habár néhány gyerek már így is eléggé pocsékul fest. Kelletlenül összetereli őket, és nekivágnak az otthonukig vezető hosszú útnak. Pár srác elesik és mindenkit sáros vízzel fröcskölnek le. Rettenetes egy kaland, de nagy nehezen mindenki biztonságosan megérkezik. Az elemek dühöngése miatt a társaság összes tagja - köztük $Me is - belázasodik! $Me jószándékának köszönhetően öt napig nyomja az ágyat, ezért búcsút mondhat a heti fizetésének.
|
$Me nem akar a hosszabb úton menni - megázott, hideg van és haza akar menni. Maga köré gyűjti a gyerekeket, majd elindulnak az építkezés felé. Egészen jól haladnak, amikor $Me egyszer csak meghallja, hogy a kis Timmy Bongo hangosan felsír. Riadtan megpördül, és meglátja Timmyt, aki a sárban hever kifordult bokával, ami biztosan eltört. $Me felkapja a kissrácot, és a többiek kíséretében hazaviszi. $Me minden jószándéka ellenére elveszíti az állását, amiért veszélyeztette a gyerekek testi épségét és elhagyta az őrhelyét.
|
Újabb könyörtelen nap a parkolóban, és $Me folyamatosan törölgeti a verejtéket a homlokáról. A fizetés alacsony, és minden este gyötrelmes fejfájással tér haza a kipufogófüst miatt. Ez a nap sem kivétel: a parkoló hamar megtelik, mert a közeli stadionban valami nagy sportesemény készül. Most már el kell küldeniük az érkező járműveket. $Me egyik munkatársa kitalálja, hogy tereljék a kocsikat a üres telekre a szomszédban, a pénzt pedig tartsák meg maguknak. Mit tegyen $Me? Csatlakozzon hozzá?
|
Parkolóőr
|
Tegye zsebre a pénzt
|
Maradjon ki
|
Talált pénz? Miért ne? $Me segít a valóban ártalmatlannak látszó terv kivitelezésében. Leakasztják a telek bejáratáról a láncokat, és belevágnak a nem hivatalos parkoltatásba. Az üzlet virágzik, és mivel a főnökök aznap szabadságon vannak, senki sem buktatja le a magánvállalkozást. $Me 175 simoleonnal részül a Nagy Parkolótervből.
|
$Me nem kockáztat - végül is fogalmuk sincsen, kié az a telek. $Me inkább egy teljesen új parkolásai szisztémát dolgoz ki a főnökeinek, amellyel még több autót zsúfolhatnak egy helyre. Az ötlet beválik - ráadásul a cég most még többet kérhet a parkolásért. $Me felettesére nagy hatást tesz a kezdeményezés, és beajánlja biztonsági őrnek az egyik közeli irodaházba. $Me előlépett.
|
$Me nem ellensége a talált pénznek, a terv pedig valóban tutibiztosnak látszik. Leakasztják a telek bejáratáról a láncokat, és belevágnak a nem hivatalos parkoltatásba. Fél órával később felbukkan a stadion öltönyös alkalmazottja, és tájékoztatja őket, hogy birtokháborítást követnek el - az elhagyatott telek a stadion tulajdona! $Me és munkatársai kénytelenek beszolgáltatni a nyereséget, a bírságról nem is beszélve. $Me 150 simoleont veszít.
|
$Me szkeptikus, és nem segédkezik az illegális parkoltatásban, inkább a biztonsági kamerákat figyeli tovább. Egész végig arra számít, hogy felbukkannak a felettesei vagy a rendőrök, de az este eseménytelenül telik. Azok, akik részt vettek az ötlet kivitelezésében, szép summát vágnak zsebre. $Me ugyan üres kézzel tér haza, mégis boldog, hogy a becsületes utat választotta - pár nappal később a munkatársai lebuknak és kirúgják őket birtokháborításért.
|
$Me a biztonsági kamerákat figyeli, amikor észreveszi, hogy valaki egy számítógéppel a kezében belép a liftbe. Egészen biztosan nem látta még soha, de abban sem biztos, mit kellene tennie. Hívja a rendőrséget vagy állítsa meg a gyanús alakot?
|
Biztonsági őr
|
Hívja a rendőrséget
|
Megállítja
|
$Me riasztja a rendőrséget, aztán a képernyőkön figyeli tovább a gyanús alak tevékenységét. A járőrök éppen akkor érkeznek meg, amikor a számítógépet szorongató nő elhagyja az épület. Mostanában megszaporodtak a betörések az irodákban, és a rendőrök a nőt gyanúsítják. $Me 500 simoleon jutalmat kap, amiért segített az "Irodaházi Fosztogató" leleplezésében.
