Vámpírok

A vámpírok a Leszáll az éj kiegészítő különleges teremtményei, csakúgy, mint a múmiák a Világ körül, vagy a Simbotok az Álomállások kiegészítőkben.

Külsőre könnyen felismerhetőek sápadt bőrükről, hegyes szemfogaikról és a nyakukon lévő V alakú harapásnyomról. Habár az NJK vámpírok nagy részének vörös a szeme, az átalakult simeknek az eredetinél világosabb, fényes szemük van, nem változik pirossá.

Nem halhatatlanok, azonban az átlag simeknél tovább élnek.

 

Átváltozás:

Csak fiatal felnőtt, vagy annál idősebb simek változhatnak át, sem szellemek, sem SimBotok sem múmiák nem lehetnek vámpírok.

Ahhoz, hogy simünket vámpírrá változtassuk, előszőr össze kell barátkoznunk egy másik vérszívóval. Csak olyan vámpír fog átváltoztatni, aki simünk barátja, az idegenek el fogják utasítani kérését.  

Vámpírt találni nem nehéz, Bridgeportban több család is él, akihez becsöngethetünk (pl: Schlick, Hemlock, Slayer), illetve törzshelyükön, a Plazma 501 bárban is összefuthatunk velük. Ide a simek is bemehetnek, de ha nem rendelkeznek legalább 2-es csillagszinttel, le kell fizetniük az őrt.

Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy vámpírt találtunk, nézzük meg a Kapcsolatok panelen. A vámpírok képe körül vöröses keret van.

NJK vámpírok a többi szomszédságban is előfordulhatnak, de kialakulásukhoz be kell kapcsolnunk a történet előrehaladását.  

Ha sikerült vámpír barátot szereznünk, meg kell kérni, hogy változtasson át. Innentől már csak egy harapás...

... és a simet vörös köd és denevérek veszik körül.

Ilyenkor még semmi változást nem látunk rajta. Megkapja a "Különös folt" hangulatjelzőt, és ez addig ott is marad, míg teljesen át nem alakul.

Az átalakulás 2-3 napig tart, ez alatt a sim nem utazhat külföldre. Rosszul lesz, folyton panaszkodik, nem lesz kedve kimenni az utcára, főleg nappal.

A napok lejártával végül teljesen átváltozik.

A kezelőfelületen is történik néhány változás. Az éhség szükséglet helyett szomjúság jelenik meg, és az egész szükségletek panel sötétlilás-feketés színt ölt. Simünk kedvenc étele helyett pedig egy vércsoport jelenik meg.

 

Szükségleteik:

A vámpír simnek nincs éhség szükséglete, szomjúság van helyette. Hasonlóan működik, de csak plazma (gyümölcs, vagy plazmaszörp), vagy más sim vére elégítheti ki.  


Az átváltozás alatt a sim kap a postaládájába 3 plazmagyümölcsöt. Ha ezt már felfalta, a szupermarketben tud újat venni, vagy el is ültetheti. A plazmaszörp a hűtőben, a "Harapjon valamit" menü alatt található. A plazma elfogyasztása "Jóllakott" hangulatjellel látja el a vérszívókat. A gyümölcstől viszont csak vegetáriánus vámpírok kapják meg ezt a jelet.

A plazmagyümölcsből nektárt is lehet készíteni, amitől a simek rosszul lesznek, a vámpírok szomját azonban csillapítja.

Ha vámpírunk egy sim véréből szeretne táplálkozni, először engedélyt kell kérnie az áldozattól, így nem árt, ha baráti viszonyban vannak, külöben el fogják utasítani. "Szeresd az ételed!" :)

A vámpírok különböző helyeken haraphatnak, egy barátot a csuklóján, szerelmüket a nyakán lékelik meg. A véradással a kapcsolatuk is jobb lesz. A megharapott simnél "Elgyengülve" hangulatjel fog megjelenni, amíg ennek a hatása alatt áll, nem lehet újra inni belőle.

Ha egy sim véréből vámpír iszik, attól ő automatikusan nem fog vámpírrá változni, csak ha felajánljuk neki az átváltozást és ő el is fogadja.

Nem szívhatnak vért rokonokból, gyerekekből, szellemekből, múmiákból, SimBotokból és terhes simekből.

Az elszántabb vámpírok (ha épp nem várandósak) lerohanhatják a helyi kórházat, vagy élelmiszerboltot, némi táplálék reményében, de vigyázniuk kell, mert elkaphatják őket. Viszont ha sikerrel járnak, néhány adag plazmaszörppel gazdagodnak.

Megehetik a rendes kaját is, de ez nem viszi fel a szükségletüket, csak rosszul lesznek tőle, és "Émelygő" hangulatjelet kapnak. Ez alól kivétel a plazmagyümölccsel készült ennivaló (pl. palacsinta), illetve a tinédzser és gyerek vámpírok még rendes ételt esznek. Vegetáriánus személyiségjeggyel rendelkező vámpírok akkor is émelyegnek, ha más simekből táplálkoznak.
Normál simek is megihajták a plazmaszörpöt, ők ettől lesznek rosszul.

A többi szükségletük ugyanúgy funkcionál, mint a normál simeknek.

Szükségük van alvásra is, habár ezt inkább nappal teszik meg. Amikor álmosak, "Kótyagos" hangulatjelet kapnak, és ha sokáig nem kerülnek ágyba, eléri őket a "Letargia".

Sims2-vel ellentétben itt nem koporsóban alszanak, de elérhető számukra egy speciális vámpír ágy. 2500 Simoleonba kerül, de a Plazma 501 bár alatt is található kettő, amit igénybe lehet venni.

Normál ágyakban is alhatnak, de ilyenkor a szokásos "ZZZ" jelzés helyett V-k jelennek meg szundikáló vérszívónk fölött.

Ha a vámpírágyban, vagy jó minőségű normál ágyban alszik, a vámpír megkapja az "Úgy aludt, mint a holtak" hangulatjelet.

 

Vámpírképességek:
 
Mivel a vámpírok az éjszaka teremtményei, így az éj leszálltával "Vámpíros virgoncság" hangulatjelzőt kapnak. Ez energiát ad nekik egész éjjelre. Sosem félnek a sötétben, nem kapják meg a "Félelem a sötétségtől", és a "Sötét van" hangulatjelzőket.

Erőkkel rendelkeznek, amelyek megkülönböztetik őket a rendes simektől, de legtöbbjüket csak éjszaka használhatják.

Vadászat: Bármelyik kiválasztott telken lehetséges. Színes aurát von azok köré a simek köré, akiknek a vére a legjobb a vámpírunk számára. Ezeket a simeket térkép nézetben és a barát panelen is mutatja. Használható nappal is, de egy nap csak egyszer.  

Ha a vámpír bármelyik sim véréből iszik, vagy jobb minőségű plazmagyümölcsöt eszik, a "Jóllakott" hangulatjelet kapja, amely +15 hangulatot ad. Ha a kiválasztott prédáját csapolja meg, akkor viszont "Bíborvörös Ínyencség" hangulatjellel és +50 pozitív hangulattal gazdagodik.

Manipulálás: A kiválasztott simet ráveszi, hogy a vámpírra gondoljon, ez által jobban fogja kedvelni. Használat után egy darabig beszürkül, kis idő kell, mire újra bevethetjük.

Gondolatolvasással megtudhatja egy kiválasztott sim egy személyiségjegyét, karrierjét, csillagjegyét, családi állapotát, vagy kedvencét. Ezt sem használhatjuk többször egymás után.

Szupersebességgel tudnak közlekedni, ilyenkor vibrál körülöttük a levegő. A felnőtt vámpírok ilyen sebességgel közlekednek, akkor is, amikor a gyerekekkel kergetőznek.

Szuper erő és kitartás: Edzés közben nem fáradnak el és ritkán veszítenek harcokban vagy verekedésben.

Gyorsabban sajátítják el a jártasságokat, de csak éjszaka. Azonban ha egy vámpír megveszi Gyorstanuló életcéljutalmat, nem fogja ezt a sebességet növelni éjszaka, csak a nappali normál tanulás idejét rövidíti le.

Az éjszakai létnek ugyanakkor hátrányai is vannak. Két gyengeségük a napfény és a fokhagyma.

