Űrlény

Az Űrlények az Évszakok kiegészítővel érkeztek meg a Sims 3 szomszédságaiba.

Találkozás az idegenekkel

Űrlényekkel kétféleképpen ismerkedhetsz meg a játékban vagy meglátogatják simedet vagy pedig elrabolják.

Barátkozás az űrlényekkel

Az űrlények meglátogathatják simedet éjszakánként éjfél és hajnali 3 között. A látogatás valószínűleg barátkozási célzattal történik - semmi köze az elrabláshoz. Miután megismerkedtél egy űrlénnyel, utána az ismerőseid között is megtalálhatod, bármikor áthívhatod őt magadhoz, így gyorsan össze tudtok barátkozni és a barátság szintjétől függően arra is megkérheted, hogy költözzön be hozzád.

Miután egy űrlény beköltözött hozzád, mindig 10 szintű logikai és 7 szintű ezermesterség jártassággal érkezik, valamint eszköztárában magával hozza az űrjárgányát is, ami felett teljes uralmat kapsz.

És hogy hogyan veheted rá őket, hogy meglátogassanak? Gyűjts űrsziklákat a szomszédságban és helyezd el őket a telkeden. Enélkül csupán 5% esélye van annak, hogy meglátogassák simedet. Ha összegyűjtöttél 5 sziklát, ez az esély megnövekszik még 15%-kal. Előfordulhat, hogy több napot kell várnod, mire felbukkannak, de az is lehet, hogy már első éjjel betérnek hozzád egy kis baráti csevegésre.

Simrablás

Annak, hogy simedet elrabolják az idegenek, ugyanakkora az esélye, mint a látogatásnak vagy valamivel talán nagyobb. Minden segítség nélkül, alig 2% az esélye, hogy simedet elvigyék, de ez könnyen feljavítható. Célszerű vásárolni egy teleszkópot és azt a telken elhelyezni. Ha nappal használod a teleszkópot és elhelyezel pár nagyobb űrsziklát a telkeden, az esély jelentősen megnő. Saját tapasztalat, hogy sokkal magasabb az elrablás esélye, ha a teleszkóp köré pakolod az űrsziklákat.

Elrablásnál teljesen mindegy, hogy mit csinál a simed, akár alszik, fürdik, tévét néz, csapot-papot otthagy és kirohan az udvarra, hogy "megvizsgálja a rejtélyes anomáliát."

Miután simedet visszahozzák az űrlények, negatív hangulatjelzőt kap 12 órára.

Nőnemű simekkel ezen kívül szinte semmi más rossz nem történik, viszont férfi simeknél 33% az esélye, hogy állapotos legyen. Ekkor miután az "Elrabolva" hangulatjelző eltűnik, a sim "Váratlan súlygyarapodás" negatív hangulatjelzőt kap 2 napra. (Ha szeretnéd, hogy családod ufo-bébivel gyarapodjon, mentsd el a játékot miután visszahozzák simedet az űrlények, és ha nem jelenik meg a Váratlan súlygyarapodás jelző, töltsd be újra. Két-három betöltés esetén egyszer mindenképp állapotos lesz.)

Űrlény bébik és űrlény genetika

Miután a férfi simet elrabolták, majd később feltűnik a "Váratlan súlygyarapodás" jelző, már tudhatod, hogy simed babát vár. A sim nagyon gyorsan elkezd hízni, szemmel láthatóan gyarapodik a súlya és időnként zöld fényt sugároz magából a hasánál, amitől simünk halálra rémül.

A szülés 48 óra elteltével történik meg. Ekkor eldöntheted, hogy megtartod az űrlény bébit vagy pedig visszaküldöd az övéi közé. A döntés a tiéd. Ha megtartod a babát, kiválaszthatod a személyiségjegyeit. Egy űrlény bébi felnevelése semmiben sem különbözik az átlag simekétől.

Tinédzser kortól energia helyett már nekik is mentális energiára van szükségük.

Nemcsak az elrablás az egyetlen lehetőség arra, hogy űrlény kerüljön a családba. Az ember simek és az űrlény simek tudnak egymással etyepetyézni és babát vállalni. Amíg a baba DNS-e legalább félig űrlény-DNS, addig tinédzser kortól ugyanúgy mentális energiát fog használni és mentális ereje is lesz.Ha van Természetfeletti erők kiegészítőd, akkor jó tudnod, hogy más természetfeletti lényekkel is képesek szaporodni az űrlények. (Például tündérek és vérfarkasok.)

A Galaxa Űrjárgány

Ha egy űrlény beköltözik hozzád, hozzáférhetsz az űrjárgányhoz az eszköztárában. Az űrjárgányok hihetetlenül gyorsan közlekednek, egy szempillantás alatt eljuthatsz velük egyik helyről a másikra. Az eszköztárban az űrjárgányra kattintva is elérhetőek az opciók, de bármikor kiteheted a járgányt a parkolóhelyre. Csak garázsba, kocsibehajtóra és parkolóba tudod lerakni a járművet.

Két fajta fejlesztés érhető el hozzá, de egyszerre csak lehet kifejlesztve. Csak cserélni lehet őket. A fejlesztésekhez 7. szintű ezermester jártasság szükséges.

Lézerágyúk: A lézerágyúk segítségével az űrlények megszállhatnak bármely közösségi területet, amit te választasz ki. Ekkor az adott terület felé repülnek, űrhajójukból fényes sugár csapódik ki, az arra járó simek halálra rémülnek, az idegenek pedig jól szórakoznak.

A másik fejlesztés lehetővé teszi az űrutazást. Az űrlények 3 helyre utazhatnak el az űrutazás segítségével, a Holdra, a Sixon-bolygóra és egy aszteroida mezőre. Az űrutazás nyúljárat jellegű, a kalandokról üzeneteket kapsz, simed drágakövekkel, fémekkel és hasonló értékes tárgyakkal térhet vissza kis kalandjáról egy pozitív hangulatjelző kíséretében.

Képességek

Mentális energia

Az űrlények mentális energiával élnek sima energia helyett. Energiaszintjük kétféleképpen tölthető fel. Az egyik egy meditálás szerű állapot. Ehhez kattints az űrlényre és válaszd a "Töltse fel a mentális energiát." opciót. Az a fajta megoldás több órás meditálást kíván az űrlénytől.

Az űrlények helyreállíthatják energiájukat úgy is, ha űrsziklákat fogyasztanak. Minél nagyobb egy meteordarab, annál több energiát kap tőle. Ehhez nem kell mást tenned, mind rákattintani egy űrsziklára és kiválasztani a "Fogyassza el" lehetőséget.

Energialöket és Energiaelszívás

Az energialöket segítségével egy űrlény egy órán át segíthet egy simet, így annak társasági, higiéniai és szórakozási igényei nem csökkennek ezen idő alatt, helyette az űrlény igényei csökkennek le. Az energiaelszívás pedig ennek az ellenkezője.

Ezeket az opciókat nem lehet más űrlényeken használni.

Tárgy átalakítása

Az űrlények képesek a drágaköveket és a fémeket értékesebbé tenni átalakításukkal. Ehhez nem kell mást tenni, mint a fémre vagy drágakőre rákattintani, majd megvárni, amíg az űrlény végez az átalakítással. Időnként az is előfordulhat, hogy nemcsak kissé lesz drágább az új tárgy, hanem egyenesen a legdrágább kategóriába fog ugrani.

Törött tárgyak javítása

Az űrlényeknek nincs szükségük ezermester jártasságukra, hogy megjavítsák az elromlott tárgyakat vagy az eldugult wc-t, az elméjük segítségével hozzák helyre őket, mégpedig nagyon gyorsan.

Vizsgálat és Átvilágítás simeken

Az űrlények tréfát űzhetnek a simekkel a "Vizsgálat" segítségével, akik először halálra rémülnek, amikor a furcsa tárgyat meglátják az űrlények kezében, majd pedig nevetni kezdenek.

A "Világítsa át" opció sokkal hasznosabb, ennek segítségével az űrlények megtudhatják a simek személyiségjegyeit.

Meteor megidézése

Meteor megidézéséhez az "Állomállások" kiegészítő szükséges. Nagyon sok mentális energiát felemésztő lehetőség, de a földre kattintva egy űrlény bármikor meteorzáport idézhet meg. A meteor hatalmas károkat okozhat a telken, tűz keletkezhet. Az űrlény tudja, hogy jön a meteor, ezért félreáll és figyel. A meteorzápor ettől függetlenül nagyon jó forrás az űrsziklák begyűjtéséhez.

Űrsziklák ellopása

A Tudományos laborra kattintva este 8 és hajnali 6 között lehetősége van az űrlény simnek, hogy beosonjon a laborba és űrsziklákat lopjon. Az akció soha nem siklik félre, így végeláthatatlan forrást biztosít mind anyagilag mind mentális energia feltöltésként az űrlényeknek.

Az űrlények titkainak eladása

A szomszédságban a Katonai bázisra kattintva az űrlény elárulhatja a saját fajtáját - szép bevételre szert téve ezzel. Az interakció reggel 6 és este 8 között érhető el. A titkokat másfél naponként adhatja el és minden egyes alkalommal 1500-2000 simoleon üti az áruló űrlény markát.

Részmunkaidős állás

Új részmunkaidős állás érhető el csak az űrlények számára. Mégpedig a kutatólaborban jelentkezhet földönkívüli tesztalany állásra. A karriernek három szintje van, a munkanapok hétfőtől péntekig tartanak délután négytől este hétig. A furcsa kísérletek miatt időnként előfordul, hogy az űrlénynek hányingere támad munka után.

 

Tippek türelmetleneknek:

Ha nincs türelmed kivárni, hogy felbukkanjanak az űrlények és összebarátkozhass velük, akkor:

Ctrl+Shift+C: testingcheatsenabled true, majd kattints a postaládára a Shift lenyomásával, válaszd a "Mindenkit ismerek" opciót, így az ismerőseid között megtalálod a szomszédságban élő űrlényt (űrlényeket) és egy kattintással áthívhatod őket magadhoz.

A "buydebug" kóddal pedig vásárlási módban beszerezheted magadnak a Galaxa űrjárgányt is.

 

A tippet készítette: Ruby

 

Sellők

A sellő a Szigetvilág kiegészítővel érkezett új természetfeletti lény.

Sellővé válás
Sellővé kétféle módon válhat simünk:  egy sellő segítségével vagy pedig életre szóló jutalom vásárlásával. Fontos megemlíteni, hogy nem lehetsz egyszerre sellő és más természetfeletti lény.

Sellőkkel való találkozás, barátkozás:
Sellőkel találkozhatsz búvárkodás közben, vagy a szárazföldön is. A szárazföldön onnan tudod megállapítani, hogy egy sim sellő-e, hogy a lábai pikkelyesek. Ha találkozol egy sellővel, onnantól folyamatosan kapcsolatot építhetsz vele. A szárazföldön olyan társas interakciókat használhatsz velük, amiket minden más simmel is tudsz. De a víz alatt csak speciális témákról beszélgethettek.

Miután már ismersz sellőt, a kapcsolatok panelen a sellőre kattintva oda tudod hívni magadhoz egy kagylókürt segítségével.. Ez csak a szárazföldön lehetséges.

Egy bizonyos barátság szinten, ha víz alatt vagytok és rákattintasz a sellőre, meg tudod hívni őt a szárazföldre.

Ha elég jó barátok vagytok akkor meglátogat otthon, ahol már több interakció áll rendelkezésedre ahhoz, hogy össze tudjatok barátkozni.

Ha rákattintasz a "Kérdezze a halfeléről" opcióra, akkor ajándékba sellőhínárt kapsz, amelyet ha elfogyasztasz, simed sellővé alakul:

Sellőhínár:
Amikor a barátságod a sellővel elég erős, rákattinthatsz a „kérdezze a halfeléről” opcióra, ami szárazföldön nem lehetséges, a sellő ad neked sellőhínárt, melynek elfogyasztásával sellővé alakulsz át. Ezt az opciót többször is végrehajthatod. Máshogyan is hozzá juthatsz a sellőhínárhoz, méghozzá életre szóló jutalom vásárlásával, ami 25.000 pontba kerül. A sellőhínárt az ezköztáradban találhatod meg.

Úszás és Búvárkodás:
A sellő simek a szárazföldön lábakon járnak, lábuk pikkelyes, a vízben pedig uszonyt növesztenek.

A sellők nem tudnak megfulladni és az Acéltüdő életcéljutalom megvásárlása is felesleges lenne. Sokkal gyorsabban úsznak más simeknél. A sellők automatikusan megkapják a 10. szintet a búvárkodás jártasságból, de a jártasságpróbákat maguktól kell megcsinálniuk. Mivel a sellők élete a vízhez van kötve, nekik nincs szükségük nyomáskiegyenlítésre két merülés között. A merülőhelyekre kattintva pedig „ légzőkészülékes merülés” helyett „búvárkodjon a víz alatt” opció található.


Ahhoz, hogy sellő maradhasson, simednek minden 48 órában úsznia kell, máskülönben kap egy „sósvíz-elvonás" hangulatjelzőt,  ami egy napig tart.

Amikor ez eltűnik simed már nem sellő többé, és elveszíti az összes adottságát, de a búvárkodás jártasságát megtarthatja. Ennek elkerülése érdekében menj úszni vagy búvárkodni. Vagy akár meg is veheted az „örök sellő” nevű életcéljutalmat, ami lehetővé teszi, hogy sellő maradhass úszás nélkül is.

Örök sellő

Gonosz és Ingerlékeny sellő simek önmagukra kattintva tudnak cápát idézni. De ez nem igazán ér sokat. Van olyan, hogy a cápa meg sem jelenik, vagy ha mégis akkor se csinál semmit.

Sellő genetika, sellő bébik:

Ha mindkét szülő sellő 100% annak az esélye, hogy a baba is sellő lesz. Ha csak egyik szülő sellő, úgy az esélye a sellő bébinek 50%. A sellő gyermekek is tudnak már úszni, de még nem növesztenek sellőfarkat, lábuk születésüktől fogva pikkelyes. A tipegő és gyermek sellőknek még átlagos szükségleteik vannak, nincs szükségük a vízháztartásuk fenntartására. Tinédzser kortól már sellő szükségleteik lesznek és kedvenc ételük a hínár ettől az életkortól kezdve.

Szükségletek:


A sellőknél nem található higiénia szükséglet. Mindig ragyogóan tiszták és ezért +10 hangulatpontot kapnak. Higiénia helyett vízháztartás szükségletük van, ami azt jelenti, szükségük van a vízre. Ezt elérheted úgy, hogy elküldöd zuhanyozni, fürödni vagy úszni. A sellők a napon gyorsabban száradnak ki. Ha folyamatosan csak a fürdéssel tartod simedet hidratálva úszás helyett, akkor a sim vissza fog változni emberré.


Amikor simed vízháztartás szükséglete elkezd csökkeni egy 3 óráig tartó semleges „kitikkadva” hangulatjelzőt kap. Ezután egy  12 óráig tartó negatív hangulatjelzőt kap „hámlás” néven, ami  -40 hangulatot von le. Azután pedig egy 3 óráig tartó „kiszáradva” hangulatjelzőt kap ami -80 hangulatot von le.

 Ha van másik simed a háztartásodban a sellőre rákattintva választhatod a „locsolja meg a sellőt” opciót. Ha nincs más sim a családban, olyan simek is segíthetnek, akik jó vagy barátságos személyiségjeggyel vannak felruházva, azok akik gonoszak vagy ingerlékenyek azok elsétálnak a simed mellett vagy ottmaradnak és nézik ahogy kiszárad.


Az összes sellő kedvenc étele a hínár. Sellőként képes nyers hal fogyasztására. Ez azt jelenti, hogy amikor a víz alatt meg fog egy halat, az ezköztárban a halra kattintva elfogyaszthatja azt,  akár a víz alatt is. Hínárt pedig lehet a víz alatt találni és a szupermarketben vásárolni is.