|
$Me már a liftet várja, hogy a parkolóba siessen, amikor eszébe jut, hogy a tévében is beszéltek a mostanában elszaporodó éjszakai irodafosztogatásokról. Kinyílik az ajtó, és $Me farkasszemet néz a gyanús nővel. Amikor elkéri a céges belépőkártyáját, a nő úgy tesz, mintha a tárcája után nyúlna, de helyette elejti a számítógépet és futásnak ered. $Me gyorsabb nála, és hamarosan sikerül elcsípnie. A kiérkező rendőröktől megtudja, hogy magát az "Irodaházi Fosztogatót" fülelte le, ezért beajánlják a rendőrségre. $Me előlép kadéttá.
|
$Me riasztja a rendőrséget, aztán a képernyőkön figyeli tovább a gyanús alak tevékenységét. A járőrök éppen akkor érkeznek meg, amikor a számítógépet szorongató nő elhagyja az épület. A tévében is beszéltek a mostanában elszaporodó éjszakai irodafosztogatásokról, ezért $Me nem felejti el megemlíteni a rendőröknek, hogy szerinte a nőnek is köze lehet az ügyhöz. A vizsgálat azonban kideríti, hogy az illető nem más, mint a cég új elnöke. Sajnos nincsen elragadtatva $Me gyors reakcióképességétől, ezért ott helyben ki is rúgja.
|
$Me már a liftet várja, hogy a parkolóba siessen, amikor eszébe jut, hogy a tévében is beszéltek a mostanában elszaporodó éjszakai irodafosztogatásokról. Kinyílik az ajtó, és $Me farkasszemet néz a gyanús nővel, akitől elkéri a céges belépőkártyáját. A nő úgy tesz, mintha a tárcája után nyúlna, de $Me ravaszabb annál, mintsem ilyen alkalmat biztosítson egy bűnözőnek, ezért ügyesen leviszi a földre. A számítógép darabokra törik, a nőről pedig kiderül, hogy céges alkalmazott. Szerencsére jóindulatú természet, ezért nem csinál botrányt, de $Me kénytelen kifizetni a 349 simoleonos számítógépet.
|
Felnőtt
$Me a biztonsági kamerákat figyeli, amikor észreveszi, hogy valaki egy számítógéppel a kezében belép a liftbe. Egészen biztosan nem látta még soha, de abban sem biztos, mit kellene tennie. Hívja a rendőrséget vagy állítsa meg a gyanús alakot?
|
Biztonsági őr
|
Hívja a rendőrséget
|
Megállítja
|
$Me riasztja a rendőrséget, aztán a képernyőkön figyeli tovább a gyanús alak tevékenységét. A járőrök éppen akkor érkeznek meg, amikor a számítógépet szorongató nő elhagyja az épület. Mostanában megszaporodtak a betörések az irodákban, és a rendőrök a nőt gyanúsítják. $Me 500 simoleon jutalmat kap, amiért segített az "Irodaházi Fosztogató" leleplezésében.
|
$Me már a liftet várja, hogy a parkolóba siessen, amikor eszébe jut, hogy a tévében is beszéltek a mostanában elszaporodó éjszakai irodafosztogatásokról. Kinyílik az ajtó, és $Me farkasszemet néz a gyanús nővel. Amikor elkéri a céges belépőkártyáját, a nő úgy tesz, mintha a tárcája után nyúlna, de helyette elejti a számítógépet és futásnak ered. $Me gyorsabb nála, és hamarosan sikerül elcsípnie. A kiérkező rendőröktől megtudja, hogy magát az "Irodaházi Fosztogatót" fülelte le, ezért beajánlják a rendőrségre. $Me előlép kadéttá.
|
85%
|
15%
|
$Me riasztja a rendőrséget, aztán a képernyőkön figyeli tovább a gyanús alak tevékenységét. A járőrök éppen akkor érkeznek meg, amikor a számítógépet szorongató nő elhagyja az épület. A tévében is beszéltek a mostanában elszaporodó éjszakai irodafosztogatásokról, ezért $Me nem felejti el megemlíteni a rendőröknek, hogy szerinte a nőnek is köze lehet az ügyhöz. A vizsgálat azonban kideríti, hogy az illető nem más, mint a cég új elnöke. Sajnos nincsen elragadtatva $Me gyors reakcióképességétől, ezért ott helyben ki is rúgja.
|
$Me már a liftet várja, hogy a parkolóba siessen, amikor eszébe jut, hogy a tévében is beszéltek a mostanában elszaporodó éjszakai irodafosztogatásokról. Kinyílik az ajtó, és $Me farkasszemet néz a gyanús nővel, akitől elkéri a céges belépőkártyáját. A nő úgy tesz, mintha a tárcája után nyúlna, de $Me ravaszabb annál, mintsem ilyen alkalmat biztosítson egy bűnözőnek, ezért ügyesen leviszi a földre. A számítógép darabokra törik, a nőről pedig kiderül, hogy céges alkalmazott. Szerencsére jóindulatú természet, ezért nem csinál botrányt, de $Me kénytelen kifizetni a 349 simoleonos számítógépet.
|
15
|
85
|
Néhány kadét úgy dönt, szabadságolják magukat erre a délutánra, és bemennének szórakozni a városba. $Me is a meghívottak között van, de aggasztja az aznapra ígért felmérés. Maradhat, hogy inkább a kézikönyveket bújja, vagy a többiekkel tarthat, hogy jobban megismerje őket.
