Egyiptom - Szerelmet keresve 1.

Mint a tippből kiderül, az egyiptomi emberek nem éppen a szívügyek szakértői, így szükségük van egy igazi profira, TŐLED várják a segítséget.

Mj: Már Egyiptomban is elértem a 3. vízumszintet, így vízumpontok helyett most is ősi érméket kapok jutalmul.

Mj: Ez is egy nagyon hosszú kaland, szintén három részletben kapjátok meg a három helyszínhez igazodva.

1. feladat

Jelentkezz az állásra 45 ősi érméért.

Menj el a szóban forgó hölgyhoz, beszélgess el vele, mindezt 45 ősi érméért teszed.

Ez a kaland tökéletesen rácáfol arra az elméletre, miszerint a kalandokban csak a már eleve a játékban lévő Simek vesznek részt. Coleen McAllister az én kreálmányom, a múltkori tippben tettem bele a szomszédságba (Sötét meló), hogy segítsen a kalandban.

A két alabástromért szintén 45 ősi érmét, valamint simoleonokat kapsz.

Olvasd el a könyvet, majd az utasításban szereplő Simnek taníts romanikus konyhai trükköket 45 ősi érméért.

2. feladat

Hatsepszut királynő titkos rejtekhelye

Nem Hatsepszut királynő templomában, hanem az Amin családnál találod majd meg!

A ház a Szfinx-hez vezető hídhoz közel található.

Ahhoz, hogy a padlókapcsolóban kutakodni tudjál, először be kell csengetned!

A sárgával elölt helyen félhold kulcskövet találsz, melyet a szürkével jelzett panelbe kell beilleszteni.

A csillogó ládában találod A szolgálói részleg kulcsát, ezt kell majd leszállítani, valamint egy drágakövet.

Ha a kékkel jelölt helyen lévő WC-t használod, egy rejtekajtó tárul fel. Emögötti ládában egyszerű szarkofágtöredék lapul.

A kulcs leszállításáért 60 ősi érme és 1000 simoleon a jutalom.

3. feladat

Hatsepszut királynő temploma - szolgálók körlete

Vedd magadhoz a kulcskövet és lépj be a templomba!

Keresd fel Hatsepszut királynő templomát! A bejárat a jelölt helyen lesz.

A bal oldali részbe lépj be. Ott már csillog is a panel, ahová a talált kulcskövet be kell illesztened.

Mielőtt azonban ezt megtennéd, vizsgáld meg a falat, mely mögött egy titkos szoba található. A kupac alatt ősi érmék lapulnak, a ládában pedig drágakő van.

Miután a panelba a kulcsot beillesztetted, egy titkos lépcső jelenik meg. Haladj lefelé két emeletnyit!

A Ládában ősi érmekupac, a Fali lyukban pedig drágakő lapul. A pirossal jelzett helyeken titkos ajtókat találsz.

A baloldali rejtekajtó (az előző képen a fenti) egy ládához vezet, melyben drágakövet találsz.

A másik mögött egy lépcsőt találsz. Menj le rajta!

Menj be az ajtón!

A ládában a leszállítandó Vésetekkel borított ereklyét, valamint a király szarkofágjának töredékét és két palack nektárt találsz.

Szállítsd le az ereklyét 60 ősi érméért, 500 simoleonért és 25 ősi érméért!

 

A tippet és a képeket Teteci készítette

My Sims Webáruház

Kiemelt oldalak


Galaxya-Art