Visszaváltozás:
Ha már nem akarsz többet sellő lenni, ne menj úszni kb. 4 napig. Napokon belül megjelenik a "sósvíz elvonás" negatív hangulatjelző. Amikor ez eltűnik, simed már nem lesz többé sellő. Amikor simed visszaváltozik megtarthatja a búvárkodás jártasság pontjait, de elveszti a képességeit.

Az Extra Erős Gyógyelixírrel is visszaváltozhatnak.


Egyéb:

Ha a sellőnk összebarátkozik egy másik sellővel, az elvezetheti őt a sellők titkos szigetére.




A tippet Castiel készítette, kiegészítést küldött Deana.

Tetoválás

A tetoválások az Álomállások kiegészítővel, illetve a vele egyidőben megjelent frissítéssel elérhetőek.

Tetoválásokat már a családkészítőben tehetünk a simünkre, vagy Barney tetováló- és divatszalonjába is elmehetünk készíttetni.

A játékban két fajta tetoválószék érhető el. A Kalamáris 2000 egy hagyományos szék, amihez szükség van egy művészre is, míg a Digitális Tetkótelepítő egy automata tetoválógép.

Ha elhelyezzük a Kalamáris 2000-t egy közösségi területen, a játék generál hozzá egy tetoválóművész NJK-t is. Nekik általában erős sminkjük van és több helyen ki vannak tetoválva.

Otthon is elhelyezhetjük bármelyiket (Vásárlás mód – Szórakozás – Hobbik és jártasságok), így a simek tetoválhatják magukat, illetve egymást, azonban alacsony tetoválási tapasztalattal előfordul, hogy olyan lesz a végeredmény, mintha egy óvodás rajzolta volna.

Tetoválást elhelyezhetünk a simek tarkóján, hátán, derekán, vállán, karján, csuklóján, mellkasán, hasán, vagy bokáján. Többet is tehetünk egymásra rétegesen, akár 5 különböző rétegig. Megváltoztathatjuk a méretüket, a színüket, és az erősségüket is beállíthatjuk.

A tetkókat el is lehet távolíttatni.
A szalonon kívül a fürdőházban is lehet tetoválást készíttetni 300 simoleonért.

A tippet Nana készítette.

Mosómedve

A mosómedve akkor fog megjelenni a játékodban, ha telepítetted a Sims 3 Házi kedvenc kiegészítőt.

 

  • A mosómedvék Nem Játszható Karakterek
  • Az aktív család háza környékén találhatod meg, közösségi területen pedig a szemeteskukák környékén.
  • A simek olykor vágyhatnak arra, hogy meglessenek vagy megsimogassanak egy mosómedvét.

 

 

 

A mosómedve, ha a telkedre látogat, turkálhat a szemetesben, eszegethet az állateledelből, és gyakran szundikál is nálad egy keveset.

 

 

 

A mosómedvét nem lehet befogadni, játszhatóvá tenni. De a simek, kutyák, macskák és lovak is interakcióba kerülhetnek velük.

 

 

 

 

 

 

A tippet Mazsola készítette

 

Starlight Shores lakói

A Starlight Shores szomszédság a Sims 3 Vár a Színpad kiegészítővel érkezett a több, mint kéttucat családdal és a közel félszáz lakóval.

A letölthető .pdf fájlban a lakók jellemzőiről olvashattok részletesebben.

 

Letölthető pdf fájlStarlight Shores lakóinak ismertetése

 

Az alábbiakban pedig a családok történeteit olvashatjátok.

Családok, ismertetők

 

ANDERSON Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 3.500 simoleon

Akárcsak a legtöbb megrögzött agglegény otthona, Conrad háza is úgy fest, mint egy disznóólba oltott kincsesláda, amely játékok, könyvek és egyéb felfedezésre váró ritkaságok sokaságát rejti. Vajon felnő valaha a jó öreg Conrad, vagy egész életét pizzásdobozok és kütyük kavalkádjában tölti, miközben minden erejével igyekszik bebizonyítani, hogy a simek nincsenek egyedül az univerzumban?

Lakályos lak
Lankás utca 114.
30x30 méretű, 1 hálószoba,1 fürdőszoba

Mi az, aminek négy fala van, egy kandallója és egy impozáns árkádsora? Ez a ház, természetesen! Ráadásul garázsa is van, ahol álmaid autója kipihenheti az aznap megtett kilométereket. Élvezd ki a két tágas szoba nyújtotta tárolási lehetőségeket, és készülj fel a tökéletes méretű konyhában való tüsténkedésre! A legjobb mégis az, hogy a fürdőszobának két ajtaja van, így biztos lehetsz benne, hogy senki nem fog hívatlanul áttrappolni a hálószobádon. Csak ne felejtsd el mindkét ajtót bezárni, amikor trónolni készülsz...

Conrad Anderson egy felnőtt testében élő gyerek. Videojátékok, játékszerek és könyvek garmadájából álló gyűjteményének nincs párja a Földön! Mivel túlzottan lefoglalják a játékai, sosem volt még barátnője - mi több, mégcsak egy lány kezét sem fogta meg életében! Rendszeres látogatója Addison blogjának, és őt tartja a város valódi hősének, nem a dúsgazdag, puccos előadóművészeket. Mivel meggyőződése, hogy a földönkívüliek márpedig léteznek. Conrad tudományos területen helyezkedett el annak reményében, hogy további híveket szerezhet nézeteinek, és egy szép napon a saját lábára állva bizonyíthatja be, hogy a Simek nincsenek egyedül az univerzumban.
Kapcsolatai: Addison Batez - legjobb barát, Kirstin Law - barát, Girbits Worthington - barát, Brandon Woods - kedves ismerős, Sonoko Lee - főnök - ismerős
Foglalkozása: vízi ökoszisztéma-felügyelő (tudományos hivatás 6. szint)

 

AVILLA Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 1.700 simoleon

Noha egypetéjűek, Lindy és Lanya nem is lehetnének különbözőbbek. Lanya élvezi a csendes estéket egy jó könyv társaságában, míg Lindy mindent megtesz, hogy magára vonja a helyi tehetségkutatók figyelmét, és beindítsa végre zenei karrierjét. Vajon továbbra is béke honol majd a közös otthonban, vagy a különbözőségük elszakítja őket egymástól?

Álomlak
Panoráma körút 77.
30x30 méretű, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba

Ez a két hálószobás szépség tágas nappalival és a szobába nyíló konyhával, illetve étkezővel várja a gazdáját. Két nagy terasza (egy az utcafronton, egy pedig a hátsó kertre néz) kellemes, meghitt helyszínt biztosít egy jó beszélgetéshez vagy a kedvenc regényed folytatásához.

Lindy Avilla, Lanya egypetéjű ikertestvére, de nem is különbözhetnének jobban. Gyerekkorukban egy határozott vonal választotta két részre a szobájukat. Míg Lanya az egészséges ételeket részesíti előnyben, Lindy a szénhidrátbombákra esküszik... Emellett mindent megtenne, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, és a leghőbb vágya dúsgazdag férjet fogni - a testvére nem kis megrökönyödésére. Lindy arról álmodik, hogy egy szép napon sztár lesz belőle, és mesés gazdagságot élvezhet. Amióta felröppent a hír, hogy új tehetségkutató érkezett a városba, Lindy egyre több időt tölt a zenés szórakozóhelyek környékén, hogy bevágódjon az ügynöknél, és beindítsa a karrierjét.
Kapcsolatai: Lanya Avilla - lánytestvér - barát, Isaac Luck - főnök - ismerős, Darren Lott - ellenség
Foglalkozása: rajongó (zenei hivatás 1. szint)

Lindy ikertestvére, Lanya Avilla annak ellenére rajong a nővéréért, hogy ők ketten tűz és víz. Vigyáz a tesójára, és mindent megtesz, hogy megóvja a bajtól. Lanya egészségmániás, így rá sem néz a zsíros falatokra, és míg a testvére remekül érzi magát a figyelem középpontjában, ő szívesebben marad feltűnésmentes, és tölti az estéit otthon egy jó könyvvel. Noha jobban örülne, ha Lindy nem keveredne örökké bajba, Lanya nem bánja, hogy hebrencs hugocskája elvonja róla a figyelmet - ő addig is háborítatlanul bújhatja a könyveit.
Kapcsolatai: Lindy Avilla - lánytestvér - barát, Darren Lott - ellenség
Foglalkozása: műfaji válogató (könyvesbolti eladói hivatás 2. szint)

 

ÁTMENETI SZÁLLÁS Háztartás
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 3.300 simoleon

Ez a társaság nem is lehetne tarkább, így reméljük, felkészültél a kihívásokra. Noha él itt egy kitűnő szakács, egy családjától megszökött kamasz, egy önjelölt írópalánta és egy muszklis egészségmániás, csodák csodájára remekül kijönnek egymással - legalábbis egyelőre. Vajon mit tartogat a jövő e színes kompánia számára, akikben csak az a közös, hogy megpróbálnak a maguk módján boldogulni a városban?

Öröklét rezidencia
Pálmafasor 22.
30x40 méretű, 3 hálószoba, 2 fürdőszoba

Ez a ház sok éven át az otthonodként szolgálhat, ha te is így akarod: három hálószobájának köszönhetően a családod zavartalanul gyarapodhat. Minden helyisége egyedi karakterrel rendelkezik, és bőséges lehetőséget biztosít az elvonulásra. Nem csak a házat fogod majd szeretni, hanem a fekvését is, hiszen csak pár saroknyira épült a belváros szívétől.

Mimi Olivia most költözött a városba egy új gasztronómiai lehetőség kedvéért, és abban reménykedik, hogy itt és most végre megkapja az újrakezdés rég vágyott esélyét. Amikor épp nem új ínyencségek kikísérletezésén fáradozik otthon vagy a munkahelyén, többnyire a városban jár-kel a legújabb divat szerinti, csinos szereléseiben. Ez a lány nem fél alaposan kiöltözni, majd megmutatni, amije van! Folyamatosan a legjobb előadásokat és koncerteket keresi, így gyakran megfordul a város előadótermeiben és szórakozóhelyeink.
Kapcsolatai: Willard Wrigth - lakótárs - barát, Richter Steele - lakótárs - barát, Becky Lack - lakótárs - barát, Aurora Martin - főnök - ismerős, Darren Lott - ellenszenves
Foglalkozása: zöldségszeletelő (konyhaművészeti hivatás 3. szint)

Willard Wright reményteljes forgatókönyvíró-jelölt, aki nemrég költözött a városba egy nagy rakás szkripttel a hóna alatt, de érdeklődőt mindeddig nem talált a műveire. Mivel azonban kiválóan lejmol, és a fogához veri a garast, soványka bevételei nem szegik Willard kedvét. Az ideje nagy részét filmnézéssel és olvasással tölti, amikor épp nem helyez el forgatókönyveket a város különböző pontjain, vagy jár a filmes nagykutyák nyakára, hogy vessenek egy pillantást az irományaira. Mivel új még a városban, egyelőre nincsenek barátai, de rövidesen valószínűleg szerez pár ellenséget, ha továbbra sem fékezi azokat a ragacsos ujjakat...

Kapcsolatai: Mimi Olivia - lakótárs - barát, Richter Steele - lakótárs - barát, Becky Lack - lakótárs - barát
Foglalkozása: munkanélküli

Will Wright-ról, a Sims megalkotójáról mintázták.

Akár azért edz, hogy megóvja a várost a rosszfiúktól, akár egyszerűen csak formában akar maradni, Richter Steele igazi egészségmániás, aki a legszívesebben a szabad ég alatt tölti a napjait - elsősorban a tengerparti sétányon, súlyokat emelgetve. A kedvtelései közé tartoznak még a hosszú tengerparti kóborlások és a napozás is. Közvetlen fickó, akit sokan kedvelnek, bár szívtipró külseje és lefegyverző személyisége miatt akadnak irigyei is.

Kapcsolatai: Mimi Olivia - lakótárs - barát, Willard Wright - lakótárs - barát, Becky Lack - lakótárs - barát, Chad Luck - főnök - ismerős
Foglalkozása: baka (katonai hivatás 3. szint)

Becky Lack törekvő fiatal zenész, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy ő lehessen a popkultúra következő nagy ikonja. Szigorú családja ugyan ügyvédnek szánja őt, de Beckynek más tervei vannak... Miután elkészült "Hétfő" című, szerinte egyértelműen sikervárományos dalával, Becky megszökött otthonról, hogy megvalósítsa a hírnévről szőtt álmait. A legjobb barátainak a három szobatársát érzi, akik mindent megtesznek, hogy megóvják a naiv Becky lelkét a szórakoztatóipar világának veszélyeitől. A siker eddig ugyan elkerülte, de kitartásának köszönhetően Becky sikerre van ítélve.

Kapcsolatai: Mimi Olivia - lakótárs - barát, Willard Wright - lakótárs - barát, Richter Steele - lakótárs - barát, Darren Lott - ellenszenves, Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: középiskolai tanuló

 

BATEZ Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 7.000 simoleon

Addison szereti a legújabb játékszerekkel körülvenni magát, kerül, amibe kerül. Jó szeme van a kütyükhöz, így nem is csoda, hogy techblogja népes olvasótáborral büszkélkedhet. Egy közelmúltbéli hackertámadás aztán teljesen felzaklatta, és azóta kezdi megkérdőjelezni az ismerősei szándékait. Vajon képes lesz Addison túllépni a paranoiáján, és újra megbízni az emberekben?

Kifinomult kúria
Látkép sugárút 627.
25x30 méretű, 1 hálószoba, 1 fürdőszoba

Ez az otthon egyedülálló simek és családalapítás előtt álló párok számára egyaránt ideális. A második helyiség dolgozószobaként teljesíthet szolgálatot, de könnyedén hálószobává alakítható, ha úgy hozza a szükség. A simek élvezni fogják a kerti grillpartikat is, a szokásosnál magasabb kerítés pedig távol tartja a szimatoló szomszédokat.

Addison Batez még gyerekkorában költözött a településre, és mindig is szerette az itteni élet gyors sodrását. Noha egy kis időre elhagyta szeretett városát, hogy újságírást tanuljon a La Fiesta Tech kurzusán, a diplomaosztót követően azonnal visszatért. Addison a technológia megszállottja, a blogja a geek hírekre és a legizgalmasabb új kütyükről szóló legfrissebb adatokra szomjazók közkedvelt fellegvára. Addison egy kopó szívósságával veti bele magát az információkeresésbe, és módszeres munkavégzési stílusából kifolyólag minden követ megmozgat a legfrissebb hírmorzsákért.
Kapcsolatai: Konrad Anderson - legjobb barát, Brandon Woods - barát, Craig Elson - főnök - ismerős, Girbits Worthington - ellenség
Foglalkozása: professzionális blogger (újságírás hivatás 4. szint)

 

BEST Család
Nehézség: 6. szint, kezdőtőke: 95.000 simoleon

A Best klán a Gooder család gyökeres ellentéte: törekvő simfamília, amelynek tagjai tisztában vannak vele, hogy a siker elérésének egyetlen útja a kemény munka. Miután Paul elvált a feleségétől, Evan nevű fia beköltözött egyre gyarapodó családjával, hogy új élettel töltsék meg azt a nagy, ürességtől kongó házat. Vajon képesek lesznek megőrizni a szoros családi köteléket akkor is, ha a gyerekek felnőnek, Evant pedig közben veszélyes munkája gyakran elszólítja a családi fészektől? És mi történik, amikor fény derül a Calvin és Natasha Gooder között bimbózó friss románcra?

Modern csoda
Panoráma körút 64.
64x62 méretű, 7 hálószoba, 5,5 fürdőszoba

A mérnöki és építészeit vívmányok e lenyűgöző fúziója ideális választás a tökéletességet hajszoló simek számára. Exkluzív mélygarázsában a legimpozánsabb autógyűjtemény is elfér, a tető pedig bárpulttal és grillsütővel várja a különleges buliélményekre és a frissensült ínyencfalatokra vágyókat. Az egész család kényelmesen elfér benne - ez a kúria tényleg egyedülálló!