|
Kadét
|
Menjen bulizni
|
Tanulás
|
Miközben $Me és a többi kadét remekül szórakozik a minigolf-pályán, $Me meghallja, hogy a rendőrségi frekvencián egy bajba került tiszthez riasztják az egységeket, és tetthely nincs is messze. Maga köré gyűjti a többi kadétot, akik hajlandóak vele tartani. Ők érkeznek elsőnek a helyszínre, ahol egyenesen beleszaladnak egy csövekkel és láncokkal felfegyverkezett bandába. Jóval töben vannak, mint a kadétok, de $Me közeledő helikopter zúgását utánozza, és úgy tesz, mintha egy alámondásos kung-fu filmben lenne, amivel sikerül elijesztnie a bajkeverőket és a nap hőse lesz. Ezzel bebizonyította, hogy alkalmas a rendőrségi munkára: $Me előléphet járőrré.
|
Még aznap, kicsit később a kadétok felsorakoznak, hogy beszámoljanak a tudásukról, de az akadémia parancsnoka váratlanul találós kérdésekkel kezdi bombázni őket. A legtöbben magabiztosan válaszolgatnak, egészen addig, amíg a kapitány azt nem tudakolja, mit jelent az 1-6-4-2 kód, erről ugyanis még nem hallottak soha. $Me is sorra kerül, aki friss tanulmányai alapján rögtön rávágja, hogy ezt a kódot akkor használják, ha királygyilkossághoz riasztanak egységet. A parancsnokot lenyűgözi $Me tudása, aki még 1 logika pontot is szerzett.
|
15%
|
85%
|
A kadétok már az utcán járnak, amikor észrevesznek egy csapat nehézfiút, akik láthatóan rosszban sántikálnak. $Me és a többiek meg akarják állítani és ki akarják kérdezni őket, de az események kellemetlen fordulatot vesznek. $Me felkészül a verekedésre. Az egyik kadét végig helikopterzúgást utánoz, a másik úgy tesz, mintha egy alámondásos kung-fu filmben lenne, egy harmadik pedig motorral rontana a tömegbe, bár a végén csak egy rampára hajt fel, ahonnan salátával megpakolt ládák közé zuhan. Hamarosan megérkeznek az igazi rendőrök és mindenkit megmentenek, de $Me elég csúnya sérüléseket szenvedett, ezért veszít 1 erőnlét pontot.
|
Miközben az akadémia tanulói éppen kieresztik a gőzt a beszámolók előtt, a bolygó legostobább bűnözője ezt az alkalmat választja ki arra, hogy fényes nappal átmásszon az iskola kerítésén, és besurranjon $Me ablakán. $Me felpattan, hogy elbánjon a betőrővel, de a nagy kapkodásban elbotlik egy gumibotban, kiesik a folyosóra, ahol belezuhan a szennyestartó ládába, végiggurul vele a folyosón és csak az öltözőben áll meg. Megszégyenülten és bosszúsan siet vissza a szobájába, ahonnan addigra ellopták a számítógépét. $Me kénytelen 500 simoleonért venni egy újat.
|
85%
|
15%
|
$Me utcai járőrszolgálatot teljesít, amikor egy kávéra és egy fánkra betér az egyik boltba, megszokott törzshelyére. Az eladó nem hajlandó pénzt elfogadni, ami már önmagában is rendkívüli, ráadásul kifelé menet $Me gyanús párocskára lesz figyelmes a hűtőknél. Valami nincsen rendben, és $Me gyanítja, hogy talán megzavarta a párt az üzlet kirablásában. Az előírások szerint jelentenie kellene az esetet és megvárni az erősítést, de $Me hamarosan esélyes lesz előléptetésre, és egy igazi hőstett jól mutatna az aktájában.
|
Járőr
|
Várjon
|
Hősködjön
|
$Me riasztja a diszpécsert és biztosítja a helyszínt. Szemmel tartja az üzletet és várja az erősítést. Amikor megérkezik a járőr, $Me átveszi a parancsnokságot és ahogyan az a tankönyvekben meg van írva, levezényeli a túszok kiszabadítását az üzletből. Minden remekül megy, és a végén $Me 1 karizma pontot kap nyilvánvaló vezetői képességei miatt.
|
$Me nyugodtan visszasétál a boltba és a pulthoz lép. Az eladó idegesnek tűnik, és $Me figyelmét nem kerüli el, hogy a gyanús párocska még mindig a hűtőknél álldogál. Elindul feléjük, de mielőtt felfoghatná, mi történt, egy harmadik társuk kapja el hátulról. A következő pillanatban mind a hárman rávetik magukat, és a helyzet kezd rosszra fordulni. $Me azonban nem felejtette el, mit tanult a kiképzés során, és előkapja a gumibotját. Az egyiket leüti, a másodiknak elkapja a nyakát, a harmadiknak pedig sikerül a fejére borítania egy egész polc kutyaeledelt. Az eladó közben hívja a rendőrséget, és a kiérkező erősítés elszállítja a bűnözőket. $Me 1 erőnlét pontot kap ezért az ügyességi mutatványért.