Egy rövid ideig kimehetnek a napfénybe, mielőtt megkapják a "Túlhevülve" hangulatjelet (ezzel együtt vágyként megjelenik, hogy fedezékbe akarnak menni), de ilyenkor is fekete füst száll fel a testükből.

Ez 3 óráig tarthat, utána a vámpír elájul és "Túl sok nap érte", valamint "Kiütve" hangulatjelzőket kap. Ekkor a szomjúság szükséglete rohamosan csökenni kezd. Hatása alatt (2 nap) a vámpír nem használhatja a képességeit.  

A fokhagymától rosszul lesznek. Ha fokhagymás ételt vagy italt isznak, a "Fokhagymás lehelet" hangulatjelző mellett több órára el is ájulhatnak. Ugyanez történik, ha olyan simből isznak, vagy folytatnak romantikus interakciókat, aki épp rendelkezik ezzel a hangulatjellel.

A szomjúság az egyetlen, amibe belehalhatnak. Ha sokáig nem isznak, "Nagyon szomjas" hangulatjelzőt kapnak 24 órára. Amikor ennek az ideje lejár, a vámpír a torkához kap, és azonnal hamuvá porlad. A vámpírok szelleme fekete, a szíve helyén vörösen izzik. Ha játszható szellemként feltámasztjuk őket, a szellem és vámpír lét előnyeit is megkapják.


(Túró Rudi gyűjtése)


Ha meguntuk az éjszakai életet, csak fel kell keresni a Tudományos Labort, ahol potom 3000 Simoleonért megkapjuk az Antivampirint. Vámpírunk ezt megissza, és újra emberré változik.
De ezzel sincs vége semminek, hiszen akármennyiszer átváltozhatunk vámpírrá és vissza.

 

Vámpír genetika:

A Sims 3-ban a vámpírizmus öröklődő dolog. Gyermek és tinédzser simek nem változhatnak vámpírrá, viszont annak születhetnek. Vámpír pár esetén 100%, sim-vámpír pár esetén 50% az esélye, hogy a gyerek is vérszívónak születik. A vámpír gyerekek elég ijesztőek, és nem gyógytíthatók ki, egészen fiatal felnőtt korukig.

Normális tempóban öregszenek, amíg fiatal felnőttek nem lesznek. Tipegő korukban gyorsabban fejlődnek a gyerekjátékoktól, de járni, beszélni és bilizni ugyanannyi idő alatt tanulnak meg, mint a normál gyerkőcök. A játékmackójukat is megharaphatják, miközben játszanak vele.

Gyerekkorukban gyorsabban sajátítják el a jártasságokat (a leckét is kétszer olyan gyorsan készítik el), de más vámpírerőket még nem kapnak. Rendes ételt esznek, és kimehetnek a napfényre. Ebben a korban azonban már ihatnak plazmaszörpöt is a hűtőből, és kidőlhetnek a fokhagymától.

Tiniként már alhatnak a vámpírágyban.

Mikor egy tinédzser vámpír fiatal felnőtté válik, a körülötte lévő csillagok vörösek, nem színesek. Ekkor kapják meg minden képességüket, és a vágyat a plazma iránt.

Ha egy születetten vámpír simet kigyógyítunk, elveszti minden erejét, kivéve a jártasságok gyorsabb elsajátítását.

 

Egyéb információk

Idegen vámpírok mellett a normál simek "Vadásznak rá" negatív hangulatjelzőt kapnak, kivéve a "Bátor", vagy "Gonosz" személyiségjeggyel rendelkezőket.

Megharaphajták a Kaszást is, de ő nem fog átváltozni.

Ha egy vámpír háromszor alszik a Király Elátkozott Szarkofágjában, az egyik személyiségjegye kicserélődik gonoszra.

Ha egy olyan vámpír, aki egyben híresség is nyilvánosan megharap valakit, a paparazzi rájön, és pletykát indít el.  Ilyenkor a szokásos módon, a vámípr negatív hangulatjelet kap, és e Városházára kell mennie, vagy le kell fizetnie a paparazzit.

Ha a hangulatjelzőkezelő Gyógyítás interakciójával sikeresen eltűntetjük azt a hangulatjelet, ami az átalakulással jár, a sim azonnal vámpírrá változik.

A Sims2-ben a vámpíroknak nem volt tükörképük, most azonban látszanak a tükörben. Ennek oka, hogy a Sims2-es vámpírokat a klasszikus folklór alapján alkották meg, míg a Sims3-ban a vámpírok inkább modernek.

A legtöbb Bridgeportban élő vámpírnak (néhány kivétellel) fekete haja van, vörös melírral, és kedvenc színük a fekete.


Vámpírok a Természetfeletti erők kiegészítőben:

A kiegészítő meglétével a Leszáll az éj nélkül is lehetnek vámpírjaink a játékban. Már a Családkészítőben is létrehozhatjuk őket, és a nyakukon található vámpírfog nyomokat is testre szabhatjuk.

Egy alkímiával előállítható elixírrel, a Palackozott vámpírharapással is át tudjuk változtatni a simeket. Ilyenkor nincsenek denevérek az átváltozásnál, csak piros köd, majd a sim egyszer csak átalakul. Az Extra erős gyógyelixírrel pedig ki tudjuk kúrálni őket a vámpírlétből.



A Természetfeletti erők vámpírjai egy kicsit tovább lettek fejlesztve a korábbiakhoz képest. Más teremtményekkel ellentétben nekik nem fejlődnek rejtett képességeik, azonban van egy kifejezetten vámpírokhoz tartozó életcél: Átváltoztatni a várost.  

Új interakciókat is kapnak, és ezek egy külön "vámpír" menücsoporton belül jelennek meg. Közülük néhány (pl. "Beszélgessenek a plazma élvezetéről") csak két vámpír között jelenik meg.

Immunisakká válhatnak a napfényre. Az alkimisták készíthetnek Vámpírnaptejet, mellyel 12 óráig kimehetnek nappal, anélkül, hogy károsan hatna rájuk. Azonban ezalatt az idő alatt végig csillogni fognak.

A Halhatatlan életre szóló jutalommal örökké élhetnek, és soha többé nem bántja őket a napsugárzás. Mellékhatása azonban az örök csillogás.

 

A tippet Nana készítette.

 

Vérfarkasok

A Természetfeletti kiegészítővel számos új lénnyel játszhatunk, köztük a vérfarkasokkal.

Vérfarkassá válni háromféle módszerrel lehet:

  • A családkészítőben vérfarkast hozol létre.
  • Összebarátkozol egy vérfarkassal és megkéred, hogy változtasson át.
  • Ha van alkímiában jártasságod, akkor készíthetsz Palackozott farkasfajzat átok elixírt, de ezt az Alkímia boltban (Arisztid Elixírárudája) meg is vásárolhatod, az ára 2039 simoleon. Azonban az áruda készlete mindig változó, ha nem kapsz éppen olyan elixírt, amit keresel, érdemes sűrűn visszanézned.

Az új lényhez természetesen jár új életcél is, mégpedig a "Falkavezér" rang elérése, amihez két feladatot kell végrehajtani:

  • változtass át 5 simet vérfarkassá
  • és találj 40 ezer simoleon értékben tárgyakat, miközben a falkával vadászol.

A vérfarkasoknak két formája létezik, a normál sim alak és a vérfarkas alak. A vérfarkasok csak vérfarkas formában tudnak a fajukra jellemző cselekedeteket végrehajtani. Ehhez annyit kell tenned, hogy rákattintasz a simre, majd a megjelenő lehetőségek közül válaszd a "Vérfarkas - Alakuljon át vérfarkassá" opciót, ezután simed megkezdi az átalakulást:

Sims 3

Sims 3

Vérfarkasod ebben a formában képes vadászni, vonyítani a holdra, bútorokat karmolászni.

A kezdő vérfarkasok, akik még nem tudják úgy uralni állatias ösztöneiket és haragjukat, óhatatlanul átváltoznak akkor is, ha nagyon dühösek, ha sok negatív hangulatjelzőjük van. De természetesen a Teliholdnak egyetlenegy vérfarkas sem tud ellenállni.

Visszaváltozni a simre kattintva lehet, akkor elérhető a "Változzon emberi formába" opció.

A vérfarkas lét

A vérfarkasok nagyszerű gyűjtögetők tudnak lenni, számos ritkaságot össze tudnak vadászni, az életük ötven százalékkal hosszabb a normál simeknél és vicces interakciókra képesek más simekkel.