Miután a válását követően egy kicsit túlzottan is csendessé vált a ház, Paul Best meghívta magához a fia családját, hogy közelebb tudhassa magához az unokákat. Fiatalabb korában Paul sikeres, keményen dolgozó művész volt, és az alkotásai számos múzeumban előfordulnak szerte a világon. Mostanában már nem festeget olyan sokat, mint annak idején, mert elvállalt egy részmunkaidős állását, hogy új embereket ismerhessen meg (és hogy egy kis időre megszabadulhasson kellemetlen szomszédaitól, Gooderéktól). Paul emellett zseniális sült haláról is ismert, és gyakran megfordul a város horgászhelyei környékén.
Kapcsolatai: Evan Best - fia - barát, Catherine Best - menye - barát, Mandy Best - unoka - barát, Calvin Best - unoka - barát, Abigail Best - unoka - barát, Maria Best - unoka - barát, Edward Gooder - ellenség, Annabel Gooder - ellenség, Natasha Gooder - ellenség, Sebastian Gooder - ellenség
Foglalkozása: termékminőség-tesztelő (élelmiszerbolti eladó hivatás 1. szint)

Evan Best barátságos figura, aki él-hal a családjáért. Legfőbb célja, hogy szolgáljon és védjen, ezáltal biztosítva, hogy gyermekei bűnözésmentes városban élhessenek. Szigorú és következetes édesapa, aki igyekszik átadni a gyerekeknek a kemény munkán alapuló értékrendet, amelyet még apjától, Paultól tanult. Nagyon boldog volt, amikor apja meghívta őket magához, és örömmel költöztette vissza a családot a városba. Sajnos a sznob, elkényeztetett Gooder klán még mindig a szomszédban él, de Evan ettől függetlenül alig várja, hogy a családja és az édesapja közelebb kerüljenek egymáshoz.
Kapcsolatai: Paul Best - apa - barát, Catherine Best - feleség, Mandy Best - lány - barát, Calvin Best - fiú - barát, Abigail Best - lány - barát, Maria Best - lány - barát, Edward Gooder - ellenség, Annabel Gooder - ellenség, Natasha Gooder - ellenség, Sebastian Gooder - ellenség, Kirstin Law - ellenség
Foglalkozása: hadnagy (rendfenntartás hivatás 5. szint)

Catherine Best a háztartásbeli édesanya prototípusa, aki folyamatosan a gyermekei körül sürög-forog, az ébredésük pillanatától mindaddig, amíg el nem mennek az iskolába, majd a hazaérkezésüktől újra. Nagyon szeret gyerekek közt lenni, és határtalanul boldog volt, amikor nemrég megtudta, hogy ismét állapotos. Catherine emellett rendkívül közvetlen, minden buli lelke. Szeret sztorizgatni - a kedvenc története egy kis koccanásról szól egy rendőrautóval, amelyben a későbbi férje ült. Noha rajong a hitveséért, és értékeli a kemény munkáját, sokkal jobban örülne, ha hétköznapibb, kevésbé veszélyes állásban dolgozna.
Kapcsolatai: Paul Best - após - barát, Evan Best - férj, Mandy Best - lány - barát, Calvin Best - fiú - barát, Abigail Best - lány - barát, Maria Best - lány - barát, Edward Gooder - ellenség, Annabel Gooder - ellenség, Natasha Gooder - ellenség, Sebastian Gooder - ellenség
Foglalkozása: munkanélküli

Mandy Best imád bulizni, a barátaival lógni, és helyes fiúkkal randizni. Gyakran megfordul a város zenés szórakozóhelyein, hogy megnézze a legfrissebb bandát - akár a rosszakat is, csakhogy kiszabadulhasson a szülői házból. Amikor az édesapja szeretett volna némi kötelességtudatot nevelni a lányába és ráparancsolt, hogy keressen munkát, Mandy frappáns válaszként az egyetlen olyan lehetőséget választotta, amelytől a zord atya minden hajszála égnek állt: mauzuóleumi munkatársnak állt. Mivel az apja hevesen ellenkezik, Mandy úgy érzi, megtalálta álmai állását!
Kapcsolatai: Paul Best - nagyapa - barát, Evan Best - apa - barát, Catherine Best - anya - barát, Calvin Best - fiútestvér - barát, Abigail Best - lánytestvér - barát, Maria Best - lánytestvér - barát, Edward Gooder - ellenség, Annabel Gooder - ellenség, Natasha Gooder - ellenség, Sebastian Gooder - ellenség
Foglalkozása: középiskolai tanuló (3), temetési specialista (mauzóleumi alkalmazott hivatás 1. szint)

Mivel nővérek és húgocskák között nőtt fel, Calvin Best nagyon szurkol, hogy az új tesó fiú legyen. Calvinnek egyetlen hobbija volt: a tévézés, de mióta a nagyapjához költöztek, felfedezte magának a város nyüzsgő, éjszakai életét, és elkezdett énekesi álmokat dédelgetni. Amikor apja ráparancsolt, hgoy keressen magának állást, Calvin egy isteni szikrától vezérelve a helyi élelmiszerboltot választotta - elvileg enniük még a legnagyobb sztároknak is kell! Noha a rivális család tagjába, Natasha Gooderbe szerelmes, a Best-Gooder háboroúskodást meglehetősen ostoba dolognak tartja.
Kapcsolatai: Paul Best - nagyapa - barát, Evan Best - apa - barát, Catherine Best - anya - barát, Mandy Best - lánytestvér - barát, Abigail Best - lánytestvér - barát, Maria Best - lánytestvér - barát, Natasha Gooder - reménybeli partner, Edward Gooder - ellenség, Annabel Gooder - ellenség, Sebastian Gooder - ellenség
Foglalkozása: középiskolai tanuló (3), termékminőség-tesztelő (élelmiszerbolti eladó hivatás 1. szint)

Abigail Best fiús lány, aki nagyon is tudja, mit akar, és habozás nélkül hangot ad nemtetszésének, ha a dolgok nem a kedve szerint történnek. Már tipegőként is rajongott az autókért, és a rózsaszín rucikkal szemben mindig is előnyben részesítette a farmert pólóval. A babázás helyett szívesebben rúgta a bőrt, vagy piszkolta össze magát és evett gilisztákat. Mivel a szülei támogatják az egyéniséget, Abigail fiús természete aligha változik meg.
Kapcsolatai: Paul Best - nagyapa - barát, Evan Best - apa - barát, Catherine Best - anya - barát, Mandy Best - lánytestvér - barát, Calvin Best - fiútestvér - barát, Maria Best - lánytestvér - barát
Foglalkozása: általános iskolai tanuló (3)

Maria Best bátor kislány, aki nem fél elkóborolni szülei mellől, hogy egymaga fedezze fel a házat. Emiatt a felnőttek gyakran aggodalmaskodnak, de mindig épségben, egyetlen karcolás nélkül megtalálják az apróságot. Mindeddig ő volt a családi figyelem középpontjában, de vajon képes lesz hozzászokni az új helyzethez, amit a kistesó érkezése jelent?
Kapcsolatai: Paul Best - nagyapa - barát, Evan Best - apa - barát, Catherine Best - anya - barát, Mandy Best - lánytestvér - barát, Calvin Best - fiútestvér - barát, Abigail Best - lánytestvér - barát, Edward Gooder - ellenség, Annabel Gooder - ellenség, Natasha Gooder - ellenség, Sebastian Gooder - ellenség
Foglalkozása: tipegő

 

BUCKSHOT Háztartás
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 47.000 simoleon

Az álompárok élete sem fenékig tejfel: Madeline kirúgta híres énekes férjét a hitvesi fészekből, és míg házastársa a család medenceparti kunyhójában tengeti a napjait, ő új szerelmével Finnegannel osztja meg az ágyát. De vajon őszinték Finnegan Madeline iránti érzelmei, vagy csak kihasználja őt az ingyen kvártély és az énekesi karrierje fellendítésének érdekében? Elhamarkodott lett volna Madeline döntése, és kár volt ilyen sietve kipenderíteni a férjurát?

Rio de Nero
Buckshot köz 12.
60x50 méretű, 3 hálószoba, 3,5 fürdőszoba

Ezt a házat olyan simeknek építették, akik nem félnek a nagy világ elé tárni fényűző életstílusukat. A háromszintes kúria időtlen, klasszikus építészeti stílusjegyeket mutat, és a simoleonokért kapható legkitűnőbb alapanyagok felhasználásával készült. Kívül-belül tágas terek jellemzik, így bátran rendezhetsz extravagáns estélyeket, a vendéglistád minden egyes tétele kényelmesen elfér.

Noha első találkozásukkor fülig beleszeretett Charlie-ba, a házasságuk megsínylette az együtt töltött éveket, hiszen férje számára a hírnév és a vagyon legalább olyan fontos volt, mint a felesége. Madeline Buckshot gyakran vonz olyan férfiakat, akiket jobban érdekel a pénze, mint ő maga, de ez egy csöppet sem zavarja, mert nagyon jól tudja, mennyire bosszantják Charlie-t ezek a széptevők. Miután kiköltöztette őt a medenceparti kunyhóba, úgy döntött, rátesz még egy lapáttal férje büntetésére, és befogadta Finnegant a hitvesi lakba. Madeline nem mai csirke, de a fiatalos viselkedése és a remek plasztikai sebészek segítségével igyekszik megőrizni az ifjonti báját.
Kapcsolatai: Finnegan Sawyer - reménybeli partner, Charlie Ray Buckshot - exférj, Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: munkanélküli

Amikor Finnegan Sawyer rájött, hogy szülei sohasem támogatnák a hírnévről szövögetett álmait, habozás nélkül otthagyta a felső középosztálybeli családi fészket a hírnév kergetése kedvéért. Röviddel azután, hogy felpattant egy buszra egy új élet reményében, szerzett magának egy átmeneti állást, amely remekül megfelelt az életstílusának: a Buckshot házaspárt medenceparti mindenese lett. Madeline felismerte nyers, kiforratlan tehetségét, és csakhamar... nos, előléptette. Ugyan az asszony iránti érzelmei nem őszinték, Finnegan élvezi az új életstílust: a szép otthont, a tömérdek simoleont és a szép lassan beindulni látszó énekesi karrierjét.
Kapcsolatai: Madeline Buckshot - reménybeli partner, Brandon Woods - ellenszenves, Charlie Ray Buckshot - ellenség
Foglalkozása: helyi híresség - Giusto Canzone (énekes szakma - 5. szint)

 

BUCKSHOT Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 24.000 simoleon

Noha csak afféle átmeneti különköltözésnek indult, a család medenceparti kunyhója időközben Charlie Ray állandó otthonává vált a Madeline-nel való házassága gyors és hirtelen felbomlását követően. Azért nem olyan rossz a helyzet: Charlie immár teljes mértékben a zenéjének szentelheti magát, és szerencsére a kalyiba szebb a város legtöbb lakóházánál. Vajon Charlie és Maddy kibékül valaha, vagy a férfi örök életére a medenceparti lakban reked?

Cabana
Buckshot köz 12,5.
30x50 méretű, 1 hálószoba, 1,5 fürdőszoba

Ez az épület egykor pusztán egy bájos medenceparti házikó volt, nemrégiben azonban mesés agglegénylakká alakították át. A kétszintes hajlékot dupla garázs, egy konyha, számos hálószoba és egy veranda teszi még kényelmesebbé. Akár új otthonra vágysz, akár most rúgtak ki egyből, ezért a helyért rajongani fogsz!

A város egyik legrégebbi lakosa és sikeres countryénekes - ez Charlie Ray Buckshot, aki számtalan alkalommal meghódította a countrydalok slágerlistáját. Mivel ifjú éveiben nem volt ínyére az elkötelezettség, a 40. születésnapjáig agglegényként élt, aztán pár hét ismeretség után hirtelen elvette Madeline-t. 25 év házasságot követően azonban Maddy váratlanul kitette Charlie szűrét, és kiköltöztette férjurát a család medenceparti kunyhójába. Charlie még mindig nem teljesen érti, miért, de azt gyanítja, hogy a jóképű mindenesfiúnak köze lehet a dologhoz.
Kapcsolatai: Madeline Buckshot - exfeleség, Brandon Woods - ellenszenves, Finnegan Sawyer - ellenség
Foglalkozása:
legendák dalonka - Cement Dolcissimo (énekes szakma - 10. szint)

 

CUPP Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 40.000 simoleon

Steve, az utazás szerelmese, mellesleg világhírű illuzionista, aki remek érzékkel varázsolja el a közönséget káprázatos bűvésztrükkjeivel. A hétköznapokban azonban magányos életet él, csak kellékei és kalandos életének emlékei a társai. Vajon békés öregkor vár rá, vagy egy szép napon egy lépéssel közelebb merészkedik a veszélyhez a kelleténél?

Mágikus rezidencia
Lankás utca 177.
46x64 méretű, 2 hálószoba, 2,5 fürdőszoba

Ettől a mesés, modern négyszintestől leesik az állad! Az üvegfalakkal szegélyezett beltéri medence egyedülálló a maga nemében, és garantáltan megelégedésére szolgál a sportolóknak és a bámészkodóknak egyaránt. Az épületet és a három autó elhelyezésére alkalmas garázst függőkútkomplexum veszi körül - ez a káprázatos simlak gyönyörűség a szemnek!

Steve Cupp régimódi felfogásáról híres, de elismert illuzionistaként a világ legextravagánsabb helyszínein is fellépett már. Szívesen köti össze a kellemeset a hasznossal, és használja az utazásait ürügyként egy kis kalandozásra. Legutóbb Al Simharaban járt és épp a Nagy Piramisban kutatott értékes leletek után, amikor megtámadta egy múmia. Egy kis szerencsével és pár elismerésre méltó bűvészmutatvánnyal Steve lerázta a gyolcsos rémséget, és egy különösen értékes, ritka drágakővel gazdagodott. Frissen szerzett vagyonát egy saját bűvészközpontba fektette annak reményében, hogy a városba vonzza a világszínvonalú tehetségeket.
Kapcsolatai: Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: a mágia mestere - Sólyom, a fenséges (bűvész szakma 10. szint)

 

Az ELSON Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 1.700 simoleon

Craig és Emily szerelme még a középiskolában szökkent szárba, most pedig örök hűséget fogadtak egymásnak, és izgatottan kezdték meg közös életüket. Nemrég költöztek a városba Emily áthelyezését követően, és a művészetek szerelmeseiként alig várják, hogy a lehető legtöbbet hozhassák ki egy olyan város nyújtotta lehetőségekből, amelyben több csillagot látni, mint az éjszakai égen. Vajon magába szippantja őket a városi élet nyüzsgése, vagy ragaszkodnak az eredeti tervekhez, és családot alapítanak?

Tündérlány
Panoráma körút 73.
25x25 méretű, 1 hálószoba, 12 fürdőszoba

Ez az apró, otthonos lak ideális választás egy nem túlzottan helyigényes sim számára. A méretbeli hiányosságokért azonban bőségesen kárpótol a szeretetreméltó stílus, és ha szűkösen éreznéd magad odabenn, még mindig kimenekülhetsz a kertbe vagy a teraszra.