|
85%
|
15%
|
$Me riasztja a diszpécsert és biztosítja a helyszínt. Szemmel tartja az üzletet és várja az erősítést. Amikor megérkezik a járőr, onnantól kezdve a rangidős veszi át a parancsnokságot. $Me a partvonalról figyeli a tapasztalt osztag munkáját. Sikerül elfogniuk a bűnözőket, és az összeverődött tömeg ujjongása közepette vonszolják ki őket az utcára. . . de legalább $Me épségben megúszta a kalandot. Végül is nem azért csapott fel rendőrnek, hogy vásárra vigye a bőrét, nem igaz?
|
$Me gumibotot ránt, és berohan az üzletbe. Átveti magát az újságos állványon és a gyanús párocskára ront, akik meglepett üvöltéssel fogadják $Me repülőrúgását, majd a kirakatot átszakítva a járdára zuhannak. Mihelyst elül a zűrzavar, hamarosan kiderül, hogy két külföldi turistáról van szó, akik mindössze az útikönyvben próbálták megtalálni azt a mondatot, hogy "Zöldséget és sajtot szeretnénk venni." Szerencsére nem emelnek vádat, de $Me kénytelen 900 simoleont fizetni a kirakatüvegért.
|
15%
|
85%
|
A rendőrőrs kantinjában kifogyott a fánk, és a morgás - mind az embereké, mind a gyomroké - kezd elviselhetetlen mértéket ölteni. $Me szintén közel áll az éhhalálhoz, de hatalmas kupac fontos papírmunka várja, hogy még aznap végezzen. A társai biztosan hálásak lennének, ha kiugrana a városba pár tucat fánkért, de a feldolgozandó aktahalom félelmetes mennyiségűre duzzadt.
|
Őrmester
|
Befejezi a munkát
|
Elmegy fánkért
|
$Me keményen nekigyűrkőzik a munkának, és rekordidő alatt végez a mindent elborító papírheggyel. Így aztán korán szabadul, és még van ideje beugrani a sarki üzletbe némi ennivalóért, mielőtt hazamenne. Mélyhűtött medvekarmot vesz, aztán hozzácsap pár sorsjegyet is - és láss csodát, az egyik kaparóssal nyer! $Me hagyja a kaját, inkább beváltja a jegyet egy szép, 1000 simoleonos summáért.
|
$Me elindul, hogy látogatást tegyen a helyi fánksütödében, ahol a pincétől padlásig kipucolja a házat. Hosszú az út, de megérte: amikor visszatér, álló ovációval fogadják. Még a hadnagy sem bánja $Me gyomorcentrikus gondolkodását, pedig általában más sem tesz, csak kiabál a hanyag őrmesterekkel. $Me 1 logika és 1 főzés pontot kap könyörületes tettéért.
|
85%
|
15%
|
$Me erőt vesz magán, és belevág a papírmunkába. Azonban a finom fánkok nélkül a gondolatai állandóan elkalandoznak, majd folyamatosan a hasa körül forognak, és észre sem veszi, de órák teltek el és egyetlen aktával sem végzett. A hadnagy egyáltalán nem boldog, és $Me visszakerül az utcára járőrnek.
|
$Me elindul, hogy látogatást tegyen a helyi fánksütödében, ahol a pincétől padlásig kipucolja a házat. Hosszú az út visszafelé, és mire megérkezik, már fel is falta a vagy négy tucat fánk felét. A kollégák ugyan így is hálásak neki, de $Me 1 erőnlét pontot veszít az önuralom teljes hiánya miatt.
|
15%
|
85%
|
$Me megfigyelés alatt tart egy épületet, amikor a közeli kirakatban rikító színű, sportos dzsekikre lesz figyelmes. Rögtön el is képzeli, hogyan mutatna valamelyikben, feltűrt ruhaujjal, egy életveszélyes motorcsónakos üldözés közben. Álmodozás közben észreveszi a célszemélyeket, akik éppen belépnek a körbekerített raktárba. $Me a rádióért nyúl, és leadja a riadójelet. A megfigyelőhelyről két lehetséges bejáratot lát az épületbe: követheti a bűnözőket a hátsó ajtón, vagy felmászhat az ingatag tűzlépcsőn a tetőre.
|
Civil ruhás rendőr
|
Ajtó
|
Lépcső
|
$Me az ajtóhoz rohan, a falhoz lapul, aztán megpördül és berúgja a rozzant deszkalapot. A raktárban csend van, targoncák és olajoshordók állnak mindenfelé. A kommandósok, akik itt idegen terepen mozognak, a jelek szerint az alkalmas pillanatra várnak. $Me kiszúrja a három bűnözőt, de ahelyett, hogy tüzet nyitna rájuk, inkább beül egy targoncába, és a munkát onnantól kezdve elvégzi egy nehéz, rozsdás hordó. A bűnözőket maga alá temeti a meginduló hordólavina, a kommandósok pedig berontanak és biztosítják a terepet. A jól végzett munkáért $Me 2 logika pontot kap.