Képesek bútorokat karmolászni, azokat tönkre is tehetik - és még viccesnek is találják, emellett vérfarkas alakban eléggé "sajátos" módon étkeznek és természetesen állati ösztöneik miatt időnként megkívánják a nyers élelmet.

Társas lények, imádnak falkában vadászni és nagyon szeretnek vérfarkas formában lenni.

Szeretnek vonyítani a holdra, - az opció csak éjszaka érhető el:

Sims 3

Az alábbi képen azokat a szociális interakciókat láthatjátok, amelyek vérfarkasként elérhetőek:

Sims 3

Vérfarkasra kattintva pedig a következő interakciókra is lehetőség nyílik:

Sims 3

Az apportírozzon opció igazán mókás, a vérfarkas eldob egy botot, a másik fut utána, visszahozza és ezért simogatást kap a buksijára:

Sims 3

Emellett még a verekedést is tudják gyakorolni egymással.

Vérfarkas formában a sims eléggé antiszociális módon étkezik, társaságban jobb nem engedni, még elvenné más simek étvágyát:

Sims 3

A vérfarkasok emberi alakban is képesek nyers húst enni, nemcsak vérfarkasként. Például képesek az eszköztárban lévő halra kattintva elfogyasztani azt.

Már a gyerek vérfarkasok is kívánják időnként a nyers húst.

Apportírozásnál bot helyett a boszorkányok varázspalcáját is használni tudják.

A vérfarkasok tudnak fogócskázni a tündérekkel, ekkor a tündér átváltozhat pici fénynyalábbá és a vérfarkas megpróbálja elkapni.

A vérfarkas nem tud vadászni állatokra, de képes rájuk morogni.

 

Vérfarkas jártasság

A vérfarkas jártasság rejtett jártasság, időnként azonban simed értesítést kap arról, hogy a jártassága fejlődött, illetve új opciók érhetőek el vérfarkasként.

A jártasságuk vérfarkasként elérhető tevékenységgel fejlődik, például vadászat, holdra vonyítás, verekedés gyakorlása.

Mihelyt eléred az első szintet, az alábbi üzenetet kapod:

Sims 3

A harmadik szintet elérve már képes arra, hogy másokat vérfarkassá változtasson egy harapással:

Sims 3

A 6. szintet elérve a vérfarkas eldöntheti, hogy mire szeretne vadászni, választhatja külön a fémeket, a rovarokat és a drágaköveket:

Sims 3

Sims 3

A 8. szintet elérve a vérfarkas jobban tudja kontrollálni az átalakulást, már nem változik át mérgében.

A 10. szintet elérve pedig a következő üzenetet kapod:

Sims 3

Vadászat

A vérfarkas képes egyedül is vadászni, de sokkal eredményesebb a vadászat, ha falkát alapít. Ehhez az szükséges, hogy találkozzon egy másik vérfarkas simmel és rá kattintva lehetőségére nyílik arra, hogy megkérje arra: alapítsanak falkát:

Sims 3

A falka teljesen úgy működik, mint bármely más csoport alakítása a játékban.

A vadászathoz annyit kell tenned, hogy rákattintasz a talajra és kiválasztod a Vadásszon egyedül vagy a Vadásszon falkában lehetőséget.

Sims 3

A vadászat során a vérfarkasok érceket, drágaköveket és rovarokat találnak, ami szép pénzt hozhat a konyhára, valamint nagyon hasznos ha valaki emellett az alkímia jártasságát fejleszti.

A kiegészítővel érkezett egy új tárgy, mégpedig a Kővágó2000 készülék, ami 975 simoleonért vehető meg vásárlás módban. Ezzel a géppel lehetőség nyílik arra, hogy a sim ne postán adja fel a drágaköveket csiszoltatni, hanem saját maga is meg tudja otthon oldani, ugyanazok a csiszolási módok érhetőek el, mint postára adás esetén. A vérfarkas simek jelentős összegre tudnak szert tenni a csiszolt drágakövek eladásával. (Ha simed életcélja a falkavezérség, akkor jó tudni, hogy az eladott drágakövek értéke nem növeli a vadászat bevételét, csak a családi kasszát.)

Vadászni bárhol lehet, akár a sim kertjében, akár közösségi területen.

A vérfarkas harapás

Ha vérfarkasod eléri a 3. szintet, lehetősége nyílik arra, hogy más simeket is vérfarkassá változtasson. Ehhez nem muszáj a barátjának lennie a kiválasztott simnek, akár vadidegeneket is megharaphat - a tini kortól kezdve.

Ilyenkor kattints rá a kiszemelt prédára és válaszd az "Adja át az átkot harapással" lehetőséget.

Sims 3

A vérfarkas azonban nem mindig ér célt, előfordul, hogy a kiszemelt áldozat megvédi magát és jól rákoppint a vérfarkas orrára pl. egy újsággal, de ne add fel, próbálkozz tovább vagy tegyél próbát más simmel.

Ha sikerült a harapás, nem látsz azonnal változást, azonban két nap múlva a megharapott sim már átalakul, az ismerőseid között nyomon követheted. Mihelyt a sim már képes átváltozni, a képe körül barna keretet láthatsz, ez a játékban a vérfarkasok színe. Ha már több fős falkát vagy képes alakítani, érdemes őket áthívni a telkedre vagy bárhová, ahol falkát alapíthattok és együtt vadászhattok.

Vérfarkas gyerekek

A játékból természetesen nem maradhatnak ki a gyerekek sem. Ha az egyik leendő szülő vérfarkas, a másik pedig nem, úgy ötven százalék az esélye a vérfarkas bébinek. Ha mindkét szülő vérfarkas, úgy a gyerekük is vérfarkasnak születik.

Első teendő természetesen a gyereknemzés, ami nem érhető el, ha mindkét szülő vérfarkas alakban van, ekkor csak etyepetyére van lehetőség. Ha az apa vérfarkas alakban van, az anya pedig nem, úgy már elérhető a gyereknemzés, de nagyobb esélye van annak, hogy összejön a bébi, ha mindkét szülő sim alakban van.

Ha az anya vérfarkas, úgy a terhessége alatt nem tud átváltozni vérfarkassá és egyéb vérfarkas képességeit sem használhatja, hiszen vigyáznia kell a benne növekedő életre.

Ha a baba vérfarkasnak születik, az azonnal látható az ismerősöknél a képén, az ő kerete is barna szinű lesz.

A csecsemők természetesen még nem mutatják jelét a bennük rejlő vadállatnak, tipegő korban rájuk kattintva már elérhető a "Gyakorolja a vadászatot" opció, valamint már tudnak a holdra vonyítani is.

Sims 3

Gyerekkorukban már át tudnak változni, valamint gyakorolni is tudják a vadászatot:

Sims 3

Sims 3

Tinédzser korukra szinte már teljes értékű vérfarkasok, át tudnak alakulni és képesek önálló vadászatra is.

Hangulatjelzők

Néhány gyakoribb hangulatjelző a vérfarkas léttel kapcsolatban.

Ha simed átváltozik, az pozitív hangulattal jár:

Sims 3

Néha - még a vérfarkas lét elején előfordul, hogy 1-2 sim nagyon megijed az átváltozástól vagy ha átváltozást lát, az is előfordulhat, hogy elájul a látványtól vagy az átélt sokktól:

Sims 3

Teliholdkor minden vérfarkas átváltozik - és az alábbi hangulatjelzőt kapja:

Sims 3

Miután visszaváltoznak, a következő hangulatjelet kapják:

Sims 3

Falkavezér jutalom

Jutalompontokért vérfarkas simed megveheti a "Falkavezér" jutalmat 20 ezer pontért, aminek a segítségével elérhetővé válik a "Rémisztő üvöltés" lehetőség a vérfarkas simre kattintva.

Sims 3

Amikor a vérfarkas sim rémisztő üvöltést ad ki, a körülötte lévő simek megkapják a "Vakrémület" hangulatjelzőt egy órára.

Kigyógyulni a vérfarkasságból

Ha egy simed nagyon jó barátságba keveredik egy vérfarkassal vagy legyen akár a párja, megkérhető arra a vérfarkast, hogy adja fel vérfarkas képességeit. Ehhez annyit kell tennie, hogy rákattint a vérfarkasra és a "Barátság..." menüben kiválasztja a "Kérje meg, hogy adja fel vérfarkas képességeit" lehetőséget.