Craig Elson ugyanabból a városkából származik, mint Emily, és nagyon várja már a levegőváltozást. Újdonsült asszonykájához hasonlóan Craig is unta a csendes kistelepülést, és egész életében a nyüzsgő nagyvárosi életről álmodott. Soha nem hagyta el szülővárosát azelőtt, de Craig kész új életet kezdeni Emily-vel az oldalán. Állást vállalt újságkihordóként, abban a reményben, hogy így bejárhatja a várost, és láthatja annak megannyi csodáját, például a tengerpartot és a hegyeket - olyan természeti szépségeket, amelyeket csak a tévében látott azelőtt.
Kapcsolatai: Emily Elson - feleség, Addison Batez - főnök - ismerős
Foglalkozása: újságkihordó (újságírás hivatás 1. szint)

Emily Elson egy apró, mezőgazdasági településről származik, és mindig is a nyüzsgő nagyvárosi életről álmodott - no meg arról, hogy minden sarkon hírességekbe botlik. Nem is csoda hát, hogy boldogan igent mondott a munkahelyi áthelyezésére, és alig várja, hogy Craiggel végre valóra váltsák a régi álmukat Starlight Shores városában. Emily minden szempontból a művészetek szerelmese: szívesen festeget, jár élő fellépésekre és hallgat zenét. Teljes munkaidőben dolgozik labortechnikusként, és egy kis mellékesért saját műveit értékesíti. Noha új még a városban, és nem illeszkedett be teljesen, Emily nagyon várja, hogy Craiggel kéz a kézben végre felfedezhessék Starlight Shores lehetőségeit.
Kapcsolatai: Craig Elson - férj, Conrad Anderson - főnök - ismerős
Foglalkozása: labortechnikus (tudomány hivatás 2. szint)

 

GOODER Család
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 100.000 simoleon

A megjelenésük és a viselkedésük épp oly kifogástalan, mint a pedigréjük - a vagyonos Gooder família generációk óta a helyi előkelőségek közé tartozik, és tagjai mélyen megvetik a szomszédban élő, újgazdag Best családot. Edward és Annabel szívesebben töltik elvonulva az idejüket, mintsem hogy ilyen közönséges népséggel keveredjenek. Natasha azonban szemlátomást máshogy érez, hiszen titokban Calvin Besttel találkozgat. Vajon szülei képesek lesznek elfogadni Natasha Calvin iránti szerelmét?

A spanyol armada
Panoráma körút 56.
45x64 méretű, 4 hálószoba, 4 fürdőszoba

Kétség nem fér hozzá: ezt az otthont vagyonos simeknek építették. Élvezz korábban sohasem látott fényűzést saját beltéri szökőutadban gyönyörködve! Paradicsomi szépségű dupla lépcsősorok vezetnek a lakosztályokba, amelyek mindegyike saját, külön bejáratú fürdőszobával rendelkezik. A forró nyári napokon különösen értékelni fogod a kényeztetést, melyben álmaid otthona részesít, miközben a kerti medence partján ejtőzöl. Amint egy sim megismeri a spanyol gyarmati stílus páratlan szépségét, nem tud máshol élni!

Edward Gooder mesés vagyona négy generációval ezelőttről származik, amikor is az ükapja megépítette a város egyik vendéglátóhelyét. Sajnos a családi ingatlan értéke némiképp megcsappant, amikor pár évtizeddel ezelőtt a Best família beköltözött a szomszédos épületbe, és a két klán azóta is rivalizál egymással. Edward majd' kiugrott a bőréből, amikor Paul Best házassága felbomlott, mert azt hitte, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megszabadul a Best famíliától. Sajnos azonban az ellenkezője történt, és Edwardot alaposan megrázta, amikor egy szép napon hazaérvén egy hatalmas teherautóval szembesült, amelynek a platójáról épp lerakodták Evan Best családjának holmijait...
Kapcsolatai: Annabel Gooder - feleség, Natasha Gooder - lány - barát, Sebastian Gooder - fiú - barát, Paul Best - ellenség, Evan Best - ellenség, Catherine Best - ellenség, Mandy Best - ellenség, Calvin Best - ellenség, Maria Best - ellenség, Darren Lott - főnök - ismerős
Foglalkozása: ügyvezető igazgató (üzleti hivatás 8. szint)

Annabel Gooder Belladonna Cove egyik gazdag családjából származik. Legszívesebben egy tiszta, elegánsan berendezett házban tölti az idejét az ékszerei és drága ruhái között. Egy ideális este az ő számára egy vacsorát jelent a város legelőkelőbb éttermében, vagy egy meghívást egy zártkörű estélyre. Annabelnek két gyermeke van, akiket az életénél is jobban szeret, és akikből olyan jól nevelt, jól fésült felnőtteket szeretne nevelni, mint amilyen minden valamire való sim (és nem mint azok a Best nevű vademberek a szomszédban).
Kapcsolatai: Edward Gooder - férj, Natasha Gooder - lány - barát, Sebastian Gooder - fiú - barát, Paul Best - ellenség, Evan Best - ellenség, Catherine Best - ellenség, Mandy Best - ellenség, Calvin Best - ellenség, Maria Best - ellenség
Foglalkozása: a ruházkodás régense (divattanácsadó szakma 8. szint)

Noha Natasha Goodernek szülői intésre kerülnie kellene a Best család tagjait, azonnal belebolondult Calvinba, amikor a fiú a szomszédba költözött. Titokban kioson a házból, hogy találkozhassanak, bár tisztában van vele, mekkora bajban lesznek, ha egyszer az ősök rajtakapják őket. Natasha nem biztos benne, hogy gazdagságban és sznobizmusban, elegáns ruhák és fogások bűvöletében szeretné leélni életét. Noha a szülei a gondolatba is belesápadnának, sokkal jobban érzi magát egy lepukkant koncertteremben, a legújabb bandákat hallgatva.
Kapcsolatai: Edward Gooder - apa - barát, Annabel Gooder - anya - barát, Sebastian Gooder - fiútestvér - barát, Calvin Best - reménybeli partner, Paul Best - ellenség, Evan Best - ellenség, Catherine Best - ellenség, Mandy Best - ellenség, Maria Best - ellenség
Foglalkozása: középiskolai tanuló (3)

Sebastian Gooder a korához képest rendkívül intelligens, és a szülei nagyon bíznak benne, hogy egy szép napon az ország legismertebb egyetemeire jár majd. Hátulgombolós kora óta a Best család ellen hangolták, és az ősök remek munkát végeztek ezen a téren. Soha nem kér olyan játékot, amit látott a szomszéd gyerekeknél, és nagyon szeret elegánsan felöltözni a városban töltött fényűző estékre. Sajnos azonban az igazi Gooderek életének meg vannak a hátulütői, és Sebastian néha bizony nagyon egyedül érzi magát.
Kapcsolatai: Edward Gooder - apa - barát, Annabel Gooder - anya - barát, Natasha Gooder - lánytestvér - barát, Paul Best - ellenség, Evan Best - ellenség, Catherine Best - ellenség, Mandy Best - ellenség, Calvin Best - ellenség, Maria Best - ellenség
Foglalkozása: általános iskolai tanuló (3)

 

KÉT SZERELMESPÁR Háztartás
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 6.200 simoleon

Ennek a két párnak éppen akkora esélye van az élethosszig tartó boldogságra, mint egy csúfos szakításra. Bryce és Holly régi barátok, akik nemrég költöztek össze a partnereikkel. Holly csak az internetről ismeri a párját, míg Bryce választottja idegenkedik az elkötelezettségektől. Vajon együtt maradnak a párok, vagy kapcsolataiknak vége szakad, mielőtt igazán elkezdődtek volna?

Villa De Grande
Parti tér 640.
42x46 méretű, 3 hálószoba, 3 fürdőszoba

Ez a spanyol gyarmati stílusjegyeket mutató otthon közvetlenül egy lélegzetelállító szépségű, tenger fölé tornyosuló sziklaorom mellé épült, és három tágas szinttel büszkélkedik. Ideális választás egy olyan család számára, amely megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik az élet korlátok nélküli élvezetéhez. Minden négyzetcentiméterét óvilági báj és bámulatos részletgazdagság jellemzi, és akkor még nem ejtettünk szót a kerti medencéről a kincset érő kilátásával!

Bryce Savage időtlen idők óta Starlight Shores lakója, és legjobb barátjával, Hollyval él. Ismert akrobataként évek óta rendszeresen fellép a városban, de most őt is elérte a kapuzárási pánik. Szeretne megnősülni és családot alapítani, amíg nem késő. Egész életében reménytelen romantikus volt, akinek a szíve minden héten másért dobogott, de most úgy érzi, megtalálta a másik felét Courtney személyében. Noha Bryce hajmeresztő mutatványai aligha nyerik el Courtney szívét, a férfi kedvessége, magabiztossága és szellemessége minden bizonnyal megteszi a hatását...
Kapcsolatai: Courtney Foster - reménybeli partner, Holly Robins - örök barátok, Seth Monroe - barát
Foglalkozása: a kézügyesség kiválósága - Daniel, a Fenomén (akrobata szakma 5. szint)

Courtney Foster különféle másodosztályú csapatok játékosaként az ország minden részében élt már, és legújabb átigazolása nyomán épp Starlight Shores városába vetette a sors. Miután megismerte és megszerette Bryce-ot, Courtney vonakodva beleegyezett az összeköltözésbe, noha nagyon aggódik, hogy munkája miatt tovább kell állnia egy új városba. Hozzá van szokva, hogy ő adogatja a csavart labdákat, de a sors most visszaadott egyet: Courtney folyamatosan őrlődik, és képtelen választani a szerelem és a karrier között.
Kapcsolatai: Bryce Savage - reménybeli partner, Holly Robins - barát, Seth Monroe - barát, Chad Luck - főnök - ismerős
Foglalkozása: kispályás (profi sportok hivatás 4. szint)

Holly Robins végre kirepült a családi fészekből, és nagyon boldog, hogy immár csakis önmagáért felel. Starlight Shores szülötteként olyan bűvészek műsorain nevelkedett, mint Steve Cupp, így nem meglepő, hogy ő maga is a varázslatok izgalmas világát választotta hivatásaként. Új barátjával az interneten ismerkedett meg, és csakhamar meggyőzte, hogy költözzön a városba. Azonban most, hogy Seth megérkezett, Holly már nem olyan biztos benne, hogy ő álmai Simje...
Kapcsolatai: Seth Monroe - reménybeli partner, Bryce Savage - örök barátok, Courtney Foster - barát
Foglalkozása: a rejtélyek Simje - Intenzita, a Pazar (bűvész szakma 3. szint)

Csak pár hete randizott Hollyval online, amikor Seth Monroe feladta az állását, és Starlight Shores városába költözött, hogy új életet kezdjen szerelmével. Seth sosem a megfontoltságáról volt híres, így nem meglepő, hogy a megérkezése után nem sokkal kétségei támadtak szíve újdonsült hölgyével kapcsolatban. Seth lemezlovasként próbálja megkeresni a kenyerét, és akkor a legboldogabb, ha a helyi hírességeknek húzhatja a talpalávalót. Azt pedig majd az idő dönti el, hogy Hollyval egymásnak teremtette-e őket az ég, vagy Seth elhamarkodta a döntését.
Kapcsolatai: Holly Robins - reménybeli partner, Bryce Savage - barát, Courtney Foster - barát
Foglalkozása: munkanélküli

KHAN Háztartás
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 4.700 simoleon

Mithun és Ariella kapcsolata idilli volt, amíg szert nem tettek egy kipaterolhatatlannak bizonyuló vendégre Mithun cimborája, Ernesto személyében. A fiúk egész életükben közeli barátok voltak, de Ariella lejmoló piócaként tekint Ernestora, és szeretné mielőbb birtokon kívül látni. Mithun azonban nem szívesen tenné az utcára barátját... Vajon Ariella és Mithun kapcsolata mennyire sínyli meg a helyzetet?

Neonuevo
Parti tér 465.
38x34 méretű, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba

Ez a modern építőanyagok felhasználásával készült, két hálószobás otthon egybenyitott, tágas nappali-étkezővel és egy közvetlenül idenyíló konyhával rendelkezik. Tökéletesen kerek úszómedencéjével és nyurga pálmáival vendégfogadásra is ideális.

Amikor Mithun Khan és Ernesto gyerekek voltak, megígérték egymásnak, hogy egy szép napon egy csapatban építenek profi sportolói karriert. Noha kettejük közül csak Mithun bizonyult tehetségesnek, Ernesto vele tartott a hírnév felé vezető úton, osztozva a bulikon és a dicsőségen. Amikor azonban Mithun megismerte Ariellát, kedve támadt kilépni a reflektorfényből, és otthagyni a folyamatos bulizást. A város egyik csapatába került, és megkérte Ariellát, hogy tartson vele. Ariella őszinte döbbenetére és bosszúságára Ernesto is megérkezett... Mithun úgy érzi, hogy minden tökéletes, hiszen a számára legfontosabb két emberrel osztja meg az otthonát, és nem érti, azok ketten miért nem képesek szót érteni egymással.
Kapcsolatai: Ariella Chen - reménybeli partner, Ernesto Gonzalez - örök barát, Melanie Worthington - főnök - ismerős
Foglalkozása: kispályás (profi sportok hivatás 4. szint)

Amikor egy bulin találkoztak, Ariella Chen azonnal beleszeretett Mithunba, ahogy a fiú kibökte, hogy profi sportoló. Miután követte Mithunt a városba, Ariella igyekszik beindítani az új életét. Nem igazán tudta, mihez kezdjen magával, de kapott egy jó állást a politikai szektorban, és gyorsan menetel felfelé a ranglétrán. Most, hogy Ariella végre talált valamit, amiben tehetséges, elkezdte fontolgatni a letelepedést. Rajong Mithunért, és reméli, hogy egy szép napon családot alapítanak együtt, de nem biztos benne, hogy a fiú valaha felnő, és kapcsolatukat a legjobb barátja, a léhűtő Ernesto elé helyezi.
Kapcsolatai: Mithun Khan - reménybeli partner, Ernesto Gonzalez - ellenség, Brandon Woods - főnök - ismerős
Foglalkozása: pódiumfényesítő (politika hivatás 1. szint)

Ernesto Gonzalez és Mithun gyerekkoruk óta barűátok. Amikor Mithunt Fortuna a kegyeibe fogadta, Ernesto igazi barátként rögtön ott termett, hogy osztozzon vele a hírnéven és a vagyonon. Amikor Mithun átkerült a város csapatába, Ernesto is vele tartott annak reményében, hogy folytatódnak a bulik és a szórakozás gondtalan napjai - amikor azonban Mithun beköltöztette Ariellát, Ernesto aggódni kezdett, hogy vége szakad az aranyéletnek. És lőn... hősünk kénytelen volt elvállalni az egyetlen munkát, amit valaki hajlandó volt rábízni, így recepciósként tevékenykedik, amióta Ariella ultimátumot intézett hozzá: vagy beszáll a háztartás költségeibe, vagy kiköltözik az utcára.
Kapcsolatai: Mithun Khan - örök barát, Darren Lott - jó barát, Ariella Chen - ellenség
Foglalkozása: itókafelelős (recepciós hivatás 1. szint)

 

LAW Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 2.400 simoleon

Kirstin a város bajkeverője, aki különös vonzalmat tanúsít a műtárgyak iránt. A neve a rendőrségi jelentések visszatérő motívuma, de furmányos trükkjeivel eddig mindig megúszta a börtönt. Vajon továbbra is törvényen kívüliként él majd, vagy mestertolvaji pályája végéhez közelít?

Az ezermester álma
Lankás u. 118.
25x30 méretű, 1 hálószoba, 1 fürdőszoba

Miért vennél új házat, amikor egy átalakításra váró otthon egy egész életen át tartó elfoglaltsággal ajándékozza meg az ezermester lelkületű simeket? A gazzal felvert udvar egy sok éven át elhanyagolt, ám bájos kis bungalót rejt, amely ideális helyszínt biztosíthatna a vendégek szórakoztatása - ha már másra nem is. Ne tévesszen meg azonban az előnytelen külső: kiválóan szolgálja elsődleges célját, vagyis gondoskodik arról, hogy a tető minden körülmények között a fejed fölött maradjon...

Kirstin Law mindig is nagy bajkeverő hírének örvendett: a suliban még meg is szavazták a "Kudarcra ítélve" kategória nyertesének. Felnőttként mások rovására épít karriert: a pletykák szerint az alvilági nagykutyák nagyon is jól tudják, hogy kit keressenek, ha szükségük van egy remek menekülő sofőrre egy nagyszabású balhéhoz... Kirstin szíve Darren Lottért dobog, ezért gyakran követi, bármerre jár - és mivel mestertolvaj, olyan helyzetekben is észrevétlen marad, amikor más zaklatók már lebuktak volna. Minden körmönfontsága ellenére továbbra is ő a fő gyanúsítottja egy pár évvel ezelőtt elkövetett műkincsrablás-sorozatnak, de a rendőrség soha nem tudta bebizonyítani, hogy köze van a bűnesetekhez.
Kapcsolatai: Conrad Anderson - barát, Brandon Woods - barát, Stardust Woods - cinkos - kedves ismerős, Danielle Platt - ellenszenves, Evan Best - ellenség
Foglalkozása: menekülő sofőr (bűnöző hivatás 4. szint)

 

LEE Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 3.1 simoleon

Sonoko realista, Mitch viszont szeret nagyot álmodni. Sonoko nem hisz férje hivatásos lemezlovasi álmaiban, és meggyőződése, hogy ura DJ-karrierje tiszavirág életű lesz. Vajon neki vagy Mitchnek lesz igaza végül?