|
$Me a tűzlépcsőhöz rohan, és hármasával szedve a fokokat, feldübörög a tetőre. Két kommandós már odafent van, de $Me reményeivel ellentétben innen nem vezet az épületbe lejárat. $Me nem tehet mást, az egyik kommandós segítségével hevedert és kötelet erősít magára, majd az egyik óriási tetőablakhoz siet. A bűnözők fel sem fogják, mi történik: először elvakítja őket egy villanógránát, aztán $Me áttöri az üveget és a kötélen lógva egyenesen a nyakukba zuhan a magasból. Letartóztatják őket, $Me pedig 2 erőnlét pontot kap akrobatikus mutatványáért.
|
85%
|
15%
|
$Me az ajtóhoz rohan, a falhoz lapul, aztán megpördül és berúgja a rozzant deszkalapot. A raktárban csend van, targoncák és olajoshordók állnak mindenfelé. A kommandósok, akik itt idegen terepen mozognak, a jelek szerint az alkalmas pillanatra várnak. $Me kiszúrja a három bűnözőt, de ahelyett, hogy tüzet nyitna rájuk, inkább beül egy targoncába, és a munkát onnantól kezdve elvégzi egy nehéz, rozsdás hordó. $Me azonban elszámolja magát, és sikerül magára döntenie az egész hordórakást. A gyanúsítottakat elfogják, de $Me veszít két Erőnlét pontot.
|
$Me a tűzlépcsőhöz rohan, és hármasával szedve a fokokat feldübörög a tetőre. Két kommandós már odafent van, de $Me reményeivel ellentétben innen nem vezet az épületbe lejárat. $Me nem tehet mást, az egyik kommandós segítségével hevedert és kötelet erősít magára, majd az egyik óriási tetőablakhoz siet. A bűnözők fel sem fogják, mi történik, amikor $Me áttöri az üveget és a kötélen lógva egyenesen a nyakukba zuhan a magasból. Azonban az egyik kommandós túl korán biztosította ki a füstgránátot, és $Me nem visel gázmaszkot. A káoszban $Me megsebesíti az egyik társát, ezért lefokozzák irodai munkára, őrmesternek.
|
15%
|
85%
|
$Me az árnyékban állt a Klub 444 mögött. Lélegzete felhőként gomolygott a levegőben. Napok óta kutatott a Máltai Láma után, de egyetlen árva nyomot sem talált. Mintha valaki tudatosan dolgozott volna ellene - valaki, aki minden gondolatát, minden lépését előre látta. Mindez megváltozott, amóta találkozott Sallyvel. Sally mindenről tudott. . . a város láthatatlan áramlatairól, az utca összes pletykájáról - és arról, hogy néhány órával ezelőtt igen fontos csomagot adtak le a Klub 444 ajtónállójának. Így történt, hogy $Me ezen a hideg és délutánon a régi belváros egyik sikátorában találta magát, és azon tűnődött, melyik lenne a jobb megoldás: ha a klub hátsó ajtaján surran be, vagy ha a tűzlétrán mászik fel az erőtlenül derengő kisablakhoz, amit hideg ellenére nyitva hagytak.
|
Nyomozó
|
Hátsó ajtó
|
Tűzlétra
|
A klub mögötti sikátor csendes, talán túlságosan is csendes. Mintha még a szél sem találna utat a konzervdobozok és újságpapírok útvesztőjébe. Valahonnan az épület belsejéből árulkodó zajok szűrődnek ki - öngyújtók csattanása, asztalon koppanó öklök, fojtott, de komor társalgás foszlányai. $Me pisztollyal a kezében berúgja az ajtót, leüt néhány alkalmatlankodót és riasztja a rendőrséget, hogy jöhetnek a Máltai Láma elrablóiért. A Lámát szorongató $Me 2 logika pontot könyvelhet el magának, majd elindul vissza az irodájába. Ügy lezárva.
|
A tűzlétrán hideg van, szél fütyül az ereszcsatornák repedéseiben. Az ablakon túl sötét van, csak egy hamvadó szivar parazsa izzik magában. $Me felméri a jellegtelen dobozokkal és bútorokkal zsúfolt helyiséget, és egy elővigyázatosan felhalmozott függönykupac alatt észreveszi a Máltai Láma semmivel össze nem téveszthető körvonalait. Másodpercek múlva már a Lámával a kezében siet lefelé a tűzlétrán, vissza a nyílt utca biztonságába. $Me 2 logika pontot könyvelhet el magának, majd elindul vissza az irodájába. Ügy lezárva.