7. szintű alkímia tudással előállítható az "Exra erős gyógyelixír", amivel bármilyen természetfeletti lényt emberré lehet változtatni. Ha nem rendelkezel alkímia tudással, egy kis szerencsével megveheted az Elixírárudában is.

A tippet készítette: Ruby

Unikornis

Sims 3

Az unikornis a Házi kedvenc kiegészítő teremtménye, egy különlegesen ritka állat. Általában éjszaka lelhetünk rájuk, este 8 óra után, a szomszédság tavai, vízesései környékén. Megjelenése egyedi, különleges képességekkel rendelkezik és jóval tovább él rokonainál, a lovaknál.

Könnyen felismerhetőek szarvukról, ami időnként csillámokat szór, fényesebb a szőrük, futáskor fényes port húznak maguk után. Természetesen lehetnek hím-, illetve nőneműek is. A hímneműeknek kecskeszakálluk van, a farkuk pedig bozontosabb. Leggyakrabban fekete, illetve fehér színben bukkannak fel.

Az egyszarvúak különleges fehér színű szükséglet kezelőfelületet kapnak:

Sims 3

Galopp- és díjugrató jártasságuk alapból a maximum 10-es szinten van, így kiváló versenylovak. És a lovasaik hátsóját sem dörzsölik ki, ha sokáig ülnek rajta.

Ha nyugodtan állnak, szénát esznek, vizet isznak, megjelenik egy szivárvány jelenik meg a fejüknél, amely mintha a szarvukból indulna ki:

Sims 3

Patájukkal időnként növényeket sarjasztanak a földből, ez jelzi különlegesen szoros kapcsulatukat a természettel.

Sims 3

A leggyorsabb állat idáig a Sims 3 történelmében, szívesen hagyja, hogy családtag lovagoljon a hátán:

Sims 3

Az egyszarvút nem lehet eladni a lovassport központban, sem ott pároztatni vagy tenyészménként felajánlani.

Időnként előfordul az is, hogy különböző terményeket kaparnak elő a földből, miközben a lábukkal kaparják a földet.

Egy életcél is tartozik eme különleges teremtményhez:

Sims 3

Barátkozás az unikornissal és befogadás

Ahhoz, hogy befogadjunk egy unikornist, először össze kell vele barátkoznunk, ehhez pedig a legfontosabb, hogy rá kell találnunk. Unikornis minden szomszédságban található, azonban nagyon ritkán jelenik meg (tapasztalatok alapján Bridgeport-ban bukkan fel a legritkábban). Este 8 és hajnali 5 között bukkannak fel vízesések, tavak közelében vagy horgászhelyek közelében. Egy szomszédságban egyszerre csak egy unikornis kószál szabadon. A legegyszerűbben a térképnézet segítségével találhatjuk meg. Mihelyt felbukkan az unikornis a szomszédságban, fehér, csillogó köd jelzi a tartózkodási helyét, ami térképnézetben látható:

Sims 3

Közelebbről:

Sims 3

Ha megtaláltad, össze kell vele barátkoznod, erre több lehetőséged van, amit az unikornisra kattintva érhetsz el. Pl. simogatás, jutalomfalatkák, engedheted, hogy megszaglássza simed kezét:

Sims 3

Az unikornis hajnali öt felé mindig eltűnik a szomszédságból:

Sims 3

Sims 3

sims 3

Mivel a legjobb barátokká kell válnotok, mielőtt megkérdezed, csatlakozna-e a háztartáshoz, ezért valószínű, hogy egy éjszaka nem elég, hanem több éjjel kell találkoznotok. Azonban nem elég, hogy a legjobb barátok vagytok, visszautasíthatja a kérésedet azzal, hogy először bizonyítsd be, hogy a föld minden teremtményének a barátja vagy.

Sims 3

Ehhez az szükséges, hogy legalább háromféle élőlénnyel (kutya, macska, ló, ember) is "örökké legjobb barát"-nak kell lennie. Illetve az sem árt, ha a háztartásodban van 2 kisebb háziállat (például madár, rágcsáló, gyík).

Ha mindez megvan, az unikornis elfogadja az ajánlatot és a család tagjává, irányíthatóvá válik. Ezzel teljesül a "Tündérmesék valóra váltója" életcél is.

Miután csatlakozott a családhoz, újabb vadon élő unikornis generálódik, amit már kis szerencsével másnap megtalálhatsz és őt is megkérheted, hogy csatlakozzon a családhoz, ugyanis több egyszarvú is élhet egy háztartásban.

Ahogy más simeket, úgy az unikornist is hozzáadhatod az aktív háztartáshoz a testingcheatsenabled true kód használatával. Miután beírtad a kódot, kattints az unikornisra a shift lenyomva tartása mellett és kattints a "kiválasztott sim háztartáshoz csatolása" lehetőségre. Azonban a csalás használatakor vedd figyelembe, hogy ebben az esetben nem teljesül az unikornis örökbefogadásával kapcsolatos életcél.


Mágikus képességek

Az unikornisoknak mágikus energiájuk van, ami képességeik használatához szükséges. Minden képességhasználat energiába kerül és ha nem kapnak elegendő időt arra, hogy feltöltődjenek, negatív hangulatjelzőt kapnak.

A maximum mágikus energiájuk 60 mágikus pont és 6 simórába telik, mire újra teljesen feltöltődik. Amikor az unikornis energiája 30 mágikus pont alá csökken, semleges hangulatjelzőt kap:

Sims 3

Amikor teljesen lemerül a mágikus energiája, negatív hangulatjelzőt kap addig, amíg fel nem töltődik a varázsereje:

Sims 3

Az unikornisok szarva és szeme világít, amikor a képességeiket használják, mégpedig különböző színekben:

  • Tüzes narancs, vörös- amikor tüzet gyújt
  • Kék - Amikor eloltja a tüzet vagy amikor teleportál
  • Zöld - ha megáldja a növényeket
  • Fehér - ha megáldja az állatvilágot (állatok és simek esetén is)
  • Sárga - ha elátkozza a növényvilágot
  • Mályva - Gyógyítás esetén

Képességek:

A képességek használatához a talajra, termést hozó növényre, állatra vagy simre kell kattintani.

Teleportálás: A talajra kattintva az unikornis képes a kiválasztott helyre teleportálni. Ha épp egy sim ül az unikornis hátán, ugyanúgy képes a teleportálásra. A teleportálás 5 mágikus pontot von le.

Sims 3

Tűzgyújtás: A földre kattintva elérhető a tűzgyújtás opció. Az unikornisok nem tudják felgyújtani közvetlenül a simeket vagy az állatokat, de bármely közösségi vagy lakóterületen képesek tüzet okozni. 15 mágikus pontba kerül azonban ez az akció.

Sims 3

Tűzoltás: Ha rákattintasz egy égő tűzre az unikornissal, felhőt fakaszt a tűz felett és eloltja azt. A tűzoltás nem kerül mágikus energiába.

Sims 3

Állatvilág megáldása: Az unikornis képes megáldani bármely simet vagy állatot. Az áldáshoz mindenképp szükséges a jó kapcsolat a kiválasztott simmel vagy állattal. Akit megáld az unikornis, az 8 órán keresztül pozitív hangulatjelzőt kap és ez idő alatt szikrák szállnak a megáldott sim körül. Az áldás 30 mágikus energiába kerül.

Sims 3

Sims 3

Sims 2

Állatvilág megátkozása: Ahhoz, hogy meg tudjon átkozni egy állatot vagy egy simet negatív kapcsolatban kell lenniük. Akit elátkoz egy unikornis, az negatív hangulatjelzőt kap 8 órára. Az átok 30 mágikus energiát emészt fel. Az átok ideje alatt a megátkozott állatot vagy simet fekete szikrák veszik körül.

Sims 3

Sims 3

Állatvilág meggyógyítása: az unikornis képes arra, hogy ezzel a lehetőséggel levegye az átkot a simről, akinek így eltűnik a negatív hangulatjelzője. A gyógyítással képesek a bolhás állatokat is megszabadítani az élősködőktől.

Sims 3

Növényvilág megáldása: a kiválasztott palánta egy szintet nő azonnal. Az áldást egészen addig lehet folytatni, amíg a növény szüretelhetővé nem válik. A növényvilág megáldása 20 mágikus energiába kerül. Az áldással a már elpusztult növényeket, köztük a Halálvirágot is képesek újjáéleszteni.