RetroModern
Halom u. 358.
40x30 méretű, 1 hálószoba, 1,5 fürdőszoba

Felejtsd el a többszintes monstrumokat! Ebben a modern épületben modern hétköznapok várnak... az 1960-as évek modern hétköznapjai, egész pontosan. A házból kilépve tágas udvar köszönt. Visszalépve teljes pompájában csodálhatod meg a fenti udvart hatalmas ablakokon át, amelyeknek köszönhetően az egész ház természetes fényben fürdik. A szőnyegek ugyan egy kicsit divatjamúltak, de a ház ettől függetlenül igazi örökzöld.

Noha Mitch Lee gyerekkorában számos hangszert kipróbált, egyik sem kötötte le huzamosabb időre, de a zene szerelmeseként kiválóan beilleszkedett a helyi művészvilágba. Egy szép napon aztán nagy szerencse érte: meghívást kapott DJ Krazy Beatz egy bulijára, és őszintén érdekelni kezdte, hogy mi kell a tömeg elkápráztatásához. Úgy érezte, hogy ő is meg tudná csinálni a szerencséjét szabadúszó DJ-ként, ezért otthagyta a munkahelyét, és belevetette magát a gyakorlásba. Noha a felesége tiszteli a szenvedélyét, nem igazán hiszi, hogy bárki képes megélni a lemezek pörgetéséből. Igyekszik hát rávenni a férjét, hogy "keressen magának rendes állást", de Mitch eltökélte, hogy bebizonyítja: téved.
Kapcsolatai: Sonoko Lee - feleség, Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: munkanélküli

Sonoko Lee egy közös barátjuk házibuliján ismerte meg Mitchet, és azonnal lenyűgözte a férfi fantasztikus zenei tudása - a zenegép minden dalát ismerte! Heves románcuk csakhamar házasságban végződött. A jómódú középosztálybeli családból származó Sonoko azonban kényelmes élethez szokott, és most kissé aggódik, mert Mitch otthagyta biztos állását, hogy szabadúszó DJ-ként csináljon karriert. Izgalmas hobbinak tartotta, amíg férje éjjelente pörgette a lemezeket, nappal pedig egy tisztes állásban dolgozott, de Sonoko biztos benne, hogy Mitch lemezlovasi sikerekről dédelgetett álmai kudarcra vannak ítélve.
Kapcsolatai: Mitch Lee - férj, Brandon Woods - ellenszenves, Conrad Anderson - főnök - ismerős
Foglalkozása: használhatatlan kütyük készítője (tudomány hivatás 3. szint)

 

LEGJOBB BARÁTNŐK Háztartás
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 800 simoleon

Kerry és Karen barátnők, akik együtt nőttek fel, és azóta is elválaszthatatlanok. Hasonló a természetük és az ízlésük, így nem is csoda, hogy lépten-nyomon testvéreknek hiszik őket. Ezek a Simek fiatalok, és egyelőre nem tudják biztosan, hogy mit is szeretnének elérni az életben... De pillanatnyilag megelégednek azzal, hogy a tengerparton süttetik magukat, vagy piknikeznek a parkban. Vajon megtalálják az útjukat, vagy egész életükben céltalanul sodródnak majd?

Minicirkáló
Panoráma körűt 79.
30x30 méretű, 2 hálószoba, 1 fürdőszoba

Ez a tengerpart közelében épült, egyedi hangulatú házikó örömteli, kényelemben töltött éveket ígér tulajdonosának, és bőséges helyet biztosít a gyarapodó család szükségleteinek megfelelő átépítés. Kellemes, elegáns és megfizethető - miért is keresnéd tovább álmaid otthonát?

Karen Kerman igazi társasági pillangó, akinek két fő kedvtelése van: fenntartani a bőre barnaságát, és flörtölni a fiúkkal. Kerryvel ellentétben neki nem igazán vannak céljai az életben: nemrég aktakukaccá léptették elő, Karen azonban sohasem volt különösebben oda a munkáért, és boldogan le tudná élni az életét anélkül, hogy akár egy szalmaszálat is keresztbe tenne.
Kapcsolatai: Kerry Kasmir - örök barátok, Evan Best - főnök - ismerős, Phil Trice - partner - ismerős
Foglalkozása: aktakukac (rendfenntartás hivatás 2. szint)

Kerry Kasmir egyedülálló Sim, aki a legjobb barátnőjével, Karennel éldegél, és noha dolgozik benne az ambíció, nem igazán tudja, mihez kezdjen az életével. Számos munkahelyen kipróbálta már magát, de annyira unatkozott, hogy rendre otthagyta őket. Talán az aktuális, szervdonori állásában megmarad végre... Talán nem.
Kapcsolatai: Karen Kerman - örök barátok, Rehman Sagar - főnök - ismerős
Foglalkozása: szervdonor (egészségügy hivatás 1. szint)

 

LEMMON Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 60.000 simoleon

A néhai híresség, Jimmy Lemmon özvegye, Yolanda maga is elismert előadóművész, aki civilben ugyan meglehetősen magának való, de szenzációs fellépéseivel rendre elbűvöli a közönséget. Az otthona egy embernek túl nagy, de neki tetszik a ház üressége. Vajon megérkezik az életében a szerelem, vagy Yolandának megfelel az egyedüllét?

Kilátás
Parti tér 456.
55x40 méretű, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba

Ettől a háztól leesik az állad! Mesés, egyszintes, modern lakóépület, egybenyitott terekkel és ápolt előkerttel - ha ezt az otthont választod, nem kell a helyszűke miatt aggódnod. A koronát a különleges úszómedence, a két autó elhelyezésére alkalmas garázs és a lélegzetelállító óceáni panoráma teszi fel. A legszebb környék egyik legszebb épülete, ahol a családod a fényűzés egy új szintjét tapasztalhatja meg.

A megboldogult Jimmy Lemmon özvegye, Yolanda Lemmon a férje halálát követően is a városban maradt, annyira szereti a közösen épített nagy házat. Jobbára kerüli az embereket, szívesebben marad otthon festegetni, és nem szeret nagy társaságban forogni. Yolanda busás vagyonnal rendelkezik még abból az időből, amikor Jimmyvel közösen turnézott, és mostanában is gyakran fellép a város különböző színpadain.
Kapcsolatai: Jimmy Lemmon (amennyiben aktívvá teszed) - férj, Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: Az akrobatika mestere - June, a Vénséges (akrobata szakma 10. szint)

Amennyiben Jimmy Lemmont aktívvá teszed, róla a következők derülnek ki:
Jimmy Lemmon - életcél: közönségkedvenc, halálának oka: áramütés, jellemvonásai: magányos farkas, jó humorú, jó, izgulékony, sznob, csillagjegye: skorpió, kedvencei: pop, sajtos tofusteak, szürke.
Kapcsolatai: Yolanda Lemmon - feleség

A család megformálását John Lennon és Yoko Ono ihlette.

 

LOTT Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 900 simoleon

Darren egy második esély reményében telepedett le a városban, és mindent megtesz, hogy bebizonyítsa a helyi hölgytársadalomnak: ő itt a főnyeremény! A kapcsolatai ugyan jobbára a "könnyen jött, könnyen ment" kategóriát gyarapítják, de Darrent ez szemlátomást egy cseppet sem zavarja. A javíthatatlan hazudozó, hűtlen Darren második esélye épp úgy alakul, mint az első... Vajon képes lesz megállni a lejtőn, és megtalálni az igaz szerelmet? Egyáltalán meg akarja próbálni?

Csúcs-lak
Pálmafasor 19.
35x20 méretű, 1 hálószoba, 1 fürdőszoba

Kívülről modern és visszafogott, belülről egész egyszerűen mesés - a külcsín itt köszönő viszonyban sincs a belbeccsel! Kellemesen világos, modern stílusú, padlólappal burkolt helyiségek fogadják a belépőket. A hatalmas telek olyan, mint egy üres vászon: megalkothatod álmaid kertjét, építtethetsz egy úszómedencét, egy új teraszt vagy akár egy játszóteret!

Darren Lottot kirúgta a kezdő rockbandája, miután kiderült, hogy a dobos barátnője épp vele lépett félre. Ezután hű gitárja és a málhazsákja társaságában keresztülstoppolt az országon, hogy új életet kezdjen, és valóra váltsa a sikerről és gazdagságról szövögetett álmait. Ezúttal azonban eszében sincs osztozni a reflektorfényen, egyedül fog eljutni a csúcsra! Darrennek sosem jelentett problémát, hogy felcsípjen egy lányt, a komoly kapcsolatokat azonban mintha nem neki találták volna ki. Amikor épp nem a gitárját pengeti, Darren többnyire a helyi zenés szórakozóhelyek környékén lebzsel abban reménykedve, hogy felfedezik, a kapcsolatait építgetve, és persze a hölgyekkel flörtölve.
Kapcsolatai: Ernesto Gonzalez - jó barát, Becky Lack - ellenszenves, Mimi Olivia - ellenszenves, Brandon Woods - ellenszenves, Lanya Avilla - ellenség, Lindi Avilla - ellenség, Edward Gooder - főnök - ismerős
Foglalkozása: kávépincér (üzleti hivatás 1. szint)

 

A LUCK FIVÉREK Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 19.000 simoleon

Három tökéletesen különböző habitusú fivér megörökölte a nagy-nagynénjük ingatlanát, így a fiúk oly sok év után ismét egy fedél alá kerültek. Eddigi életük során különböző utakon jártak: egyikük fantasztikus akrobata, a másik egy banda keményen dolgozó menedzsere, a harmadik pedig igazi életművész, aki előnyös külsejéből és simulékony modorából él. Vajon képesek lesznek ezek az egymástól olyannyira különböző fivérek szorosabbra fűzni a családi köteleket, vagy a különbözőségük végleg elsodorja őket egymástól?

Klasszikus menedék
Lankás utca 258.
30x40 méretű, 3 hálószoba, 2,5 fürdőszoba

Ez az otthon a modern Sim minden vágyát teljesíti, miközben romantikus külsejével régmúlt időket idéz. Az emelet extra méretű szobái végtelen dekorációs lehetőségeket biztosítanak az alkotó kedvű Simek számára. A tágas étkező és nappali gondoskodik róla, hogy a családi összejöveteleken se kelljen szorongania a famíliának, a formatervezett kerti úszómedencét pedig garantáltan imádni fogja mindenki.

Gyerekként Wylie Luck örökké tele volt púpokkal és horzsolásokkal, de nem is csoda, hiszen állandóan sziklákon ugrált, és a kelleténél sokkal többször ejtette a lábára a zsonglőrbábukat. Hogy miért nem sérült meg soha komolyabban? Erre a vezetékneve adja meg a választ! Wylie azután tért vissza Starlight Shores városába, hogy komoly kiképzésben vett részt a tengerentúlon elit akrobaták egy csoportjával, és most kész meghódítani a várost veszedelmesen merész mutatványaival.
Kapcsolatai: Isaac Luck - fivér - barát, Chad Luck - fivér - barát
Foglalkozása: zöldfülű zsonglőr - Marvin Nyurrgha (akrobata szakma 2. szint)

Chad Luck laza fickó laza életstílussal. Rengeteg munkahelyről kirúgták már - persze nem mintha ez őt érdekelné -, de megnyerő külsejének köszönhetően így is könnyedén boldogul. Chad nemrégiben csinos örökséghez jutott, és nagyon boldog emiatt: azt reméli, hogy az ölébe pottyant pénzzel tovább folytathatja a szórakozóhelyek, kávéházak és a tengerpart háromszögében zajló, gondtalan életét. Soha életében nem hagyta el Starlight Shores városát, és nem is tervezi.
Kapcsolatai: Wylie Luck - fivér - barát, Isaac Luck - fivér - barát
Foglalkozása: munkanélküli

A három fivér legfiatalabbika, Isaac Luck rendkívül okos Sim, így nem meglepő, hogy a zene iránti szeretete egészen a menedzseri székig repítette. Isaac boldog, amiért az élet újra összehozta bátyjaival, és alig várja, hogy végre a város legkedveltebb tehetségeivel bratyizhasson. Isaac szívesen tölti az estét a tesóival a városban, de aggódva figyeli Chad féktelen bulizási szokásait.
Kapcsolatai: Wylie Luck - fivér - barát, Chad Luck - fivér - barát, Melanie Worthington - főnök - ismerős
Foglalkozása: menedzser (zenei hivatás 4. szint)

 

MARTIN Család
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 19.000 simoleon

Egy híres szakács, egy álomszép feleség és egy helyes kissrác - a Martin családnak sok az irigye. Ennek a tökéletes famíliának csak egy oka lehet a panaszra: Wayne pecamániája, amit a felesége és a fia nem képesek megérteni.

Spanyol menedék
Lankás utca 241.
30x25 méretű, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba

Ennek a tágas simlaknak minden egyes túlméretezett szobája felkészült a hasonlóképpen túlméretezett bútordarabok elhelyezésére. A különleges szépségű udvar úgy fest, mint egy egzotikus nyaralóhely életre kelt prospektusa, és ha ez még mindig nem lenne elég, az épület egy domb tetején áll, amelyről rálátni a belváros szívére!

Wayne Martin kissé különc, de sikeres figura, aki végignézte, amint a szülővárosa a szórakoztatóipar fellegvárává nőtte ki magát. A természet szerelmeseként nagyra értékeli, hogy egyszerre élvezheti a hegyek és a tenger közelségét. Wayne tipikus autóbolond, aki szívesen tölti idejét a motorháztető alatt bütykölve, illetve a különféle háztartási berendezések továbbfejlesztésén munkálkodva. Gyermeki örömmel tréfál meg másokat, és elég nehéz komolyan venni. Első gyermeke megszületésekor Wayne rájött, hogy kész letelepedni és a családjának szentelni az életét, bár egy-két csíny azért még becsúszhat...
Kapcsolatai: Aurora Martin - feleség, Nigel Martin - fiú - barát, Willard Wright - főnök - ismerős
Foglalkozása: konyhafőnök-helyettes (konyhaművészet hivatás 7. szint)

Aurora Martin a szórakozás minden formáját kedvelő, felszabadult nő, aki jól viseli Wayne gyakran különös viselkedését - ideális partner, nem vitás. Egész életében szerette a kockázatot, de kisbabája érkezése óta egy kicsit visszavesz a lendületből. Nagyon élvezi, hogy egy ilyen divatos városban élhet, bár nehezére esik tartania a lépést a település legmenőbb Simjeivel.
Kapcsolatai: Wayne Martin - férj, Nigel Martin - fiú - barát
Foglalkozása: munkanélküli

Nigel Martin kedves kissrác, aki irracionális mértékben retteg a mókusoktól - és úgy általában mindentől, ami a szabadban várja őt. Emellett élvezi az egykeséget és a szülei folyamatos, lankadatlan figyelmét.
Kapcsolatai: Wayne Martin - apa - barát, Arurora Martin - anya - barát
Foglalkozása: tipegő

 

MEIR Család
Nehézség: 1. szint, kezdőtőke: 1.600 simoleon

Javed tehetséges, törekvő és művelt, valamiért mégsem túl szerencsés a szerelemben. Vajon rátalál a románc, vagy a siker marad az egyetlen társa?