|
85%
|
15%
|
A klub mögötti sikátor csendes, talán túlságosan is csendes. Mintha még a szél sem találna utat a konzervdobozok és újságpapírok útvesztőjébe. Valahonnan az épület belsejéből árulkodó zajok szűrődnek ki - öngyújtók csattanása, asztalon koppanó öklök, fojtott, de komor társalgás foszlányai. $Me pisztollyal a kezében berúgja az ajtót, de odabent a világ három legtermetesebb embere fogadja. Szerencsére civilben van, és a három tompa eszű verőlegénynek eszébe sem jut, hogy a Máltai Láma miatt jött - balszerencséjére viszont piti tolvajnak nézik, és alaposan helybenhagyják. $Me 2 erőnlét ponttal szegényebben támolyog vissza az irodájába.
|
A tűzlétrán hideg van, szél fütyül az ereszcsatornák repedéseiben. Az ablakon túl sötét van, csak egy hamvadó szivar parazsa izzik magában. $Me felméri a jellegtelen dobozokkal és bútorokkal zsúfolt helyiséget, és egy elővigyázatosan felhalmozott függönykupac alatt észreveszi a Máltai Láma semmivel össze nem téveszthető körvonalait. Másodpercek múlva már a Lámával a kezében siet lefelé a tűzlétrán, de újabb másodpercek múlva a világ három legtermetesebb embere állja el az útját. Miután mindennek vége, $Me a Láma nélkül kénytelen visszatámolyognia az irodájába, 1 erőnlét ponttal és kétnapi fizetésével szegényebben.
|
15%
|
85%
|
$Me az irodájába hivatja két legjobb őrmesterét. Egyikük már közel jár a nyugdíjhoz, a másik önfejű, aki sosem követi az utasításokat és valahogy mindig sikerül károkat okoznia a köztulajdonban, miközben a rosszfiúkat üldözi. Mindig elkapják a gyanúsítottakat, de ezúttal túl messzire mentek: kis híján egy teljes háztömböt romboltak le, miközben az üldözött bandavezér egérutat nyert. A főnök szíjat fog hasítani $Me hátából, ha nem kapják el a fickót, de nagyon gyorsan. $Me két lehetőség közül választhat: Kiabálhat, vagy ordibálhat velük, és a jelvényük elveszítésével fenyegetheti meg őket.
|
Hadnagy
|
Kiabáljon
|
Ordítson
|
$Me hangosan kiabálni kezd. Az embereit nem rázza meg különösebben a harsánysága. Tudják, hogy ez is a feladatai közé tartozik, és a lelke mélyén törődik velük. Belemennek a játékba, és megígérik, hogy nem robbantanak fel semmit, legfeljebb a rosszfiúkat. $Me elbocsátja őket, aztán a délután további részét takarítással tölti, majd lemegy a konditerembe: 1 erőnlét és 1 takarítás pontot szerez.
|
$Me ordít, ököllel veri az asztalt és azzal fenyegetőzik, hogy bevonja az "engedetlen" rendőrök jelvényét. Ezzel láthatóan meglepi őket. $Me még sohasem ígért ilyen komoly retorziókat. Mivel nem akarják elveszíteni az állásukat, inkább megkeresik a szuperbűnöző egyik korábbi segédjét, és életük kockáztatásával harcolnak a SimCityt elborító bűnhullám ellen. Amikor a gonosztevőt bíróság elé állítják, a főnök személyesen gratulál $Me kitűnő munkájáért, és kinevezik kommandóparancsnoknak.
|
15%
|
85%
|
$Me hangosan kiabálva most is elmondja ugyanazt, mint mindig, de az emberei már ezerszer hallották a szónoklatát. Visszamennek az utcára, és egy órán belül egy lopott katonai helikopterrel csapódnak be SimCity Képzőművészeti Múzeumába. $Me veszít 1 logika pontot, és lefokozzák őrmesterré, ahol nem kell többé utasításokat adnia senkinek.
|
$Me felpattan a székéből, és belekezd minden tirádák tirádájába, majd a legvégén azzal fenyegeti meg az embereit, hogy elveszi a jelvényüket, ha nem szedik össze magukat és kezdenek az előírások szerint viselkedni. A két lelkiismeretes hekusnak most lett elege abból, hogy senki sem ismeri el a munkájukat, ezért önként beszolgáltatják a jelvényüket. A két ember nélkül az ügy toporog, a bűnözési hullám pedig akadálytalanul folytatódik tovább. A főnök nem különösebben boldog, és úgy dönt, nem árt, ha maga $Me is dolgozik az eseten, vagyis lefokozza nyomozóvá.
|
85%
|
15%
|
$Me csapatát megkérik, hogy segédkezzenek egy rendőrosztagnak egy rajtaütésben. A célpont egy elhagyatott raktárépület a kikötőben, ahol egy nagyobb csempészbanda rendezte be a főhadiszállását. $Me elfoglalja a helyét a tetőn, és azt tervezi, hogy a fenti üvegablakokon keresztül hatol be az épületbe. $Me kíséretéhez csatlakozik egy nyomozó, akire felcsatolják a hevedert, így mindössze egyetlen eldöntendő kérdés maradt: füst- vagy villanógránátot használjanak a behatoláskor?