Sims 3

Növényvilág elátkozása: A kiválasztott palánta kiszárad és elpusztul. 10 mágikus energiába kerül.

Sims 3

Unikornisok, miután megáldották egymást:

Sims 3

Unikornis genetika

Az unikornisok képesek ellenkező nemű lóval párosodni, azonban ekkor az unikorniscsikó születésének esélye 50%. Az utódnemzéshez mindenképp szükséges egy lóbox:

Sims 3

Amikor a nőstény unikornis állapotos lesz, nem lehet felnyergelni vagy lovagolni rajta. Emellett + 20 hangulatmódosítót kap a terhesség idejére:

Sims 3

Két unikornis csikója egyértelműen unikornis lesz. A kis unikornisok még nem rendelkeznek mágikus erővel, azonban futáskor ők is szikrákat hagynak maguk után. Az unikornis csikók még nem olyan gyorsak, mint a felnőttek, de még így is gyorsabbak a lovaknál.

Sims 3

Sims 3

Halál

Bár az unikornisok nagyon hosszú életűek, egyszer annak is vége lesz. Halálukkor láthatatlanná válnak. Amikor a Kaszás eljön értük - hasonlóan a lovakhoz - őket is meglovagolja, azonban mivel láthatatlanok, csak annyit látni, hogy a Kaszás felröppen a levegőbe, ahogy a hátukra pattan:

Sims 3

A sírkövük is jellegzetes:

Sims 3

Az unikornis bármikor visszatérhet a vadonba, ehhez nem kell mást tenned, mint az unikornisra kattintva kiválasztani a "Visszatérés a vadonba" lehetőséget:

Sims 3

A tippet Ruby készítette, kiegészítette Mazsola és Kósa Márk.

Tündérek

A Természetfeletti Erők kiegészítőnek köszönhetően ezentúl tündérek is lehetünk. Ezek a pajkos lények számos vidám percet, illetve bosszúságot okozhatnak a szomszédság lakóinak. A tündérek varázserővel képesek trükkökre, körülvehetik saját magukat és az őket körülvevőket aurával, valamint a lényeknek kapcsolatuk van a természettel, amit kertészkedés során hasznosíthatnak. A tündéreknek ugyanolyan szükségleteik vannak, mint a normál simeknek, de ötször annyi ideig - vagyis száz napig - élnek fiatal felnőttként.

A tündérekhez két új életcél is tartozik:

Varázslatos megszépülés:
- a virághozó varázslattal felgyorsítani 20 növény fejlődését
- elérni a karizma jártasság 10. szintjét

Zöldebb kertek:
- a virághozó varázslattal felgyorsítani 20 növény fejlődését
- elérni a kertészeti jártasság 10. szintjét

Valamint egy életcél jutalom is, mégpedig 30000 pontért megvásárolható a "Tündérek királya vagy királynője" jutalom. A jutalom segítségével a tündér bármikor képes megváltoztatni szárnyának formáját és színét, sokkal lassabban csökken a mágiája, valamint bármikor meg tudja idézni azokat a tündéreket, akikkel addig találkozott.

Tündérré válás

A tündérré válásnak két módja van:

1. A családkészítőben ezentúl lehetőséged van tündért létrehozni. Ilyenkor ne feledd, hogy mihelyt kiválasztottad a simed faját, az alapbeállításoknál módosíthatod tündéred szárnyának formáját és színét is. A családkészítőben hat féle tündérszárny közül választhatsz.

2. Tizes szintű alkímia tudással létrehozható a "Palackozott tündéráldás" bájital, amivel simed tündérré válhat. A bájital időnként megvásárolható a bájitalboltban is, az ára 2000 simoleon körül van.

Tündérlét

A tündérekre is hat a holdciklus változása. Telihold idején +40 hangulatmódosítót kapnak:

Sims 3

Félholdkor szintén megkapják a "Holdfényenergiától telve" hangulatmódosítót, amely ekkor +10 hangulatot ad.

A tündérek nagyon szeretnek játszani, repkedni, emellett számos új beszélgetési témát vet fel a tündérlét, mind más simekkel, mind más tündérekkel. Az új interakciók más simre kattinva a Különleges - Tündér opciókon belül érhetőek el.

A tündérek egymás között megbeszélhetik a repülésüket, játszhatnak egymással és dicsekedhetnek a tréfáikkal többek között.

Sims 3

Más simekkel is akadnak közös témák:

Sims 3

Játékos csínytevő: Ezen opció használatakor a tündérek apróra zsugorodnak és körberepülik a simet, aki megpróbálja elkapni őket.

Tündérmóka: Tündérek egymás közt. Ilyenkor a tündérek apróra zsugorodnak és egymással kergetőznek.

Sims 3

Más simek kérhetik a tündéreket, hogy részesítsék őket tündérbűbájban, illetve adjanak nekik tündérport.

A tündérbűbáj végrehajtása pozitív hangulatmódosítót ad az azt kérő simnek 20 órára. Emellett az átlagos simek szinte a föld felett szárnyalnak és sebességük megközelíti a tündérekét:

Sims 3

Sims 3

A tündérpor a tündérek eszköztárában találhat meg, nincs értéke, de rákattintva a tündér akár magára, akár más simre is rászórhatja. A tündérpor szintén "Boldog röpködés" hangulatjelzőt eredményez.

Természetesen a tündérek tudnak repülni, még a kezdő tündérek is. Előfordul, hogy a szomszédságban is így közlekednek. A repülésük inkább suhanásra hasonlít, a föld felett siklanak és jóval gyorsabbak a normál simeknél.

Sims 3

A Természetfeletti erőkkel érkezett a kisvonat is (Vásárlás mód - Hobbik és jártasságok), amely a tündérek számára kifejezetten hasznos. Apróra zsugorodva képesek utazni a kisvonaton, ami nemcsak remek szórakozás, hanem segít gyorsabban feltölteni mágikus energiájukat is:

Sims 3

Tündérlak

Sims 3

A tündérek igen hasznos házikója a tündérlak, ez két változatban kapható. Mindkettőt vásárlás módban a "Szoba szerint - A szabadban - Szabadtéri tevékenységek" menüben találjátok.

A tündérvityilló 475 simoleonba kerül, a tündérkastély pedig 625 simoleon.

A tündérlak gyakorlatilag nyúljáratként üzemel. A tündérek összezsugorodnak és úgy tudnak belépni ezekbe az otthonokba.

Sims 3

Számos funkció érhető el a tündérlakokra kattintva.

Sims 3

Sims 3

A tündérlak egyik különlegessége, hogy eszköztárba helyezhető, így a tündér magával viheti bárhová, még ha külföldre megy nyaralni, akkor is.

Lehet házibulit rendezni a tündérlakban, ilyenkor előfordulhat, hogy a telken tartózkodó többi tündér is bemegy a tündérlakba bulizni.

A pollenpuncs fogyasztása csökkenti a tündér éhségérzetét, emellett pedig 2 órára + 50 hangulatmódosítót ad.

Emellett, ha a tündér úgy megy be a tündérlakba, hogy valamelyik aurája be van kapcsolva, az odabenn nem fogyasztja a mágikus erejét.

Arborétum

Sims 3

Említésre méltó még az Arborétum is, ahol több csak tündéreknek elérhető opció van. Például kereshet tündéreket, játszhat tündérjátékot, beszélhet a fátyolvirághoz, valamint ha tündéred kertészkedik és van az eszköztárában saját maga által termelt növény, benevezhet a kertészeti versenybe is. Kertészeti versenyek megnyerésével szép summára is szert tehet tündéred.

Az arborétumon található kis épület szintén nyúljáratként működik.

Tündérmágia és jártasságok

A tündérek, csakúgy mint a boszorkányok mágikus erőt használnak a képességeik használata során. Minden tündérekkel kapcsolatos interakció a "Tudok repülni"-től kezdve, a tréfákon és aurákon át mágikus erőt fogyaszt. A mágikus erő gyorsabban áll helyre, ha a tündér a tündérlakban tartózkodik egy darabig vagy pedig a kisvonaton utazik. A mágiaszint növelhető "Mágiaeszencia" használatával is. A mágia mérő csíkja körülbelül 4 óra alatt újra megtelik saját magától.