Monomogul
Pálmafasor 18.
30x30 méretű, 1 hálószoba, 1 fürdőszoba

A ház első szembeötlő tulajdonsága a nagy gonddal kialakított kertje - még saját tavacskája is van! Azonban a tágas nappali és konyha is említést érdemel, hiszen nekik köszönhetően ez a hívogató simlak ideálissá válik a vendégfogadásra. Ebben az épületben semmit nem kell majd átalakítanod: egyszerűen csak élvezd a fényűzően, minden jóval felszerelt lakótereket!

Javed Meir közismert akrobata, akit már nem sok választ el a pályája csúcsától. A pár évvel ezelőtti nagy áttöréskor tehetségének híre elkezdett terjedni a városban, manapság pedig gyakran felismerik az utcán a rajongói, és az előadásai rendre remek kritikákat kapnak. Vérbeli könyvmolyként Javed a legszívesebben a parkban vagy az erdőben tölti a szabad óráit egy jó könyv társaságában, mert így egyszerre élvezheti a két kedvenc hobbiját. Nagyon szeretne letelepedni és családot alapítani, de sajnos az igaz szerelem mindeddig a sikerei ellenére elkerülte.
Kapcsolatai: Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: zöldfülű zsonglőr - Kassian, a Mennyei (akrobata szakma 2. szint)

 

PLATT Család
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 4.700 simoleon

A Platt család két tündéri gyerekből és egy rajongó édesanyából áll. Danielle a legjobbat akarja porontyainak, de néha kicsúszik a kezéből az irányítás a számlák kifizetésével és a két ifjonc nevelésével való küszködés közben. Vajon képes lesz talpon maradni a Platt család Danielle korlátozott bevételei mellett?

Bájos lak
Lankás utca 107.
25x20 méretű, 2 hálószoba, 1 fürdőszoba

Ha a tiéd lenne ez a ház, már otthon lennél! Ez a bájos házikó ideális választás a családalapításra készülő, vékonypénzű Simek számára. A bőkezűen méretezett belső terekben az egész família elfér, a kert pedig épp elég nagy ahhoz, hogy minden kertész örömét lelje benne. Garázsa épp nincs, de ez bónusznak tekinthető az olyan Simek esetében, akik ki nem állhatják a garázsokat!

Danielle Platt egyedülálló édesanya, aki szépen alakuló előadóművészi karrierjét hagyta ott a gyermekei kedvéért. Miközben szabadúszó regényíróként próbál nevet szerezni magának, részmunkaidőben a helyi fürdőházban dolgozik, hogy el tudja tartani a családját. A napjait többnyire otthon, az írásain dolgozva és a gyerekekkel foglalkozva tölti. A főzésben sosem jeleskedett, ezért gyakran viszi étterembe a családot főzőcske helyett. Időnként kissé neurotikusan viselkedik, és a kelleténél többet aggódik a kicsikéi miatt, de igyekszik folyamatosan táplálni a gyerekek kreativitását, képzeletét és ambícióit.
Kapcsolatai: Robbie Platt - gyerek - barát, Alora Platt - gyerek - barát, Kirstin Law - ellenszenves
Foglalkozása: ruhahajtogató (fürdőspecialista hivatás 1. szint)

Alora Platt okos és tehetséges gyerek, aki szabadidejében gyakran festeget. Nagyon szeret uszodába járni a mamájával. Jól teljesít az iskolában is: mindig az osztály legjobb tanulói közé tartozott. A képzelete élénk, gyakran csapongó. Olykor idegesítik a fivérei csínytevései vagy az édesanyja örökös aggódása, és olyankor hajlamos hisztit csapni. Nagyon szeret bájos szoknyákban és muris hercegnős szerelésekben illegni-billegni, és ha felnő, híres popsztár szeretne lenni - ha másért nem is, hát a menő ruhákért!
Kapcsolatai: Danielle Platt - anya - barát, Robbie Platt - fivér - barát
Foglalkozása: általános iskolai tanuló (3)

Robbie Platt igazi fenegyerek, aki előszeretettel hozza rá a frászt a mamájára a vadóc viselkedésével. Szívesen tölti az idejét a szabadban a többi gyerekkel szaladgálva, fogócskázva, lélegzet-visszatartó versenyt tartva és bringázva. Az iskolában nem remekel és a barátaival való kapcsolatát hajlamos a tanulás elé helyezni. Különösen szereti a csínyeket és a rosszalkodást.
Kapcsolatai: Danielle Platt - anya - barát, Alora Platt - lánytesó - barát
Foglalkozása: általános iskolai tanuló (3)

 

SAGAR Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 13.000 simoleon

Rehman egyedülálló édesapa, aki csak arra vágyik, hogy egyetlen gyermeke sikeres legyen az életben: mindent megtesz hát, hogy Talant jó jegyek szerzésére és tisztes hivatás választására ösztönözze. Talan azonban a színpad sztárja szeretne lenni... Vajon megvalósítja az álmát, vagy óhatatlanul eltávolodik édesapjától?

Fényűző fényesség
Lankás utca 230.
30x40 méretű, 2 hálószoba, 2,5 fürdőszoba

A boltívek meglehetősek szabadelvű használata a nyitottság érzetét kölcsönzi a belső tereknek, lehetővé téve a fény akadálytalan áradását. Klasszikus berendezése, valamint a kézzel készített padlólapok és lépcsőkorlátok kifinomultságot sugároznak, a szőnyegkollekció viszont megőrzi az otthonos hangulatot.

Rehman Sagar egész életében kőkeményen dolgozott, hogy elérje mindazt, amit ma a magáénak tudhat. Köztiszteletben álló sebészként a felesége kérésére költözött a városba, de a boldogságuk nem tartott soká: az asszony röviddel ezután elhunyt. A halálát követően Rehman minden energiáját a kórházi munkájának szentelte, no meg annak, hogy közös fiukból, Talanból derék polgárt faragjon, így a kapcsolatokra és egyéb földi hívságokra már nem maradt ideje...
Kapcsolatai: Talan Sagar - fiú - barát, Brandon Woods - ellenszenves, Seth Monroe - főnök - ismerős
Foglalkozása: trauma sebész (egészségügyi hivatás 6. szint)

Talan Sagar mindig is tudta, hogy előadói pályára és hírnévre született, és barátságos természetének, lefegyverző mosolyának és természetes karizmájának köszönhetően erre meg is van minden esélye. Apjának azonban más tervei vannak vele... Vajon sikerül Talannak valóra váltania a színpad meghódításáról szőtt álmait, miközben megpróbál eleget tenni a szigorú atya elvárásainak is, aki szorgalmas tanulásra és egy "rendes állás" keresésére ösztökéli?
Kapcsolatai: Rehman Sagar - fiú - barát
Foglalkozása: középiskolai tanuló (3)

 

SINGH Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 800 simoleon

Matias és Priscilla nem voltak túl szerencsések mostanában, de mindketten nagyon bíznak benne, hogy az új városban jobbra fordul a sorsuk. Priscilla profi bűvész szeretne lenni, aki lángra gyújtja a világot a káprázatos tükreivel, Matiasnak pedig álomszép hangja van - bár a világ többi része is felfedezné ezt! Vajon a szárnyaira veszi a hírnév a Singh családot, vagy a szegényházban kötnek ki?

Kicsi a bors
Csillagos út 257.
25x30 méretű, 1 hálószoba, 1 fürdőszoba

A fekvésnél mi sem fontosabb! Ez a hajlék talán nem a legtágasabb, de központi elhelyezkedése bőségesen kárpótol a méretbeli hiányosságokért. A szobái a lehetőségekhez mérten tágasak, így kényelmesen kinyújtózhatsz a személyre szabott paradicsomodban gyönyörködve, és mindeközben csak pár percnyi séta választ el a belváros szívétől! Ha kényelemre és luxusra vágysz, ne keress tovább: megtaláltad!

Matias Singh reményteljes énekesjelölt, aki keményen dolgozik, hogy végre befusson. Sajnos Fortuna nem igazán fogadta a kegyeibe, és egyik balszerencsés incidens követte a másikat, hátráltatva őt a céljai elérésében. Pedig majdnem bekövetkezett a nagy áttörés: már minden készen állt élete első fellépéséhez, amikor a nagy nap reggelén a koncertterem porig égett. Azóta is várja a második lehetőséget, de Matias nem adja fel egykönnyen, és hajlandó keményen megdolgozni a sikerért.
Kapcsolatai: Priscilla Singh - feleség, Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: kezdő nótafutár - Sörény Espressivo (énekes szakma 1. szint)

Priscilla Singh nagyon szeret bulikon fellépni, és szívesen tölti az időt gyerektársaságban - ezért is választotta a bűvészi pályát annak idején. Közvetlen és kedves, így sosem esett nehezére barátokat szerezni, de a szülővárosában nem keresett eleget a választott hivatásával a megélhetéshez. Így amikor Matias felvetette, hogy kezdjenek új életet egy új városban, Priscilla örömmel beleegyezett. Azt reméli, hogy egy napon nagy családja lesz, de mivel pillanatnyilag a számlákat is alig tudják kifizetni, úgy döntött, megvárja, míg ő és Matias is sikeressé válnak a karrierjükben.
Kapcsolatai: Matias Singh - férj, Brandon Woods - ellenszenves
Foglalkozása: a rejtélyek Simje - Danielle, az Álomlátó (bűvész szakma 3. szint)

 

A VERSENGŐ NŐVÉREK Háztartás
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 4.700 simoleon

Rich és Sadie boldog pár, akik nemrég befogadták otthonukba a barátnőjüket, Mercedest. Az eredeti terv az volt, hogy Sadie segít elindítani Mercedes énekesi karrierjét, ám mostanában kissé aggódik: a jelek szerint Mercedes úgy akar előrejutni, hogy megpróbálja kifogni a szelet barátnője vitorlájából. Ám még rosszabb: Mercedes Sadie barátjára, Richre is szemet vetett... Vajon Sadie hibát követett el ezzel a nagylelkű gesztussal, vagy Mercedes kudarcot vall, és nem sikerül elhappolnia Sadie párját és rajongóit?

Impozáns udvarház
Látkép sugárút 656.
30x40 méretű, 3 hálószoba, 1,5 fürdőszoba

A romantikus, spanyol gyarmati stílusjegyeket viselő épület impozáns főbejáratához vezető fedett sétányok ódon bájt kölcsönöznek ennek a tagadhatatlanul modern kúriának. Az emelet kandi szemek elől rejtett erkélyeiről egész évben lélegzetelállító kilátás nyílik, a szívesen főzőcskéző Simek pedig biztosan értékelni fogják a legkitűnőbb eszközökkel felszerelt, fényűzően berendezett álomkonyhát!

A régóta Starlight Shores városában élő Rich Richmond élvezi a nyüzsgést, de sosem érzett vonzódást a színpad vagy a sztárok élete iránt. Sadie nevű barátnőjével szemben Rich meglehetősen unalmas munkakörben, céges zombiként dolgozik, de lelkesen támogatja Sadie karrierjét, és egyetlen fellépését sem hagyja ki. Egyszer aztán Mercedes úgy döntött, hogy behálózza őt, és Rich egy csapásra a lakótársai közötti kötélhúzás kellős közepén találta magát. Noha szereti Sadie-t, nem hagyja hidegen Mercedes vonzereje, és tisztában van vele, hogy hamarosan kemény erkölcsi dilemmával kell szembenéznie...
Kapcsolatai: Sadie Mason - barátnő, Mercedes May - reménybeli partner, Edward Gooder - főnök - ismerős
Foglalkozása: céges zombi (üzlet hivatás 4. szint)

Sadie Mason igazi énekesdinasztiából származik - a családjának a vérében van a tehetség és a színpad szeretett. Rich nevű barátjával ér, akibe fülig szerelmes, és reméli, hamarosan gyűrű kerül az ujjára. Sadie nemrég úgy döntött, hogy szívességet tesz a barátnőjének, Mercedesnek, és segít beindítani a karrierjét, de a jótett sajnos visszafelé sült el. Sadie most kénytelen felvenni a kesztyűt, hogy ne veszítse el a rajongóit és a szerelmét... Szerencsére a tehetségére mindig számíthat, így biztos benne, hogy minden szempontból felülkerekedik a cselszövő Mercedesen. Nagyon reméli, hogy boldoga élhet Rich oldalán, és a slágerlistákat is meghódíthatja.
Kapcsolatai: Rich Richmond Mason - szerető, Mercedes May - barátnő
Foglalkozása: helyi híresség - Georgette Canzone (énekes szakma 5. szint)

A főiskoláról frissen kikerült, hírnév után sóvárgó Mercedes May hiába próbált szert tenni némi ismertségre, ezért barátnője, Sadie segítségét kérte. Mercedes mindig eléri, amit akar, így annak rendje és módja szerint meg is győzte Sadie-t, hogy fogadja be őt az otthonába. Közben Mercedes énekesi karrierje is beindult: olyan ügyesen lavírozott Sadie farvizében, hogy csakhamar kisebb helyi hírességgé lépett elő. Mercedes imádja a reflektorfényt - még akkor is, ha tulajdon barátnőjét kell arrébb taszítania érte. Arra vágyik, hogy magáénak tudhassa mindazt, amit Sadie, még akkor is, ha ehhez el kell vennie tőle.
Kapcsolatai: Sadie Mason - barát, Rich Richmond - reménybeli partner
Foglalkozása: tehetséges amatőr - Alma Glissando (énekes szakma 3. szint)

 

WHITFIELD Család
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 25.000 simoleon

Whitfieldék a tipikus sztárcsalád. A felszín idilli: hírnévben, csillogásban és tehetségben nem szenvednek hiányt, de a szórakoztatóipar világa nem tündérmese. Vajon nem teszi túlzottan próbára a családi kötelékeket az örökös reflektorfény?

Szentély
Parti tér 447.
40x30 méretű, 3 hálószoba, 2,5 fürdőszoba

Ez a modern háromszintes a tengerpart közvetlen közelében épült, és tulajdonosai ablakok sokaságán át gyönyörködhetnek a kilátásban. Igazi kényelmes, tágas simlak, amely két férőhelyes garázsával és apró úszómedencéjével ideális választás a gondtalan élet kedvelői számára.

Jamal Whitfield akkor költözött a városba a családjával, amikor zenei tehetségkutatóvá léptették elő, hogy nagyobb eséllyel bukkanjon rá az itt élő csiszolatlan gyémántok valamelyikére. Élete nagy részét a húrok pengetésével töltötte, és ez előnyt jelent majd a munkájában, hiszen tehetséges zenészek felkutatására és leszerződtetésére specializálódott. Az álomállásnak azonban vannak hátulütői is: egyesek bármit megtennének, hogy felfedezzék őket, és ez eléggé megviseli Jamal imádott feleségét...
Kapcsolatai: Diane Whitfield - feleség, Barry Whitfield - fiú - barát, Lela Whitfield - lány - barát, Lindy Avilla - főnök - ismerős
Foglalkozása: zenei tehetségkutató (zene hivatás 5. szint)

Diane Whitfield és Jamal akkor ismerkedtek meg, amikor ugyanannál az együttesnél dolgoztak roadie-ként, és azóta is elválaszthatatlanok. Az asszony nagyon büszke a férjére, és izgatottan várja, mit tartogat az élet a számukra egy ilyen érdekes városban. Nem számolt ugyan a fiatal zenészekkel, akik hajlamosak egy kicsit túllőni a célon, hogy felhívják magukra a férje figyelmét, de tökéletesen megbízik hitvese hűségében. Diane roadie-karrierjének egy leejtett hangszer véget vetett ugyan, de most pár év kihagyást követően végre visszatért a szórakoztatóipar olyannyira szeretett világába - ezúttal akrobataként.
Kapcsolatai: Jamal Whitfield - férj, Barry Whitfield - fiú - barát, Lela Whitfield - lány - barát
Foglalkozása: a kézügyesség kiválósága - Gale Botolmax (akrobata szakma 5. szint)

Amióta Barry Whitfield az eszét tudja, mindig gitár volt a kezében, és a kedvenc dalait gyakorolta. Egy szép napon híres gitáros szeretne lenni - de ha ez nem jön össze, a mikrofonnal is megbékélne. Akárhogy is alakul, vonzza a hírnév és a csillogás, sztáréletre vágyik. Barry nagyon élvezi, hogy a szórakoztatóipar fővárosának a szívében élhet, és abban bízik, hogy az apja kapcsolatainak köszönhetően nem kell már sokat várnia a nagy áttörésre (pláne, hogy a továbbtanulásra nem kíván időt fecsérelni). Természetes sármjával igencsak népszerű a hölgyek körében, és a gitáros szerenádok is az ő malmára hajtják a vizet.
Kapcsolatai: Jamal Whitfield - apa - barát, Diane Whitfield - anya - barát, Lela Whitfield - lánytesó - barát
Foglalkozása: középiskolai tanuló (3)

Lela Whitfield forrófejű, és nem fél kimondani, amit gondol. Nyíltan tiltakozott a költözés ellen, és annak ellenére hiányoznak neki a régi barátai, hogy immár a szórakoztatóipar fővárosában élhet. Előszeretettel maradozik ki, és amikor csak tud, kioson a házból - csak hogy megmutassa a szüleinek, mennyire önálló. De annak ellenére, hogy épp lázadó korszakát éli, Lela a lelke mélyén nagyon tiszteli apját mindazért, amit a zeneiparban elért, és szeretne egy szép napon a nyomdokaiba lépni.
Kapcsolatai: Jamal Whitfield - apa - barát, Diane Whitfield - anya - barát, Barry Whitfield - fivér - barát
Foglalkozása: Középiskolai tanuló (3)

 

WOODS Család
Nehézség: 3. szint, kezdőtőke: 1.140 simoleon

A Woods család tagjai nem mindig tartoznak a környék legnépszerűbb arcai közé. Ez nem azért van, mert szeretik a fákat, hanem mert ellenzik a városbővítési terveket (és általában mindent, ami városburjánzást eredményezhet). A város régi lakói támogatják az ügyüket, de az előadóművészek és a befektetők nem osztják a véleményüket. Vajon sikerül Woodséknak megmenteni a várost, vagy csak még jobban elszigetelődnek?