|
Kommandóparancsnok
|
Villanógránát
|
Füstgránát
|
$Me kibiztosítja a villanógránátot, az üvegtetőn keresztül bedobja a raktárba, parancsot ad az egységének és már ugrik is a gránát után. A gyanúsítottak teljesen megzavarodnak, és ellenállás nélkül megadják magulat. $Me 1 erőnlét és 2 logika pontot kap, nem is beszélve az 5000 simoleon veszélyességi pótlékról.
|
$Me kibiztosítja a füstgránátot, az üvegtetőn keresztül bedobja a raktárba, és már ugrik is utána. A nyomozónak azonban elfelejtett gázmaszkot adni, ezért nem tudja követni, de $Me - csúcskategóriás felszerelésének és a sűrű füstnek hála - egymaga elintézi az egész bandát. Ezzel teljesen lenyűgözi a kommandósait meg a nyomozókat, és hamarosan kinevezik rendőrfőnöknek.
|
50%
|
50%
|
$Me kibiztosítja a villanógránátot, az üvegtetőn keresztül bedobja a raktárba, parancsot ad az egységének és már ugrik is a gránát után. Azonban rosszul céloz, ezért mindössze annyit ér el, hogy felriasztja az összes gyanúsítottat. Néhány bűnözőnek sikerül megszöknie egy várakozó motorcsónakkal, és $Me emberei közül sokan megsérülnek a kirobbanó lövöldözésben. $Me 1 logika és 2 takarítás pontot veszít, amiért ekkora kavarodást okozott.
|
$Me kibiztosítja a füstgránátot, az üvegtetőn keresztül bedobja a raktárba, és már ugrik is utána. A nyomozónak azonban elfelejtett gázmaszkot adni, ezért nem tudja követni. $Me egyedül hatol be a ködbe, ami azonban annyira besűrűsödik, hogy egyetlen gyanúsítottat sem lát - akiket viszont a fekete füst azonnal felriasztott. Néhány bűnözőnek sikerül megszöknie egy várakozó motorcsónakkal, és $Me emberei közül sokan megsérülnek a kirobbanó lövöldözésben. $Me 1 logika és 2 takarítás pontot veszít, amiért ekkora kavarodást okozott.
|
50%
|
50%
|
Amikor $Me nekilát átnézni az ügyosztály nyugdíjpapírjait, néhány szembetűnő szabálytalanságra lesz figyelmes. Kiderül, hogy pár veterán rendőr "kétes eredetű" pénzeket mozgat a nyugdíalapokon keresztül. $Me beidézi a rendőröket, akik nem tehetnek mást, bevallják az illegális pénzek eredetét. Egyúttal azonban nagy összeget ajánlanak fel neki a pénzből, ha tartja a száját. $Me tökéletesen tisztában van vele, mi a helyes teendő, mégis tétovázik egy pillanatra, mielőtt döntene.
|
Rendőrkapitány
|
Részesedést kér
|
Lebuktatja őket
|
$Me végül azzal nyugtetja meg háborgó lelkiismeretét, hogy a pénzt ugyan törvényellenesen szerezték, de igazából senkinek sem támadt ebből kára, és mostantól társaival együtt úgy szolgálhatják a közérdeket, hogy nem kell aggódniuk a jövőjük miatt. $Me elfogadja a részesedést, amitől rosszul érzi magát, de a pénznek sokkal jobban örül, és egyébként is, a bűntudat elmúlik. . . de az a 40 000 simoleon megmarad.
|
$Me számára egy pillanatig sem kétséges, hogy a rendőrök törvénysértő üzelmekben vesznek részt - és az sem, hogy csak idő kérdése, mikor derül minderre fény. $Me értesíti a belső ügyosztályt, akik megkezdik a rendőrök felduzzadt nyugdíjalapjainak kivizsgálását. $Me végül megtisztítja a rendőrséget a nem kívánt elemektől, de azok a zsaruk, akiket eddig egyenrangú partnernek tekintett, most már szóba sem állnak vele. $Me úgy dönt, eljött az ideje, hogy beteljesítse szíve vágyát, és úgy üldözze a bűnt, ahogyan mindig is szerette volna. . . és ő legyen Szim Kapitány, SimCity megmentője!
|
15%
|
85%
|
$Me végül azzal nyugtatja meg háborgó lelkiismeretét, hogy a pénzt ugyan törvényellenesen szerezték, de igazából senkinek sem támadt ebből kára, és mostantól társaival együtt úgy szolgálhatják a közérdeket, hogy nem kell aggódniuk a jövőjük miatt. $Me elfogadja a részesedést, amiről rosszul érzi magát, de a pénznek sokkal jobban örül, és egyébként is, a bűntudat elmúlik. . . de sajnálatos módon a sikkasztást büntető törvények nem változnak. Alig pár órával azután, hogy az összeg megérkezett $Me számlájára, lecsap rájuk a belső elhárítás. $Me kénytelen visszaadni a pénzt, és le kell mondania parancsnoki posztjáról.