Ha elkezd csökkenni a tündér varázsereje, először egy semleges hangulatmódosítót kap figyelmeztetésként:

Sims 3

Ha már nagyon kevés energiája van, megkapja a "Kritikus szintű tündérmágia" -5 negatív hangulatjelzőt. Ha pedig teljesen lemerül az energiája, - 15 negatív hangulatjelzőt kap 6 órára:

Sims 3

A tündérmágia rejtett képesség, tehát magát az előrehaladás tempóját nem látod, azonban szintlépéskor mindig újabb és újabb lehetőségek várnak a tündéredre, amelyekről mindig értesítést kapsz.

Képességek:

0. szint
Forró fej tündértrükk, Vacogó fogak tündértrükk, Tudok repülni,
Az enyhülés aurája
1. szint
Boldogsággal szárnyaló tündérbűbáj, A kreativitás aurája
2. szint
Tündércsapda a vécéken és zuhanyzókon
3. szint
Varázslatos javítások a ház körül (képesek megjavítani az elromlott tárgyakat a varázserejükkel) Test és elme aurája
4. szint
Tündércsapda a szemetesekben, Gyomorszorító tündértrükk
5. szint
Virághozó tündérbűbáj
6. szint
Tündércsapda kanapékon és kétszemélyes foteleken, Pendelybe penderítő tündértrükk
7. szint
Arany és varangy leckéje
8. szint
Tündércsapda a postaládákban
9. szint
Tündércsapda a LÁMA portálban
10. szint
Belső szépség tündértrükk

Tündértrükkök

A tündértrükköket mindig az "áldozatnak" szánt simre kattintva érheted el. A tündér a trükk végrehajtásakor kicsit megemelkedik, varázsport szór a simre. Minden trükknek más hatása van.

Sims 3

Forró fej: A trükk áldozata -20 hangulatot kap 2 órára.

Sims 3

Vacogó fogak: a sim fázni kezd, nincs hangulati hatása

Gyomorszorító tündértrükk: a trükk "áldozata" 2 órán át "Émelygő" hangulatmódosítót kap.

Pendelybe penderítő tündértrükk: a trükk alá vetett sim egy szál fehérneműben találja magát, ami miatt zavarba kerül

Arany és varangy leckéje: a sim hat órán keresztül hol aranyat, hol békát köhög fel. A tündéraranyat felveszi, ami eladható. Egy tündérarany 77 simoleont ér.

Sims 3

Belső szépség: Egy elég gonosz trükk, de ráfér néhány simre, hogy megtanuljon viselkedni. az átok 24 órán át tart, és akárhányszor a sim ez idő alatt gonosz interakciót hajt végre, a számláló újra indul. ez idő alatt a sim nagyon csúnya lesz.

Sims 3

A trükköknek a simek nem igazán örülnek és negatív hangulatjelzőt kapnak:

Sims 3

Virághozó tündérbűbáj:

A tündérek akárhányszor ezt a varázslatot használják a termeszthető növényekre kattinva, egészen addig használhatják, míg a növény azonnal szüretelhetővé nem válik. (Amíg azonban a kertésztudása alacsonyabb szinten van, előfordulhat, hogy rosszabb minőségű lesz a termény.)

Sims 3

Boldogsággal szárnyaló tündérbűbáj:

A bűbáj használata "Boldog röpködés" pozitív hangulatmódosítót ad, valamint a simek szárnyalnak futás helyett 20 órán át. Hatása hasonló, mint a tündérporé.

Sims 3

Tündércsínyek

A tündérek bármilyen életkorban képesek trükkökre. Két személyiségjegy van, amivel plusz pozitív hangulatmódosítókat lehet végrehajtani. A lázadó tündérek egy-egy sikeres trükk végrehajtása után +15 hangulatmódosítót kapnak:

Sims 3

A gonosz személyiségjeggyel rendelkező tündérek pedig egy-egy sikeres csíny végrehajtása után +15 hangulatmódosítót kapnak 6 órára:

Sims 3

Minden egyes sikeresen végrehajtott csapda +15 hangulatot eredményez 12 órára.

Sims 3

Azok a tárgyak, amelyeken tündércsapdát helyeztek el - amíg a csapda éles - mályvaszínűen csillámlanak:

Sims 3

Minden tárgyon más hatást vált ki a csapda:

WC: A vécében felbugyog a víz, amikor a sim lehúzza.

Zuhanyzó: festéket tesz a tündér a samponba

Szemetes: felrobban az összes szemét, amikor a sim a kukát használja

Kanapé: a sim azonnal elalszik a kanapán, amikor a csapda aktiválódik

Postaláda: méhek támadnak a simre, ha egy olyan postaládát használ, amin tündércsapda van elhelyezve:

Sims 3

LÁMA portál: a LÁMPA portot használók hibás helyszínre kerülnek, ha csapda van elhelyezve rajta.

Aurák

Az aurahasználat igen hasznos és jótékony tündérmágia. Háromféle aura van, mindegyiknek más a színe és más a hatása. Az aurák emellett +20 pozitív hangulatmódosítót is biztosítanak.

Az aurákat a tündérre kattintva érheted el. Az aura nemcsak a tündérre jótékony, hiszen annak hatása kiterjed a közelében lévő simekre is:

Sims 3

Az enyhülés aurája nyugalmat biztosít a tündérnek és az őt körülvevő simeknek is:

Sims 3

Sims 3

A kreativitás aurája segítségével sokkal gyorsabban szerez tapasztalatot tündéred az írás, a festészet és a zene terén. - Természetesen csak akkor, ha az aurát bekapcsolva gyakorolja ezeket a jártasságokat.

Sims 3

A test és elme aurája segítségével a sim gyorsabban tudja fejleszteni logika, karizma és atlétikai tudását. Ehhez is feltétel, hogy ezeket a tevékenységeket végezze, amikor az aura be van kapcsolva.

Sims 3

Genetika és tündérgyermekek

Ha csak az egyik szülő tündér, akkor 50% az esélye annak, hogy közös gyermekük tündér lesz. Ha mindkét szülő tündér, akkor garantált a tündérgyermek.

A tündércsecsemőknek is van már szárnya. A csecsemők és tipegők még nem tudják használni képességeiket, azonban a gyermek tündérek már tudnak trükköket végrehajtani:

Sims 3

A tini tündérek már tudják fejleszteni tündérjártasságukat és minden tündérképességet elérnek, ami a jártasságuk szintjén elérhető.

Tündérélet megszüntetése

Házastársak esetén az egyik fél megkérheti a másikat a tündérlét feladására.

Alkímia tudás esetén - illetve a bájitalboltban is kapható időnként - 7. szinten elérhető az Extra Erős Gyógyelixír, ami képes bármilyen természetfeletti lényt ismét emberré változtatni.

 

A tippet és a képeket Ruby készítette.

Tűzoltó

Bevezető

Szakmai lépcsőfokok

Munkába állás mozzanatai, munkalehetőségek

Felszerelés és ruházat

Kitüntetések

Egyéb lehetőség

Bevezető

A Sims 3 Álomállások kiegészítő szakmáival minden Sim megtalálhatja a hozzá legközelebb álló karrierlehetőséget. Így lehetsz akár hős tűzoltó is, aki saját testi épségét kockáztatva menti meg Simjeid életét. Ezen kívül persze sok más feladata is van, de nem árulok el előre semmit sem. Tippem egy ilyen hősről szól.

Water Hadley (Water és nem Walter, elírták az anyakönyvben:D) újonnan költözött Twinbrook városába. Úgy gondolta, bár testi adottságai nem éppen megfelelőek a munkához, de hatalmas bátorsága tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy a város hős tűzoltója lehessen.

Többféle módon lehet elhelyezkedni tűzoltói munkakörben. Ezek egyike, ha felkeresed azt a helyszínt, ahol erre a munkára jelentkezni lehet. Menj tehát el a Városi tűzoltólaktanyába.

Itt válaszd a "Helyezkedjen el tűzoltóként" lehetőséget.

Végezetül fogadd el a választott hivatást!