Bombajó bungaló
Lankás utca 108.
32x30 méretű, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba

Fészkeld be magad ebbe a tágas simlakba, és Simjeid egy csapásra otthon érzik majd magukat! Nagy alapterületű közös helyiségeivel és méretes tornácával kényelmes, gondtalan életet ígér tulajdonosainak, akik az emeletről belefeledkezhetnek az utcai panorámába, Ez a történelmi, légies bájt sugárzó otthon ideális választás egy előkelő família számára - nyűgözd le barátaidat ezzel a különleges fogással!

Egy ingatlanfejlesztőktől hemzsegő család egyetlen fabolond tagjaként Brandon Woods már gyermekként is úgy érezte, hogy kilóg a sorból. Felnőtt éveit az erdővédelemnek szentelte: utazgatott az országban, és mindenütt felemelte a hangját az erdőirtások ellen. Egy adománygyűjtő rendezvényen aztán megismerkedett a későbbi feleségével és lelki társával, Stardusttal. Amikor felismerte, hogy családjának állandó bevételekre van szüksége, Brandon állást vállalt számlálóbiztosként, hogy a szórakoztatóipari mamutkomplexumok építése ellen tiltakozva folytathassa környezetvédelmi tevékenységét. A város régi lakói ugyan támogatják, de az ügynökök és a fellépési lehetőségekre vágyó előadóművészek szemében csakhamar közellenséggé vált.
Kapcsolatai: Stardust Woods - feleség, August Woods - lány - barát, Addison Batez - barát, Kirstin Law - barát, Conrad Anderson - kedves ismerős, Matias Singh - ellenszenves, Madeline Buckshot - ellenszenves, Steve Cupp - ellenszenves, Sonoko Lee - ellenszenves, Javed Meir - ellenszenves, Darren Lott - ellenszenves, Mitch Lee - ellenszenves, Becky Luck - ellenszenves, Rehman Sagar - ellenszenves, Yolanda Lemmon - ellenszenves, Priscilla Singh - ellenszenves, Finnegan Sawyer - ellenszenves, Charlie Ray Buckshot - ellenszenves
Foglalkozása: szavazatszámláló (politika hivatás 2. szint)

Stardust Woods boldog házasságban él lelki társával, a szintén környezetvédő Brandonnal. El sem tudta képzelni, hogy lehet még ennél is szebb az élet, amíg egy szép napon Brandonnal úgy nem döntöttek, hogy a családot teljessé téve (és egyúttal másokon is segítve) örökbe fogadják a kis Augustot. Most a környezetvédelem mellett az anyaság kihívásai töltik ki az idejét, és mindent megtesz, hogy Augustból rendes, derék, környezettudatos állampolgárt faragjon. Stardust barátságos természete szinte lehetetlenné teszi, hogy ne kedvelje az ember, még ha nem is ért egyet a Woods család radikális antiurbanizációs nézeteivel.
Kapcsolatai: Brandon Woods - férj, August Woods - lány - barát, Kirstin Law - kedves ismerős
Foglalkozása: munkanélküli

A Woods család legfiatalabb tagja, August Woods közvetlen és érdeklődő, és még a legegyszerűbb bűvésztrükk is őszinte lelkesedéssel tölti el. Augustnak természet adta tehetsége van a művészetekhez, és ha nem a fákat védelmezi majd felnőtt korában, Brandon és Stardust örülne a művészi hivatásban betöltött sikereinek.
Kapcsolatai: Brandon Woods - apa - barát, Stardust Woods - anya - barát
Foglalkozása: általános iskolai tanuló (3)

 

WORTHINGTON Család
Nehézség: 2. szint, kezdőtőke: 3.100 simoleon

Egy kedves nagymama és egy srác, aki nem emlékszik a valódi nevére: ők Worthingtonék, akik a társasági életüket tekintve nem is lehetnének különbözőbbek. Melanie nagyon szereti áthívni magához barátait, míg Girbits előszeretettel zárkózik be a szobájába videojátékaival. Vajon Girbits átesik végre az első csókján, vagy örök életére facér marad?

Álomkunyhó
Látkép sugárút 638.
50x40 méretű, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba

Ez a bájosan ódivatú simlak meszelt deszkakerítésével és ejtőzésre csábító verandáival sok-sok boldog családi emlékkel kecsegtet. Az ajtón belépve megmelegedhetsz a nappali kandallótüzénél, odakint pedig megcsodálhatod a hatalmas udvart, és elmerenghetsz a számtalan átépítési lehetőségen. Ez a kiváló épület számos generáción át igazi, kényelmes otthont biztosít a családod számára.

Melanie Worthington tündéri idős hölgy, az a típus, aki egy tál friss, gőzölgő süteménnyel várja a vendégeit. Amikor fiatalabb volt, a rózsái kibérelték maguknak a dobogó legfelsőbb fokát a megyei szépségversenyeken. Még mindig lelkes kertész: az ideje nagy részét a kertben bogarászva tölti, és büszkén állítja ki a csodaszép csokrait a lakásban. A férje elvesztését követően az unokája, Girbits beköltözött hozzá, hogy segítsen neki a ház körül, és hogy legyen társasága. Melanie nem teljesen érti a játékokat, amelyeket Girbits játszik, de ettől még ugyanúgy szereti és jól tartja a fiút, és persze hagyja, hadd játsszon a kedve szerint.
Kapcsolatai: Laurel Worthington - lány - barát, Girbits Worthington - unoka - barát
Foglalkozása: munkanélküli

Girbits Worthingtonnak van rendes, polgári neve, de jobban szereti, ha az online játékok világában használt avatarja nevén szólítják. Ahelyett, hogy péntek esténként elmenne egy koncertre vagy előadásra, mint a többi kamasz, ő szívesebben tölti az idejét a monitorja lágy derengésében, a karaktereit fejlesztve. Egy kis hackerkedéstől sem riad vissza, hogy gyorsabban teljen az idő... Bár most nem a legjobb ember számítógépét törte fel, így sikerült Addison Batezt az esküdt ellenségévé tennie. Amióta a nagymamájához költözött, Girbits remekül érzi magát (és egy kicsit talán túl jól is, mert most nem úgy fest, mint aki valaha ki akarna költözni...)
Kapcsolatai: Melanie Worthington - nagyanya - barát, Conrad Anderson - barát, Addison Batez - ellenség
Foglalkozása: középiskolai tanuló (3)

Laurel Worthington (a képen balra) egy városlakó. Amennyiben aktív Simmé teszed, a következőket tudhatjuk meg róla:
Laurel Worthington - életcél: reneszánsz Sim, felnőtt, csillagjegye: oroszlán, jellemvonásai: jó humorú, izgulékony családközpontú, takarékos, ambiciózus, kedvencei: klasszikus zene, lecsó, türkiz
Kapcsolatai: Melanie Worthington - anya - barát (beköltözés után a fiával egymás ismerősei lesznek)
Foglalkozása: munkanélküli

 

A tippet és a képeket készítette: Teteci</s

Boszorkányok

A Boszorkányok a Természetfeletti erők kiegészítővel érkeztek a játékba. A boszorkányok varázserővel rendelkező teremtmények.

- Aktív sim és NJK is lehet boszorkány.

- A boszorkányok halandók.

- Boszorkányod nem lehet más teremtmény, amíg boszorkány. Ez alól egyedül az átmeneti zombiizmus a kivétel. (Mivel a zombik nem igazi teremtmények.)


- Hogyan legyél boszorkány?
- Varázsseprűk
- Varázspálcák
- Varázserő
- Boszorkány jártasság
- Varázslatok
- Varázspárbaj
- Öröklődés
- Gyógyulás

 

Hogyan legyél boszorkány?

 

A Család létrehozása menüben egyszerű dolgod van. Az elkészítendő simnél kiválaszthatod teremtménylétének típusát.

 

 

Ha már meglévő simedet szeretnéd boszorkánnyá változtatni, ahhoz Palackozott boszorkafőzetre van szükséged, amit a simednek meg kell innia önmagában, italba keverve, vagy meg kell, hogy dobják vele.

A boszorkafőzetet megvásárolhatod mágikus bizományi boltban, Arisztid Elixirárudájában, vagy magad is elkészítheted, ha jártas vagy az alkímiában. Erről a lehetőségről az Alkímia című tippben olvashatsz részletesen.

! A boszorkányok gyorsabban sajátítják el az Alkímia-jártasságot.

 

 

A boszorkányoknál a Különleges... interakciós menüpontok közé felkerülnek a Varázsige-használat opciói.

 

 

Az újdonsült boszorkányok kapnak egy Klasszik varázspálcát az eszköztárukba, valamint egy Seprari Klasszik seprűt közlekedési eszköznek.

 

Varázsseprűk

 

A katalógus Szoba/Szabadban/Szállítás valamint a Funkció/Járművek/Egyéb részlegében új seprűt vehetsz magadnak. Előbb azonban egy Varázsseprűtartóra lesz szükséged, ami szintén a Járművek/Egyéb részlegben találsz, és 25 simoleonba kerül. (Minden seprűnek saját tartó kell.)

 ! A varázsseprűket bármilyen más teremtmény vagy humán sim is használhatja közlekedésre, ehhez nem kell boszorkánynak lennie.


 

A seprűs közlekedés segít feltölteni a varázserőt.

 

 

A seprűk részletes leírását elolvashatjátok, ha a nevükre kattintotok a táblázatban.

 

 

Név Ár Sebesség
Seprari Klasszik 265 2
Seprari Tinizzo 165 1
Seprari Neoklasszik 385 4
Seprari Pegazus 455 7

 

  

Varázspálcák

 

A pálcákat a Vásárlás katalógus Funkció/Szórakozás/Hobbik és jártasságok és a Szoba/Dolgozó/Hobbik és jártasságok részlegben találod meg. A pálcákat tarthatod az eszköztáradban, de elhelyezheted a világban is.

 

 

A varázslatok pontossága és hatékonysága nagymértékben függ a varázspálcától, amit használunk. A Klasszik varázspálca mindkét tekintetben a leggyengébb teljesítményt nyújtja, ezért, ha van elég tőke a kasszában, érdemes beruházni egy jobb minőségű pálcára.

A pálcáknak két tulajdonságát kell figyelembe venni. A Varázspontosság a varázslat célpontját jelenti. Siker esetén a varázslat ott hajtódik végre, ahol mi szeretnénk: egy adott simen, tárgyon. Sikertelenség esetén visszahathat a varázslóra, vagy valaki másra, vagy másik helyre.

A Hatékonyság a mágiaigény fényében: A jó minőségű pálcák kevesebb varázserőt pazarolnak, és nagyobb az esély, hogy a varázslat sikerül. (A sikertelenség két dolgot jelenthet: nem történik semmi; valamiféle ellenvarázslat jön létre.)

A pálcák részletes leírását elolvashatjátok, ha a nevükre kattintotok a táblázatban.

 

Név Ár Varázspontosság Hatékonyság
Klasszik 360 a legalacsonyabb a legalacsonyabb
Azúr 540 alacsony alacsony
Bíbor 540 alacsony alacsony
Ezüstfehér 540 alacsony alacsony
Lombfalvi 720 közepes magas
Elefántcsont 720 magas közepes
Kristály 900 közepes a legmagasabb
Elegáns 900 a legnagyobb közepes
Irizáló 1080 magas magas

 

Ha több pálcád van, az eszköztárban beállíthatod, melyik legyen az elsődleges pálca, ezt fogja a sim használni a következő varázslásokkor.

 

Ha a simednek összegyűlik 20000 életcél pontja, megvásárolhatja magának a Varázskezek életcél-jutalmat. A jutalom eredménye, hogy immár pálca nélkül varázsolnak, és emiatt sohasem hibáznak többé! (Azért előfordul, de ritkán.)

 

 

A varázserő

 

A boszorkányok vezérlőpaneljén megjelenik Varázserejük mérője. A varázserő úgy működik, mint az energia, szintje csökken minden esetben, amikor simed mágiát használ. Ha nem varázsol, a varázserő újra feltöltődik. A teljes feltöltődéshez nagyjából 6 óra szükséges. Ha sikeres varázslatot szeretnél, tartsd a varázserőd szintjét 50% felett.

 

 

A varázserő lemerülése nem jelenti azt, hogy a sim ne használhatná képességét, viszont próbálkozásai nem a várt eredménnyel járnak.

 

 

A varázserő feltöltésének egyik gyorsabb módja a seprűn közlekedés vagy a Seprari Röparéna használata. A Röparénát használhatod közösségi telken, ha építesz ilyet, de vásárolhatsz otthonra is. A Vásárlás katalógus Funkció/Szórakozás/Hobbik és Jártasságok vagy a Szoba/A szabadban/Szabadtéri tevékenységek részlegben találod, 960 simoleonba kerül és 10x8 egységnyi helyet foglal a telken. A Száguldás és a Kaszkadőrmenet is növelik a varázserőt, utóbbival még borravalóra is szert tehet a sim.

 
! A seprűkhöz hasonlóan a Seprari Röparénát is használhatják nem-boszorkány simek, ez egyébként gyakori vágyuk is.

 

 

A varázserő azonnali feltöltéséhez újfent egy főzetre van a szükséged, ez a Mágiaeszencia, amit megvásárolhatsz a mágikus bizományi boltban, vagy elkészítheted alkimistaként. (Alkímia cikk)

 

 

Mágiajártasság és varázslatok

 

A varázslatok időnként félresikerülhetnek, ezt befolyásolja egy pár tényező. A varázspálca minősége, a varázserő szintje, valamint a boszorkány mágiajártassága. A mágiajártasság amolyan rejtett jártasság (Sem a jártasságpanelen, sem az irányítópanelen nem fogod megtalálni az aktuális szintjét.) csupán az elérhető opciókból, és varázslás közben a sim feje felett megjelenő fiolából tudhatod, hol tart a simed. Természetesen egy módon fejleszthető: varázslással.