|
$Me számára egy pillanatig sem kétséges, hogy a rendőrök törvénysértő üzelmekben vesznek részt - és az sem, hogy csak idő kérdése, mikor derül minderre fény. $Me értesíti a belső ügyosztályt, akik megkezdik a rendőrök felduzzadt nyugdíjalapjainak kivizsgálását. A megvádolt rendőrök azonban nem hagyják magukat, és mindannyian azt vallják, $Me volt a titokzatos zseni a hatalmas összegű sikasztás mögött. $Me a város leghíresebb ügyvédét béreli fel, hogy tisztázza a nevét, de 50 000 simoleon foglalót kell fizetnie.
|
85%
|
15%
|
SimCity hírhedt szuperbűnözője, a Lámakirálynő ismét lesújt - de ezúttal személyes ügyről van szó! $Me nemrégiben elfogta az egyik alvezérét, és ezzel megakadályozta, hogy megmérgezze SimCity teljes ivóvízkészletét. A Lámakirálynő ezúttal minden erejével ellenfelére koncentrál, és egyúttal az összes emberét rászabadítja a városra. Pár perc leforgása alatt három robbanást is jelentenek SimCity atomerőművéből, és a szemtanúk szerint eközben egy óriási robot pusztít az üzleti negyedben. Még Szim Kapitány sem lehet egyszerre két helyen: az egyik problémával megbirkózik ő, a másikkal pedig a különleges egységek, de melyik eset legyen az, amihez személyesen kivonul?
|
Szim kapitány
|
Erőmű
|
Óriás robot
|
$Me bízik benne, hogy a különleges egységek csúcstechnikával ellátott tüzérsége el tudja intézni a megvadult robotot, ezért a város felett egyenesen az erőműhöz repül. Odabent azonban a Lámakirálynő és legőrültebb alattvalói fogadják. A Királynő elmagyarázza gonosz tervét: az erőmű energiájának megcsapolásával fogja megépíteni a világot elpusztító masináját. $Me azonban támadásba lendül, kiiktatja a központi irányítópanelt őrző bűnözőket, biztonságosan leállítja a reaktort, majd a teljes sötétben éjjellátó képessége segítségével elbánik a banda többi részével is. A Lámakirálynő alábecsülte $Me erejét, és most saját csapdájába esett. $Me letartóztatja és 100 000 simoleon jutalmat vehet fel utána. A felét jótékonysági célokra fordítja, a másik feléből viszont kicsinosítja titkos barlangját.
|
$Me inkább a szakértőkre hagyja az atomerőművet, és a város felett egyenesen az üzleti negyedbe repül. Az óriási robotot már egy mérföldről látni lehet. Magasabb a felhőkarcolónál is, amelyet éppen hanyagul romba dönt. Egek, talán Szim Kapitány szuperképességei sem bírhatnak el vele? $Me a legközelebbi villanyoszlophoz repül. Kitépi a talajból, és a nagyfeszültségű lasszóval a kezében egyenesen egy közeli toronyházra száll le, ahol a tetőre erősíti a póznát. A kábelről letépi a szigetelést és halálos botlózsinórként keresztülhúzza az utcán. Amikor a robot elakad benne, kékesen sistergő szikrafelhőben megtorpan és nem is mozdul többé. A város kiárusítja a darabjait, a haszonból pedig $Me is részesül, §50 000 értékben.
|
15%
|
85%
|
$Me bízik benne, hogy a különleges egységek csúcstechnikával ellátott tüzérsége el tudja intézni a megvadult robotot, ezért a város felett egyenesen az erőműhöz repül. Odabent alig néhány kispályás bandita fogadja, és rá kell jönnie, hogy semmit sem tud az atomerőművekről, vagyis egyáltalán nem tudja megakadályozni a küszöbön álló hatalmas robbanást. Hiába rángatja a karokat és nyomogatja a gombokat, végül kénytelen elhagyni az erőművet és evakuálni a környező területeket. A különleges egységek közben megállították a pusztító robotot, de csak azután, hogy romba döntötte majdnem az egész üzleti negyedet. SimCity lakóinak ebből csak annyit marad meg, hogy Szim Kapitány cserbenhagyta őket a szükség idején, ezért vissza kell illeszkednie az átlagos emberek életébe. $Me elveszítette az állását.
|
$Me inkább a szakértőkre hagyja az atomerőművet, és a város felett egyenesen az üzleti negyedbe repül. Az óriási robotot már egy mérföldről látni lehet. Magasabb a felhőkarcolónál is, amelyet éppen hanyagul romba dönt. $Me közel egy órán át viaskodik a gépszörnnyel, mire végez vele, de addigra hatalmasak a károk. A különleges egység eközben behatol az atomerőműbe, ahol szembekerülnek a Lámakirálynővel és embereivel. A csapat súlyos veszteségeket szenved, mire $Me megérkezik. Sikerül megfordítania a csata menetét, de a Lámakirálynő megszökik, és a reaktor súlyosan megsérül. Mivel $Me alteregója felelősnek érzi magát mindezért, 25 000 simoleonnal járul hozzá az újjáépítéshez.
|
85%
|
15%
|