Az új szakmák hivatáspanelje eltér az eddig megszokottaktól. Van egy fix heti bér, amelyet minden vasárnap kapsz kézhez. Előléptetéshez a Munkatapasztalat mércét kell "megtölteni". Ez a tűzoltó szakmánál három dologtól függ:
- vészhelyzetek
- jártasságok (atlétika, ezermester)
- munkatársak

Munkanapokon általában egy munkalehetőséget kapsz, de vannak olyan napok is, amikor szerencsére(?) nem történik baj a városban. Minden riasztás után a heti béred a fizetség, nem rossz, de amikor egy héten csak kétszer kapsz pénzt, az azért eléggé bosszantó. Előléptetési bónusz itt sincs, és fizetésemelést sem kapott egyszer sem a Simem. A szakma csúcsára lehet jutni már két hét alatt is, ezt azért elég könnyű megcsinálni, talán a készítők ezért nem készítettek a 10. szinthez hosszútávú életcélt. De azért a tűzoltókat sem kell félteni, ehhez a karrierhez is tartozik egy. Water hosszútávú életcélja: Megmenteni 30 Sim életét.

Szakmai lépcsőfokok

Ssz
Név
Munkaidő
Munkanap
Heti bér
Velejáró
1
Vizesnyolcas 09.00-17.00 HKSZeCSP
276 $
uniformis, interakció
2
Pernyemágnes 09.00-17.00 HKSZeCSP
340 $
 
3
Tűzbiztonsági előadó 09.00-17.00 HKSZeCSP
400 $
uniformis
4
Fecskendőidomár 09.00-17.00 HKSZeCSP
520 $
dísztárgy
5
Tűzoltó 10.00-18.00 HKSZeCSP
640 $
uniformis, saját oxigénpalack
6
Tűzoltó őrmester 10.00-18.00 HKSZeCSP
840 $
dísztárgy
7
Szolgálatparancsnok 11.00-17.00 HKSZeCSP
1132 $
uniformis
8
Füstrobbanási szakértő 11.00-17.00 HKSZeCSP
1480 $
 
9
Tűzoltóparancsnok-helyettes 12.00-17.00 HKSZeCSP
1840 $
uniformis, "tűzálló"
10
Tűzoltóparancsnok 12.00-17.00 HKSZeCSP
2480 $
tűzoltókészülék, tűzriasztó - saját

Mj: Kattints a lépcsőfokok elnevezéseire, így elolvashatod az előléptetéskor kapott üzeneteket!

Mj: 9. szintet elérve, Simed és gyermekei egy rejtett személyiségjeggyel, a tűzállósággal gazdagodnak. Innentől kezdve tűzálló egyenruha nélkül dolgozik Simed.

Munkába állás mozzanatai, munkalehetőségek

A tűzoltó munkahellyel rendelkezik, mely természetesen nem más, mint a városi tűzoltólaktanya. Az eddigi karrierekkel ellentétben azonban Simedet itt láthatod munka közben sőt, meghatározhatod, hogy munkaidejében mit csináljon, mivel foglalkozzon.

A munkaidő kezdete előtt egy órával ez a kis járgány jön Simedért, hogy munkahelyére kísérje. Mikor megérkezik az autó, automatikusan a cselekménysor legelejére kerül a "Menjen dolgozni" ikon. Amikor letelik a munkaidő, szintén feltűnik, ekkor természetesen a munkahelyen. A régi karrierektől eltérően azonban Simed ettől még nem indul rögtön haza. Dudálgathat a kicsi kocsi, ha nem adod ki parancsba, az autóba nem száll be Simed. Erre tehát érdemes odafigyelni.

Mikor először megy Simed a munkahelyére, ezt a kis üdvözlő üzenetet kapja. A szabad munkaidőt okosan használd ki! Edzz az alagsori tornateremben, vagy barátkozz össze munkatársaiddal. Ezermesterségedet is fejlesztheted, ugyanis a Kacattronik munkapad a feltalálói jártasság mellett erre is hatással van, bár jóval kisebb mértékben. Azt javaslom inkább, hogy ha nem akarsz a limlomokkal foglalkozni, inkább ezt hagyd otthonra, a munkahelyeden maradjon a tornázás és a barátkozás.

Tűzoltóként a következő munkalehetőségeket kapod:
- Kis tűzeset
- Nagy tűzeset
- Katasztrófa az épületben
- Speciális katasztrófa épületben
- Törpeinvázió
- Földrengés

Kis tűzeset

Riasztáskor fülsértő hang hallatszik a tűzriasztókból, ezt láthatóvá is tették a körülötte lévő narancsszínű karikákkal (nem tudom jobban leírni, de szerintem egyértelmű). Megjelenik a katasztrófa helyszíne is a térképen, de normál nézetben is látszódik az irány.

Ekkor kattints a Viyuviyu 4000-re (így hívják a tűzoltóautót), és válaszd ki a "Reagáljon a riasztásra" lehetőséget.

Térképnézetben vidd a katasztrófa helyszíne fölött lévő jelre az egeredet, hogy lásd, mivel kell szembenézned.

Ez szerencsére csak egy kisebb tűzeset vagyis nincs Simélet veszélyben, 2-3 tűzfészket kell eloltani.

A kis tűzeset osztályozása.

Bevetéskor közvetlenül is irányíthatod Simedet azzal, hogy a tűzre rákattintasz. Ha nem teszel így, automatikusan is eloltja azokat.

Tűzoltó akcióban...

Miután a vészhelyzetet elhárítottad, megkapod a munkáért járó pénzt és pontszámot is. Igyekezz minél gyorsabban elvégezni a munkát, ugyanis ezek a pontok nagyban befolyásolják Simed előmenetelét.

Nagy tűzeset

Ez már egy kicsit bonyolultabb. Lezárt ajtók, hatalmas tüzek jellemzők rá, valamint még egy nagyon fontos dolog: itt már embereket kell menteni.

Most a dolgod a következő: oltsd el a tüzet és bíztasd futásra egy (bizonyos számú) Simet.

Én először mindig megkeresem a Simeket. Lehetnek a ház emeletén, pincéjében is, de a kertet és a garázst is meg kell nézni! Én jártam már úgy, hogy két Sim is a kertben tartózkodott, amikor a tűz keletkezett. Hiába tudtak volna nyugodtan elmenekülni, mivel a kerten kapu volt, így a tűzoltónak kellett értük menni.

A Simek kiszabadítását azonban általában a végére hagyom. Már csak azért is, mert legtöbbször nem lehet értük menni addig, amíg a tűz egy részét meg nem fékezem.

Ha nem fojtod el időben a tüzet, egyre több keletkezik, és egyre tovább tart majd a mentés.

Néhány akciójelenet:


Nem kegyelmez az ajtónak sem!

Miután a tüzet megfékezte Simed, indulás a bajban lévő Simekért és bíztasd futásra őket!

Minél ügyesebb Simed, annál nagyobb tüzet kell megfékeznie. Ezzel indokolható, hogy a "Bíztassa futásra" helyett már a Simek kiszabadítása a fő cél.

Gyerekeket és totyogósokat kézben viszi ki.

Ne csodálkozz, ha Simed éjszaka hálálkodó telefont kap...

Katasztrófa az épületben

Katasztrófák a középületeket is érik, mivel ezek azonban nyúljáratok, így nem látni a bent zajló eseményeket, csak hangokat lehet hallani. Ez a típus hasonlít a kísértetvadász szakma paranormális nyomozásához.

Feladatod itt a vészhelyzet kezelése.

Többféle vészhelyzet létezik, példának néhány:



Speciális katasztrófa épületben

Három speciális katasztrófa létezik, de ezek közül nálam csak az egyik jelent meg, pedig több tűzoltóval, több héten át próbálkoztam.

Ezek a katasztrófák három épülethez kötődnek: raktárépület (bűnözők főhadiszállása), kórház és a tudományos labor.

Speciális katasztrófáról van szó, ha:
- utána kitüntetést kapsz
- nem a megszokott üzenetekkel találkozol
- nem a "Katasztrófa az épületben" felirat jelenik meg a vészhelyzet elnevezésénél

Az épületekben hagyományos katasztrófák is történnek, de ne tévesszenek meg!

Raktárépület - A gonosz terv dugába dől

Ekkor a vészhelyzet típusaként nem a "Katasztrófa az épületben" szerepel, hanem a speciális katasztrófa neve.

Tudományos labor - Hasadék a téridő szövetén

A tudományos laborban történő speciális katasztrófa képeit SzotyiSims küldte be, köszönet érte!