  

Szint Elérhető varázslat 1 Elérhető varázslat 2
0 Varázsoljon elő egy almát
Játsszon varázslattal
1 Átalakulási rituálé Szerencsehozó bűbáj
2 Tűzgolyó Fagyvarázslat
3 Mágikus fejlesztés Varázspárbaj
4 Szerelembűbáj Varangyizátor átok
5 Kísértetátok Szebb varázslat animációk
6 Éhség-, hólyag-, tisztaságbűbáj
7 Éhség-, hólyag-, tisztaságátok
8 Napfénybűbáj Dögvészátok
9 Helyreállítási rituálé
10 Feltámasztási rituálé

 

 

Az egyes szintek bővebb leírását elolvashatod, ha a számokra kattintasz.

 

A simre irányuló varázslatoknak három fajtája létezik. Átkok (negatív hatásúak), bűbájok (pozitív hatásúak) és varázsigék (semlegesek). A boszorkány sosem használhat önmagán átkot.

 

 

Varázsoljon elő egy almát: Ingyen alma, rosszabb-jobb minőségben. Megehető, elültethető, mint bármely más alma. Később felhasználható átalakító rituáélknál. Hiba esetén mérgezett almát kapunk. Ha ezt megeszi a sim, Hófehérke módra álomba merül 2 órára. (De a magnó, gyereksírás, ébresztőóra korábban is felébresztheti.)

! A lovak kifejezetten szeretik ezt a varázslatot - egy boszorkánynak sosem okoz gondot almaterménnyel kényeztetni patás kedvencét.

 

 

Játsszon varázslattal: A legelső lehetőség, hogy simed növelje tapasztalatát a varázslás terén. Növeli a jártasságod szintjét, csökkenti a varázserőt.

 

Átalakulási rituálé: Bármilyen gyűjthető holmin elérhető varázslat: termény, mag, drágakő, meteor, fém, hal, rovar, lepke, boltban vásárolható élelmiszer. A rituálé végén egy új, véletlenszerű gyűjthető holmit kapunk. Az elővarázsolt almánkból akár zebramintás lepkénk, lánggyümölcs magunk, vámpírhalunk, virslink is lehet. (Remek módja a pénzszerzésnek is.) A kőzetek, melyeket átalakítás révén nyerünk, megjelennek a gyűjteménynaplónkban újdonságként. A rovarok, halak és növények azonban nem számítanak ilyen szempontból "befogottnak", a sim gyűjtemény statisztikáját nem módosítják. A halak akváriumán és a rovarok terráriumán a "Fogságban született" cimke olvasható. A gyűjthető kisállatok, úgy mint rágcsálók, kígyók, madarak, teknősök, gyíkok nem átalakíthatók! Hiba esetén az átalakítandó holmi eltűnik.

 

Szerencsehozó bűbáj: Simeken érhető el. Szerencsésnek érzi magát hangulatjelző +5 értékű, egy teljes napon át. Sikertelenség esetén a sim a Peches hangulatjelzőt kapja meg. 

 

 

Tűzgolyó: A kapcsolatmutatón nem változtat. A simek hangulatjelzőt kapnak és megperzselődnek. Földre kattintva remekül lehet gyújtogatni (Hóban is). A fagyvarázslatot oldja, ha simre irányítjuk, tócsákat felszárítja, ha a földön használjuk. Égő tüzeket fagyvarázslattal el lehet oltani.

! A boszorkányok, ha már ismerik ezt a varázslatot, így gyújtják meg a tábortüzeket és fűtenek be a kandallókban. 


 

Fagyvarázslat: Semleges varázslat. Simeken használva enyhébb-komolyabb formában fagykárt okoz. Konyhai vagy fürdőszobai szerelvényeken használhatjuk még, ami ettől elromlik. A lefagyasztott simek tűzgolyóval és napfényvarázslattal kúrálhatók. A csapokhoz meg hívjunk szerelőt, vagy használjuk a helyreállítási rituálét.

 

 

Mágikus fejlesztés: Az ezermesterség jártassághoz kapcsolódó Egyedi fejlesztések mágikus megfelelője. Mindent feljavíthatsz, amit eddig is, csupán a kezed helyett a pálcádat használod. (Vagy a varázskezed, ha már az van.)

 

 

A nagy ruhásszekrényeken elérhető egy új fejlesztés, a Mágikus portál. Innentől kezdve a ruhásszekrényed féreglyukként működik, hasonlóképpen, mint a korábbról ismert katakombák, Áska ásta lukak, időgépek, dimenziókapuk. Erről részletesebben a Mágikus portál című cikkben olvashatsz.

 

 

Varázspárbaj: A főmenüből elérheted másik simen, ha ő is legalább 3-as szintű boszorkány. A párbaj pár percig tart, pozitív hangulatjelző az eredmény, ha győz a sim, negatív, ha veszít. Természetesen a párbaj is fejleszti a jártasságot.

 

 

Szerelembűbáj: A sim önmagán és más simeken is alkalmazhatja. 24 óráig nagyon fogékony lesz egy új kapcsolatra. Akivel először interakcióba lép, reménybeli partner státuszba kerül. Ezt könnyen módosíthatod legjobb baráttá, ha barátságos interakciókat használsz.

 

 

Varangyizátor átok: Humán simeken alkalmazható. Teremtmény simek immunisak erre az átokra. A sim varanggyá változik egy időre és csak gyógyelixírrel, vagy csókkal lehet megtörni az átkot. A megjelenésük varangy vagy kedvesen zöld levelibéka fazon lehet. A kapcsolatszint nem változik, ha másokon alkalmazod ezt az átkot. A csók azonban mindig pozitív.

! Ha a varangyizált simmel romantikus kapcsolatot ápolunk, előfordulhat, hogy a békapuszi nem segít. Legalábbis nem elsőre.

 


Ilyenkor a kapcsolatszint is csökken kissé, de többszöri próbálkozás után kigyógyíthatjuk a másik felet.

 

 

! A zombiizmus gyógyítható ezzel az átokkal, ugyanis a zombik előbb újra élő emberekké változnak, csak aztán békává. (Utána meg egy békapuszi és minden újra a régi.) 

 

Kísértetátok: Más simeken alkalmazható. Megjelenik egy szellem a megátkozott sim mellett, akit folyamatosan kísért 2 napon át.

 

 

Szükségletbűbájok: Simeken alkalmazható, a boszorkányon magán is. Az éhség, tisztaság és hólyag szükséglet maximális mértékben kielégül. Hiba esetén pont az ellenkezője történik.

 

Szükségletátkok: Más simeken érhető el. Az éhség, tisztaság és hólyag szükséglet teljes mértékben lezuhan. Hiba esetén visszahat a varázslóra.

 

Napfénybűbáj: Simeken alkalmazható, a boszorkányon magán is. Gyógyítja a fagyást, az émelygést, a zombiizmust, a dögvészátkot. A negatív hangulatjelzők (elveszett barát, becsületsértési per) eltűnnek tőle. A zombiságra és a dögvészre a gyógyítás után két teljes napig immunitást ad. Egészséges simek 2 órára pozitív hangulatjelzőt kapnak és napfényburok veszi őket körül.

 

 

Dögvészátok: Átok típusú varázslat, csak más simeken érhető el. A simet bogarak és bűzös zöld pára lengi körül. 24 óráig semleges Pocsék közérzet hangulatjelzőt kap, ha nem gyógyul meg, újabb két napra pedig erős negatív hangulatjelzőt. A Dögvész napfénybűbájjal, csilipaprikával vagy mézzel gyógyítható, vagy gyógyelixírrel. (Lásd Alkímia). A kigyógyult sim két napig immunis lesz az újabb átokra.

 

 

 

 

 

Helyreállítási rituálé: Padlóra kattintva érhető el. A telken és a házban működik. Közösségi telken is. Minden elromlott háztartási eszközt megjavít, minden szennyes ruhát és szemétkupacot eltakarít, kiüríti a kukát, eltünteti a romlott ételt a hűtőből, elmosogat. Minden tönkrement bútort felújít. De nem ágyaz be.

 

Hiba esetén tönkremennek a bútorok, elromolnak a szerelvények és az elektromos eszközök, szemét- és szennyeskupacok árasztják el a lakást.

 

 

Feltámasztási rituálé: Feltámaszthatod a holtakat, csak egy urnára/sírkőre van szükséged. A simek ilyenkor zombi alakban élednek fel. Azonban már alkalmazhatod rajtuk a Napfénybűbájt, vagyis gyógyíthatod zombiságukat, hogy újra emberek legyenek. A simek egy bizonyos idő után nem támaszthatóak fel, ahogy a gyerekek sem.

 

 

Állatfamiliárisok

 

A gyűjthető kisállatok állatfamiliárisokká válnak. Jelenlétük 20% növeli a jártasságfejlődést varázslat közben. Ez abban az esetben igaz, ha az állatka a simed eszköztárában van, a terráriumban lévők nem számítanak. A macskák közelében szintén érezhető ez a hatás, de csak akkor, ha a macska az aktív háztartás tagja. Idegen macskák közelében akkor sem, ha örök barátok a simmel.

! A kistestű madarak nem hajlamosak megszökni az eszköztárból, így a legkiválóbb állatfamiliáris válik belőlük.

 

Öröklődés


- A képesség öröklődhet. Boszorkányod gyermekének 50% esélye van, hogy maga is boszorkány legyen. Két boszorkánynak mindenképpen boszorkány gyermeke születik.
Játék közben már tipegőkorban megmutatkozik a mágia, érezhető például az állatfamiliárisok hatása, és elérhető a varázskezek életcéljutalom. A varázserő fejlesztését, a valódi varázslást azonban csak kamaszkortól lehet művelni.

 

Ha már nem szeretnél tovább boszorkány lenni...

 

Boszorkányodat kigyógyíthatod ebből a természetfeletti állapotból. Vagy ismét az Alkímia jártasságodat kell előhívnod, vagy az elixírbizományiba kell ellátogatnod, megszerezned egy Extra erős gyógyelixírt és felhajtanod. 

Azok a simek, akik boszorkányoddal szoros romantikus kapcsolatot ápolnak, megkérhetik arra, hogy adja fel a boszorkány-létet. Ez az opció a simre kattintva érhető el. 



A tippet Mazsola készítette

A kiegészítést köszönöm Mattheeew-nak!

Külföldi vásárlási lehetőségek - Kína

Vásárlási lehetőségek - Shang-Shimla (Kína)

ɉlelmiszereket, könyveket, ereklyéket Shang-Shimlában a piacon lehet vásárolni:

Két fő épület van, a nagyobbikban kapott helyett a könyvesbolt, az élelmiszerbolt és az ereklyebolt:

A kisebbik épületben pedig a vegyesbolt található:

Vegyesbolt

  Termék Ár
Rossz minőségű szárított étel
5$
Közepes minőségű szárított étel
20$
Jó minőségű szárított étel
40$
Konzervzuhany
120$
Simcserkész klasszikus sátor
220$
Vászonvár 2 személyes sátor
2.700$
Kattlasztika kamera
250$
Aranysárkány tűzijáték
75$
Jun Pao Dísz füstölőtartója
1.000$
Nosztalgicikli
250$
Bi-Tricikli gyerekeknek
250$
Mázligyár szerencsesütigép
1.900$
Sheng Hai edzőbáb
325$
Deszkatörő - alapmodell
550$
Jiangzhou ládája
475$

Könyvesbolt

Általános:
Könyv címe Ár
Jimmy Sprocket és a sárkány barlangja
486$
Tipegők és evőpálcikák
628$
A Beebooz bolygó
810$
A láma éve
933$
A sárkány kora
966$
Mr. Csan élete és napjai
1.210$
Li Bing és a király lánya
1.311$
Császári katonai taktikák
1.323$
Cseréptestőr II.
1.355$
Raymundo, a sárkány
1.385$
A rizsturista útitársa
1.439$
Amikor Rain megalkotta a világot
1.906$
Mintha a falnak beszélnél
2.009$
Hogyan bánjunk a tűzijátékkal: Leckék az ujj nélküli embertől
2.135$
Sim Fu: Ugró rúgások
2.224$
Csin Han emlékiratai
2.297$
Holdhalászat
2.394$
Nemzetközi rizskalauz
2.469$
Tészta! ɉs savanyúkáposzta!
2.471$
A sárkány moraja
2.475$
     
Jártasság:
   
Harcművészetek mesterei 1. kötet: Középpontban a filozófia
50$
     
Horgászat:
   
ɖröm a szemnek és a gyomornak: A kawarimono és a doitsu koi halászata
75$
A koi-tavak művészete: Ochiba és tancho
400$
A mítoszok halai: Ismerkedés a sárkányokkal
1.500$
     
Receptek:
   
Pirított ínyencfalatok (Főzés jártasság 2. szinttől)
200$
Tojásos tekercs (Főzés jártasság 6. szinttől)
325$

 

ɉlelmiszerbolt

  Megnevezés Ár
Termények
   
SalĂĄta
Saláta
5$
Paradicsom
Paradicsom
5$
Alma
Alma
6$
Szőlő
Szőlő
6$
BanĂĄn
Banán
11$
SĂĄrgarĂŠpa
Sárgarépa
11$
Hagyma
Hagyma
11$
Szilva
Szilva
11$
Burgonya
Burgonya
11$
Citrom
Citrom
14$
GĂśrĂśgdinnye
Görögdinnye
14$
ZĂśldpaprika
Zöldpaprika
18$
Fokhagyma
Fokhagyma
23$
Pomelo
Pomelo
23$
PlazmagyĂźmĂślcs
Plazmagyümölcs
30$
     
Halak:
   
AjĂłka
Ajóka
5$
Aranyhal
Aranyhal
6$
Harcsa
Harcsa
6$
Doitsu koi
Doitsu koi
7$
Tengericsillag
Narancssárga tengericsillag
8$
CsĂłkos gurĂĄmi
Csókos gurámi
8$
PisztrĂĄng
Szivárványos pisztráng
9$
Tonhal
Tonhal
11$
Lazac
Lazac
14$
Kawarimono Koi
Kawarimono koi
14$
Kardhal
Kardhal
17$
HomĂĄr
Homár
25$
     
Hús és sajt
   
Tofu
Tofu
7$
Virsli
Virsli
8$
Sajt
Sajt
8$
TojĂĄs
Tojás
11$
HĂşspogĂĄcsa
Húspogácsa
24$
RostĂŠlyos
Rostélyos
30$
SĂźlt
Sült
30$
     
Készételek:
   
MogyorĂłvajas szendvics
Sült mogyoróvajas-banános szendvics
6$
Sajtos szendvics
Grillezett sajtos szendvics
6$
HagymakarikĂĄk
Hagymakarikák
8$
SĂźlt csirkeszĂĄrnyak
Sült csirkeszárnyak
8$
Nachos
Nachos
8$
Tofu dog
Tofu dog
8$
Hotdog
Hotdog
8$
Őszi salåta
Őszi saláta
10$
Sajtos makarĂłni
Sajtos makaróni
10$
TojĂĄsos tekercs
Tojásos tekercs
15$
OlivatĂĄl
Olivatál
15$
RĂĄkkoktĂŠl
Rákkoktél
15$
Sajtos tofusteak
Sajtos tofusteak
25$
Sajtos stake
Sajtos stake
25$
SĂźtĂŠs ĂĄzsiai mĂłdra
Sütés ázsiai módra
30$
Hamburger
Hamburger
30$
VegetĂĄriĂĄnus hamburger
Vegetáriánus hamburger
30$
GyĂźmĂślcstorta
Gyümölcstorta
30$
Citromtorta
Citromtorta
35$
VegetĂĄriĂĄnus dim sum
Vegetáriánus dim sum
60$
KĂ­nai gombĂłc
Kínai gombóc
60$

 

Ereklyebolt

Az ereklyeboltban simünk számos ereklyét vásárolhat, amit hazavihet az utazásból. A bolt kínálata mindig változik, az árak az ereklye értékétől függnek.

Ereklyék lehetnek:

  • megkövesedett gyümölcsök
  • kvarc és egyéb kőzetek
  • törött vázák
  • tálak
  • szobrok

A tippet készítette: Ruby.

5. oldal / 22

My Sims Webáruház

Kiemelt oldalak


Galaxya-Art