1. rész - Diana DeUnchi
Alice: Sziasztok! Ez vagyok én, Alice Whitt.
Ő pedig a kutyám, Samu.
Sajnos nem engedhetem meg magamnak a fodrászt, mivel nagyon kevés pénzem van, de most rám férne egy kis design-váltás, úgyhogy megcsinálom magamnak.
Alice gondolatai: Így már sokkal jobb! Most, hogy felöltöztem, kicsit igazítani kéne a megjelenésemen. Divatosnak kell maradnom! Egy gyors pillantás a fürdőszobatükörbe - ennyi kell, hogy rendbeszedjem magam.
Egy újjávarázsolt arc mindig szuper! Bármikor támadjon is kedvem megváltoztatni a megjelenésem, tudom, gyorsan - és ingyen! - megtehetem.
Jaj, ne, Samu! Már megint?!
Alice: Szégyelld magad! Rossz kutya!
Alice gondolatai: Ez a kutya tönkreteszi a házamat! Komolyan ideje lenne idomítanom rajta, mielőtt kizabál a pénzemből! Ó Samu, mihez kezdjek veled?
Megvan! Talán ha tanítok egy új trükköt Samunak, ragad rá egy kis fegyelem is. Meg kell tanulnia a "Gyere ide!" parancsot.
Alice: Gyere ide, Samu!
Jól van, jó kutya! Ügyes vagy Samu!
Alice gondolatai: Valaki van az ajtónál. No de ki ez a hölgy? Üdvözölnöm kéne, és megtudni, ki az és mit akar. És valakiket magával is hozott:
Így találkoztam hát a rettegett Diana DeUnchival. Meglehetősen érdekes hölgy, és már értem, miért tart tőle egy kicsit mindenki a városban. Elég félelmetesnek tűnik.
Alice: Miben segíthetek?
Diana: Nos, kedveském, azért jöttünk, hogy megnézzük, mennyi munka lesz ezzel a házzal, ha végre az enyém lesz.
Alice: Tessék?! Ezt meg hogy érti?!
Diana: Nem hallotta még? Százhúszezer simoleonnal tartozik a banknak, én pedig megállapodtam velük abban, hogy ha nem tud fizetni, átveszem. Kétlem, hogy le tudná tenni az egész összeget, ezért én leszek az új tulajdonos.
Alice: Elnézést, de kicsoda maga tulajdonképpen?!
Diana: De komolyan, drágám, ne legyen már ilyen értetlen! Diana DeUnchi vagyok. És hamarosan én leszek ennek a rozzant viskónak a tulajdonosa. Az embereim körül kell nézzenek, aztán már itt sem vagyunk.
Alice: Ide hallgasson, Diana! Nem áll szándékomban lemondani a házról, amit a nagyapám a saját kezével épített. Visszafizetem azt az adósságot, maga meg kereshet egy másik házat, amit lebonthat.
Alice gondolatai: Elegem van ebből a DeUnchiból! Mennie kell, méghozzá azon nyomban!
Alice: Hölgyem, véletlenül igen okos vagyok, és ki fogom találni, hogy fizethetem vissza az adósságot! Most pedig, ha nem haragszik, meg kell kérnem, hogy MENJEN INNÉT!!!
Diana: Nem megyek sehová, te nyomorult! Ez az ingatlan gyakorlatilag az enyém. Miért nem szeded a sátorfádat a bolhás dögöddel együtt?!
Alice gondolatai: Azt hiszem, ideje megmutatni, hogy velem nem lehet tréfálni. Ha kell, nekimegyek, hogy megmutassam, nem félek tőle.
Alice: Mrs. DeUnchi, nem tud megijeszteni! Nem fogom hagyni, hogy elvegye ezt a házat!
Diana: Talán egy kilakoltatási parancs a viskója ajtajára tűzve, az majd megijeszti, kedveském! Nézze, ifjú hölgy, engem a ház maga nem érdekel - nekem csak a telek kell, és én megkapom, amit akarok! További jó napot, hölgyem!
Alice gondolatai: Végre elment! Nagyon elfoglalt voltam mostanában. Itt az ideje, hogy egy kicsit magammal is törődjek, új érdeklődési területeket fedezzek fel, és általában olyan dolgokkal foglalkozzam, amelyek örömet szereznek.
Ez meg mi?
Katelyn (postás): Küldemény Miss Whittnek.
Alice gondolatai: Ó, ez a kutyafekhely, amit múlt héten rendeltem! Bárcsak visszavihetném 50 000 simoleonért! Nem baj, keresek neki egy jó kis helyet.
Alice: Itt jó is lesz, igaz, Samu?