Törpeinvázió

Amikor először próbáltam ki a tűzoltó karriert, akkor kaptam meg ezt a lehetőséget, azóta se. Akkor összesen egy képet készítettem, hogy megmutassam a többieknek, milyen lehetőségek merülnek ilyenkor fel. Sajnos azonban, mióta ezt a tippet készítem (két hónapja), egyszer sem került elő.

Szerencsére Szotyisims kisegített néhány képpel és információval, ezúton is köszönöm neki!

Igazi kis mérges törpe. Először káromkodik, majd az arca vörösödni kezd, és gőz áramlik ki a fülén, végül pedig teleportál.

Mikor egy ilyen kis méregzsákkal találkozol, ezek a lehetőségek merülnek fel vele kapcsolatban. Csak ügyesen, olyan helyen is lehetnek, ahol nem éred el őket!

Földrengés

Ez mindennek a tetőpontja, szerintem a legizgalmasabb és legérdekesebb vészhelyzet.

Itt már három különböző feladatot is kapsz. A tüzet természetesen el kell oltani,

A gáztűzhelyre kattintva a gázszivárgás is megszüntethető.

Na de hol vannak a Simek?

A törmelékek alá szorultak, melyekre kattintva kiszabadíthatod őket.

Hát igen... Miután az egyik helyen végeztél, jön a következő katasztrófasújtotta terület. Egymás után három riasztást is kapsz!

Felszerelés és ruházat

Sorrendben az öt egyenruha, amelyet Simed bevetései során visel.

A tűzriasztót az ezermesterség jártasság 4. szintjétől lehet fejleszteni. Fontos a karbantartása is, ezt, ha szükséges, bármikor elvégezheted.

A tűzoltóautót is muszáj karbantartani. Az 5. ezermester szint elérése után feljavítható, melyet háromszor tudsz megtenni, ezzel egyre gyorsabban kiérsz majd a vészhelyzetekhez.

Előléptetett tűzoltóként (5. szint) saját tűzoltópalackkal rendelkezel, melyet szintén fel lehet javítani. Ezután a hatékonyság érdekében bizonyos tüzeket narancssárga porral olt Simed.

Bármilyen feljavításba is fogsz, nem gond, ha valamiért megszakítod a folyamatot. Nem kell előről kezdened, ugyanott folytathatod, ahol abbahagytad.

10. szint után saját tűzoltókészülékkel (tűzoltóautóval) is rendelkezel, így már nem jön érted többé a kis piros kocsi. Munkaidődet otthon is töltheted, és mivel saját tűzriasztót is kapsz, így már nálad is jelez, ha vészhelyzet adódik.
A Simed Eszköztárába kerül a tűzoltóautó, így ha nem fér el a telkeden egy, semmi gond, bármikor előkaphatod onnan. Így viszont más családtag nem használhatja.

Külön felhívnám a figyelmedet arra, hogy a saját tűzoltóautó és tűzriasztó nincs felfejlesztve, ezt újra meg kell tenned.

A tűzoltóállomásra ugyanúgy el kell menned karbantartani az ott lévő dolgokat.

Kitüntetések

A hős tűzoltó kulcsa

A tűzoltó karrier 10. szintjének elérése után jár ez Simednek. Ezt kapta meg legkorábban hősöm, főleg, mivel 10 munkanap alatt teljesítettem. Úgy gondoltam, ha már a játékban is megünneplik, néhány kép erejéig mi is tegyünk így.

Az átadási ceremóniát követően Simed A város hőse hangulatjelzővel lesz megáldva 4 napon keresztül.

Tűzoltói érdemrend

Két Simélet megmentése után jár.

Lánglovag-érdemrend

Simed ezt 10 élet megmentéséért kapja.

Arany tűzcsap

Tűzoltóparancsnokként további 12 Simélet megmentéséért jár.

Tűzoltói bátorság szalagja

"A gonosz terv dugába dől" speciális katasztrófa jutalma.

A páratlan hősiesség medálja

A kórházat ért katasztrófa után jár.

A vitézség trófeája

Törpeinváziós vészhelyzet után jár.

Tűzoltói oroszlánszív-trófea

A tudományos laborban történő speciális katasztrófa utáni érdemrend.

Mj: Az utolsó három érdemrendről készült képekért köszönet SzotyiSims-nek.
Köszönöm mindenkinek, aki küldött be képeket!

Egyéb lehetőség

Új interakciók:

Előléptetés utáni tárgyak:

Fecskendőidomár jutalma.

Tűzoltó őrmester kapja.

 

A tippet és a képeket Teteci készítette. A törpeinváziós részben SzotyiSims is besegített.

Twinbrook lakói

Twinbrook városa az Álomállások kiegészítővel érkezett a Sims 3 játékba. A letölthető pdf fájlban az új lakókról olvashattok részletesebben.

Letölthető pdf fájlTwinbrook lakóinak ismertetése

A tippet készítette: Teteci

Vizuális effektek

Vizuális effektek, időjárás

Az Álomállások kiegészítő egy újdonsága, hogy számos vizuális effektet hozhatunk létre a játékunkban. A tipp elsősorban videókészítéshez, illetve történetíráshoz hasznos, de bárki feldobhatja vele a játékát. Havazás, eső, tűz? Nem probléma.
Mielőtt hozzákezdenél, a Beállításokon belül a Kép beállításoknál vedd feljebb a Vizuliális hatások csúszkáját. Minél magasabban van, annál szebbek az effektek.

1. Nyisd meg a csalásablakot, majd írd be a titkos kódot (testingcheatsenabled true).
2. Ezután írd be a sírépítésnél is használatos különleges menü kódját: buydebug
3. Menj a Vásárlás módba, majd Debug menüben keresd meg a Ködköpködőt.

Sims 3

Tedd le bárhová a telken, ahol látni szeretnéd az effekteket. Amint visszalépsz Élő módba, láthatod, hogy azonnal ködöt kezd el termelni. Ez annak köszönhető, hogy az alapértelmezett effekt az ep2SpiritFog.

Menj vissza Vásárlás módba. Nyomd le a Shift és Ctrl billentyűket, közben kattints a tárgyra.

Sims 3

Fontos, hogy a vizuális effektet ne tiltsd le. Menj a Vizuális effektus beállítása... menüpontra. Írj be egy kódot a később felsoroltak közül. Például nézzük a következőt:

Sims 3

Ennek eredménye a sűrű hóesés, ahogy a következő képen is látszik.

Sims 3

Ha más effektet szeretnél, csak kattints ismételten a Vizuális effektus beállítása... menüre.

Ha nem szeretnéd ezeket az effekteket látni, akkor válaszd a Vizuális effektus letiltása menüt. Fontos, hogy ha legközelebb újat szeretnél beírni, akkor mindenképpen ismételten engedélyezned kell.

Sims 3

A Vizuális effektus alaphelyzetbe állítása gombbal az alapértelmezett effektet tudod visszaállítani, vagyis a ködgenerálást.

Fontos tudnivaló, hogy néhány kód napszak függő, illetve elég rövid effekt társul hozzá. Néhány kódot nekünk sem sikerült működésre bírunk, de elérhetővé tesszük a teljes listát, melyet ITT tölthettek le.

Vizuális effekt aktiválása Sim által

Ez hasonlóan működik a csapdák építéséhez. Erről ITT találtok részletes ismertetőt, így csak példát mutatunk.

Tegyél le egy fali kis lyukat, amelyet kapcsolóként használunk, illetve helyezd el a Ködköpködőt.

Sims 3

Kattints a fali lyukra. Válasz az Eseményindítók összekapcsolása... menüt.

Sims 3

Állítsd be a Rejtett kapcsolót.

Sims 3

Ezután kattints a következő menüpontra: Eseményindító és aktivált viselkedések hozzáadásai lehetőségének bekapcsolása.

Sims 3

Ha újra rákattintasz a gépre, akkor sok új menüponttal fogsz találkozni. Válaszd a Kapcsolás az aktivált viselkedéshez... menüt.

Sims 3

Menj a Jelenítse meg gombra.

Sims 3

Ezután állítsd be a kívánt effektet, ahogy korábban íram, majd menj a Vizuális effektus letiltása gombra.

Sims 3

Erre azért van szükség, hogy ne induljon el azonnal az effekt. A Simednek ezután nincs más dolga, mint hogy megvizsgálja a lyukat, és az effekt máris elindul.

Sims 3

A tippet készítette: Galaxya

7. oldal / 22

My Sims Webáruház

Kiemelt oldalak


Galaxya-Art